Fonó Budai Zeneház;

Először találkozik majd a színpadon Dés László és Dresch Mihály kvartettje

- A Fonó ünnepi koncertsorozata

December végén többnapos koncertsorozattal zárja az évet a harmincéves Fonó Budai Zeneház. A programsorozat gerincét december 27. és 31. között öt tematikus est alkotja.

Az ünnepi hangolódás december 19-én a Napfonat vokálegyüttes koncertjével kezdődik. A formáció ezen az estén akusztikus hangszerekkel kiegészülve adja elő frissen megjelent adventi lemeze anyagát.

December 27-én folytatódik a program az YSRA bemutatkozó koncertjével. Az új formáció a flamenco és a balkáni népzene elemeit ötvözi Keck Mária vezetésével. Az est második felében a Boyongó lép színpadra, a zenekar a népzenei hagyományokat modern stílussal frissíti fel.

28-án a Török Tilla vezette formáció a magyar és közép-ázsiai folk motívumait szövi egybe kortárs hangszerelésben, míg a Bordó Sárkány a középkori zenei hagyományt kelti életre mai hangzásvilággal.

 Másnap Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák a blues, a rock és a magyar népzene fúzióját mutatják be, majd a Tom White & Mad Circus az amerikai rockabilly autentikus hangzásvilágát idézi meg.

Az év utolsó előtti napján először találkozik majd a színpadon Dés László és Dresch Mihály kvartettje. A modern jazz és a népzenei elemekkel átszőtt kortárs improvizatív dallamok randevúját Orbán György nagybőgős és Dés András ütőhangszeres egészíti ki. A sorozat lezárásaként az ország legnagyobb szilveszteri táncháza három kiemelkedő népzenei együttes részvételével várja a közönséget. A Fanfara Complexa, a Magyarpalatkai Banda és a Katlan Zenekar váltott műsora biztosítja, hogy az élő népzene az év utolsó éjszakáján is igazi fonós közösségi élménnyel búcsúztatja az óévet.

A 2024/2025-ös évadban ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a budapesti Örkény István Színház: az évforduló kiemelt eseményére 2025. május 23-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.