Oroszország;bíróság;ítélet;szankciók;

- Elítéltek egy férfit Szegeden, amiért megsértette az Oroszország elleni szankciókat

Mindent beismert, egymillió forintot kell fizetnie büntetésként.

Nemzetközi gazdasági tilalom megszegésének bűntettével állt bíróság elé egy férfi Szegeden - derül ki a Telex cikkéből.

Az ügyészség szerint a sándorfalvi cégvezető Oroszországból származó, 35 millió forint értékű gépjárműalkatrészt akart forgalomba helyeztetni a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál (NAV) még 2022 októberében. Eltitkolandó a termék eredetét, beiktatott az értékesítési láncba egy belarusz céget, ezzel megsértve az EU Oroszországgal szembeni, az ukrajnai háború miatt bevezetett szankcióit.  A vontakozó uniós rendelet kimondja, hogy tilos közvetlenül vagy közvetve megvásárolni, behozni vagy átadni olyan termékeket az Unióba, amelyek „jelentős bevételeket generálnak Oroszországnak, és ezáltal lehetővé teszik számára az ukrajnai helyzetet destabilizáló intézkedések meghozatalát”. A főügyészség a férfit nemzetközi gazdasági tilalom megszegésének bűntettével vádolja. A vádlott évtizedek óta foglalkozott alkatrészek kereskedelmével, miközben több külföldi céggel is kapcsolatot épített ki az alkatrészek Oroszországból Magyarországra történő importálására. A vádak ismertetését követően az ügyész közölte, hogy a férfival már a nyomozás során egyezséget kötöttek, s kérte a bíróságtól, hogy ezt fogadják el. Büntetésként így egymillió forintos pénzbüntetést kell fizetnie, valamint a bűnügyi költségeket is neki kell állnia. Mivel a férfi elismerte bűnösségét, így az egyezséget a Szegedi Törvényszék jóváhagyta. 

Az Európai Unió eddig 14 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, válaszul az Ukrajna elleni agresszióra. Ezen intézkedések célja Oroszország gazdasági alapjainak gyengítése, a kritikus technológiákhoz és piacokhoz való hozzáférés korlátozása, valamint a hadviselési képességek jelentős csökkentése. Jelenleg az EU tagállamai a 15. szankciós csomag részleteit vitatják meg, ennek részeként többek közt 29 szervezetet és 54 magánszemélyt terveznek felvenni a szankciós listára, amely már több mint 2200 entitást tartalmaz.

Hosszú évekre börtönbe kerülhet az online térben garázdálkodó bűnöző.