Elhasalt az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványon Michel Barnier francia miniszterelnök kormánya, vagyis a kabinet ezzel megbukott - derül ki a France24 élő hírfolyamából.
A kormány megbuktatását a radikális baloldali Új Népfront és a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés egyaránt támogatta, miután a kabinet egy népszerűtlen társadalombiztosítás-finanszírozási törvényjavaslatot szavazás nélkül vert át a parlamenten. A helyzet miatt Emmanuel Macron francia elnöknek most ismét miniszterelnököt kell keresnie.
Az indítványokat délután 4 órától kezdték tárgyalni a francia Nemzetgyűlésben, este 20 óra 20 perckor pedig lezárult az első szavazás.
Az 574 francia parlamenti képviselőből 331-en szavaztak a bizalmatlansági indítvány mellett. A kormánybuktatáshoz 288 voksra volt szükség.
A francia kormány összeomlása Ukrajna támogatásával kapcsolatban is kérdéseket vet fel. Mivel a 2025-ös költségvetést sem fogadták el, ez a Kijev számára nyújtott fegyveres támogatást is megnehezíti, miközben Emmanuel Macron francia elnök korábban elkötelezte magát, hogy addig segíti Ukrajnát, ameddig szükséges. A bizalmi szavazás előtt Sebastien Lecornu védelmi miniszter meg is említette, hogy a kialakult helyzet akadályt gördíthet az Ukrajnába irányuló francia támogatások elé. Lecornu szerint
amennyiben a büdzsét nem fogadják el, a védelmi költségvetés nem érné el az 50 milliárd eurós célt, ez pedig 3,3 milliárd eurós veszteséget jelentene a francia hadsereg számára.
Franciaországban mostanában igencsak instabilak a kormányok, Michel Barnier mindössze három hónapot volt hatalmon és elődjét, Gabriel Attalt is csak az idén iktatták be.
Bukás előtt áll a francia kormány, jövő nyáron újabb előrehozott választás jöhet