A megválasztása után Trump rögtön kiadta az új globális jelszót: „Világ zsarnokai, egyesüljetek!”, és Orbán mint a legjobb tanítvány az elsők között volt, hogy ezt visszhangozza. Az erősödő szélsőjobboldali hullám hatására azóta végighömpölygött a hazai - és jelentős mértékben a nemzetközi - médián Trump és Orbán törekvéseinek párhuzama, netán a „barátságuk”.
A nagy különbség ellenére a közös vonások is kidomborodtak, hiszen autoriter fordulat készülődik Amerikában, sőt Trump globális offenzívát készít elő, még a hivatalba lépése előtt megkezdve az „uralkodását”. Trump valóságos hatalomgyárrá változtatta a republikánus pártot, és a teljes győzelemmel a pártok mezején, már az elnökségi periódus kezdete előtt beindította a hatalomgépet odahaza és a globális világban egyaránt. A világrendszer válságának és a hegemónok harcának jelei nyilvánvalóak, mert ebben a közegben Trump jelszava, a „Tegyük újra naggyá Amerikát” reális veszélyt jelent valamennyi globális szereplő, így az EU számára is.
Nem kétséges, hogy Trump szót fog érteni a többi „zsarnokkal”, hiszen politikai nagyvállalkozóként valójában maga is egy óriási kormányzati céget vezet, agresszív reklámmal. Ugyanakkor ütközni is fog a kedves „kollégákkal” az amerikai világbirodalom, a Pax Americana megújult helyreállítási törekvésében, és ezzel súlyosan elmélyíti a világrendszer válságát.
A kilencvenes években a bipoláris világrend összeomlásával Amerika rákényszerítette a világra a Washingtoni Konszenzust, a világméretű szabadpiac ideológiáját mint a liberalizmus és a demokrácia világméretű győzelmét, ami állítólag már meghozta a „történelem végét”. Minden országban elvárás lett a demokrácia bevezetése, sorra jöttek létre a látszatdemokráciák, és a politológusok buzgón osztályozták is őket a felvett – sokszor álságos – demokratikus intézmények szerepe szerint.
A Pax Americana rezsimjében demokráciának illett lenni, vagy legalábbis annak látszani. Még Kína is demokráciának nyilvánította magát, persze csak a saját kritériumai szerint. Ám ez a globális ideológiai diktatúra hamar szertefoszlott, mivel Amerika világpiaci sikerei is tovatűntek, így aztán nem a „történelemnek” lett vége, ahogy meghirdették, hanem az amerikai egypólusú világrendnek. Így az amerikai társadalom többsége csalódott lett a világbirodalom összeomlása után, és most annak helyreállítására szavazott.
Trump híres mondása az ukrán háborúról ezt a megújult világbirodalmi törekvést tükrözi. Az „egy nap alatt megoldom” felfogás mögött az van, hogy Amerika a maga domináns globális szerepével ezt meg tudja oldani - és csak Amerika tudja az ilyen mély válságokat megoldani. Ez a globális versenyben visszaszoruló USA sértett reagálása, mint az egyközpontú, unipoláris világ, az új Washingtoni Konszenzus bevezetésének kísérlete, ami látványos kihívás Kínával, de még ennél is erőteljesebb kihívás Európával szemben.
A kilencvenes évek amerikai álma, az álságos globális demokratikus fordulat után most egy világméretű autokratikus fordulat játszódik le, mert a polikrízis kavargásában felbátorodtak a fejlesztési diktatúrát bevezető helyi elitek. Azóta formálisan sincs „demokráciakényszer”, mint a kilencvenes évek eleje naiv állapotában, de van egy vad versenykényszer, felrúgva minden globális szabályt.
Világszerte elterjedt az erőskezű diktátorok divatja, és a dinamikus modernizált autokráciák egy újfajta bipoláris világrend kialakítására törekedtek.
A modernizált autokráciák kihívását Kína kezdeményezte a Globális Dél megszervezésével, Trump fellépése egyúttal erőteljes amerikai válasz erre a Délről érkező kihívásra. Így manapság a Globális Észak és a Globális Dél éles polarizációja megy végbe. Az új amerikai álom valójában az amerikai világbirodalom új formában való helyreállítására való törekvés. a hanyatló globális hegemón kísérlete a Globális Észak megszervezésének útján.
Az igazi bonyodalmat azonban az adja, hogy a polikrízis időszakában, az új bipoláris világban az egyes gazdasági, pénzügyi, politikai és kulturális területek országonként nemcsak szétválnak egymástól és ütköznek is egymással a régi szabályok szerint, hanem számos területen már egymásba is ékelődnek és szorosan össze is kapcsolódnak az új szabályoknak megfelelve, ahogy ez Amerika és Kína viszonyában is megfigyelhető.
