A korai decemberi nyugdíjkifizetés miatt veszélybe kerülhet az 500 ezer legszegényebb nyugdíjas, ezért a Civil Bázis Egyesület krízisalapot hozna létre – mondta lapunknak a Horgas Péter, a szervezet elnöke.
Lapunkban is megírtuk, hogy a decemberi ellátást korábban kapták meg az idősek, a megszokott 10-e vagy 12-e helyett már tegnap jóváírták a számlákon, a következő viszont csak január 12-én érkezik. Azok is előbb vehetik át a járandóságot, akik azt postai úton kérik.
Itt egy valódi konzultáció, ahol nem az Orbán-kormány, hanem a nyugdíjasok kérdeznekÍgy a két nyugdíj kifizetése között a szokásos egy hónap helyett, több mint 40 nap telik majd el. A Civil Bázis Egyesület – és egyébként már több nyugdíjas szervezet is figyelmeztetett –, hogy a 140 ezer forintból, vagy még annál kevesebb havi ellátásból élő idősek nagy bajba kerülhetnek emiatt. Horgas Péter ma egyeztető megbeszélést tart nyugdíjas szervezetekkel, pártokkal, mozgalmakkal arról, miként lehetne segíteni az érintett legalább félmillió idős embernek, mert szerinte a kormányra nem lehet számítani.
Korábban a Nyugdíjas Parlament kezdeményezte, hogy a legkisebb ellátáshoz jutó nyugdíjasok kapjanak az év végén egyszeri, 40 ezer forint összegű juttatást. Ebből nem lett semmi, a Pénzügyminisztérium lapunknak azt válaszolta: az alacsony nyugdíjjal rendelkező időseknek lehetőségük van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelést kérni.
Ezt az emelést egyébként kérelmezni kell, és csak annak járhat, akinek a nyugdíja és más egyéb rendszeres pénzellátása nem haladja meg a havi 120 ezer forintot. Az emelés összege nem lehet kevesebb 3000 forintnál, de nem haladhatja meg a 8000 forintot. Tehát a decemberi és januári nyugdíjkifizetés közötti időszak nehézségeire ez a lehetőség semmilyen megoldást nem nyújt.
Kerüli az Orbán-kormány az egyértelmű választ, hogy a legszegényebb nyugdíjasok kaphatnak-e év végén egyszeri 40 ezer forintos juttatástHalottakon spórol a kormány
Módosítaná a 13. havi nyugdíj kifizetését a kormány. A februári ellátásra csak lesz jogosult aki ebben a hónapban legalább egy napot nyugdíjas volt – írta meg előszö a 24.hu. Ez azt is jelenti, hogy aki januárban meghal – tehát februárban már nem nyugdíjas – annak özvegye, vagy más közeli hozzátartozója nem kaphatja meg a plusz ellátást. Jelenleg a 13. havi nyugdíjra az jogosult, aki legalább az előző év utolsó napján, és januárban is nyugdíjas volt. Vagyis, aki januárban halt meg, annak hozzátartozója eddig jogosult volt az elhunyt plusz juttatására. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa a 13. havi ellátásról, a rugalmas nyugdíjbavonulás lehetőségéről, a szegénységi küszöb alatt élő idősek élethelyzetének javításáról, az inflációkövető nyugdíjemelés hatásairól is szeretett volna egyeztetni a Pénzügyminisztériummal, de a tárca ettől is elzárkózott. Tállai András államtitkár levélben közölte: a kormány álláspontja, hogy a nyugdíjrendszeren a következő 10-15 évben nem szükséges változtatni rajta.