A globális kihívás és a hatalomgyakorlás jellege is alaposan megváltozott, a tekintélyuralmi rendszerekben éles váltás történt, az objektív tényekkel szemben sokkal inkább a szubjektív érzelmekre épített, vágyott világ került előtérbe a telekommunikációban. A dezinformációs rendszer magasiskolájaként Trump ebben is túlteljesített és mintát adott, a politikai vitákat a kultúrharc irányába terelte, és ideológiailag militarizálta is a közvéleményt, amit aztán az összes autokrata vezető buzgón követett.
A jó hír az, hogy ez az Amerikában lejátszódott autoriter fordulat és Trump szerte a világban meghirdetett globális politikája már kiprovokálta és felgyorsította az európai reakciót. Trump hatalomra kerülése szembefordította Amerikát Európával, és az EU-nak meg kellett kezdenie a saját „függetlenségi háborúját” Amerikával szemben.
Az Európai Unió súlyos kihívással néz szembe: kívülről a globális világrendszer radikális átalakulása, a polikrízis dúlása, belülről pedig a gazdaságban a romló nemzetközi versenyképesség miatt. Jóllehet az Unió tagországainak vezetői gratuláltak Trumpnak a megválasztásához, Európában a széles közvélemény átlátta, hogy ez az autoriter fordulat az Egyesült Államokban nagyon rossz hír az EU-nak, és vészhelyzetet hoz létre az EU és az USA között. Ez azonban végülis kikényszeríti Európa radikális megújulását, mert a Trump dúvadhoz illő belépésével a polikrízis fokozódása gyors választ, a formálódó amerikai autokráciával szemben „függetlenségi háborút” követel.
A vészhelyzetben már rövidtávon is kibontakozik a függetlenségi háború két főfrontja: egyrészt a felgyorsított versenyképességi reformok, mint a fokozott gazdasági integrációval újra megalapított „Közös Piac”, másrészt a „stratégiai autonómia” mint az új, önálló uniós védelmi politika, Ukrajna érdekében is. Erre utal az új von der Leyen bizottság első reakciója: előtérben a komplex gazdasági átalakulás, a vészhelyzeti lépések gyors mentéssel és a „stratégiai autonómia” megszerzésével, már csak az ukrán háború miatt is.
Bármilyen furcsa, a súlyosbodó német és francia válság pozitív előjelek az európai függetlenségi háborúban, főleg Németországban, amelynek hosszú Merkel korszaka kényelmes tétlenségbe sodorta egész Európát az amerikai katonai rendszerre és az olcsó orosz energiára támaszkodva, valamint az intenzív kereskedelmi kapcsolatos csodálatos demokrácia-formáló hatásában bízva, ami a Keletet illeti. Az EU felébredése már megtörtént és az átalakulás megkezdődött, ezért a következő években az új tagállamok is már egy megújult EU-val fognak találkozni: az új „Közös Piac” és a „Védelmi Európa” az integráció erőteljes mélyítésével, kiterjesztésével jár ugyanis.
Az amerikai globális önkényuralom kiépítésének második kísérlete kapcsán azzal van teli a világsajtó, hogy Trump kiszámíthatlan és megbízhatatlan. Trump mint politikai nagyvállalkozó már megjárta az üzletzárás és a csőd szakaszait, és felkészült az újabb kudarcra is. Az amerikai világuralom általa kiprovokált kudarca révén viszont markáns kontúrokkal megjelennek majd a Globális Észak és a Globális Dél szervezetei és egy új globális világrend körvonalai.
Orbán a tőle megszokott szerénységgel Trump barátjaként, szövetségeseként és komoly világpolitikai szereplőként mutatja be magát. Minden vonatkozásban Trumppal tart, de rövid ez a fényes dicsőség, mert Trump dúlása után Európában és a világban Orbán - és vele Magyarország - ennek csak a hátrányát fogja érezni.
Orbán is közveszélyes politikai vállalkozó, aki Fidesz néven céget alapított, és zsákutcába kormányozta az országot. Ám ironikus módon éppen Trump globális offenzívája hozza meg majd az Orbán-rezsim teljes csődjét: egyrészt Trumpnak az EU elleni gazdasági háborújával, amelynek Magyarország lesz az egyik legnagyobb vesztese, másrészt Orbánnak a Kína irányába való nyitásával - hiszen Trump legnagyobb ellenfelével akar tartós autoriter szerelmi kapcsolatot kiépíteni.
A szerző politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.