- Szír pofon sárga nyakkendővel

 A világ ma már attól fellélegezne, ha sikerülne megállapodni a tűzszünetről. Békekötésről viszont még nem beszélhetünk, annak eléréséhez hosszú utat kell megtenni.

Putyin most azt csinálja, amihez leginkább ért: blöfföl, fenyeget, igyekszik határozottságot és erőt mutatni. Teszi ezt annyira mesterien, hogy egykori tanítói a KGB-iskolában büszkék lennének rá. Szükség is van az orosz elnök minden ilyen tudására, mivel a nemzetközi porondon látványos kudarcokat kénytelen elkönyvelni. A háború eszköztárához, a nukleáris fenyegetéshez kapcsolódik Putyin immár sokadik lelepleződött haditechnikai hazugsága. Az ukrajnai Dnyipróra kilőtt Oresnyik rakétáról kiderült, hogy egyik állított paramétere sem igaz, csapásmérésre alkalmatlan, kísérleti fejlesztésről van szó. Összesen néhány darab lehet ezekből raktáron, feltehetően ezért sem folytatták alkalmazásukat, válaszul az ukránok folyamatos rakétatámadásaira. Szakértők már arról beszélnek, hogy Moszkva elvesztette a félelemkeltés utolsó kellékét, a hihető atomfenyegetés képességét.

A legmegalázóbb pofont azonban Putyin ott kapta, ahol a legkevésbé számított rá. Szíriában az Aszad dinasztia bukása megfosztotta Oroszországot a legfontosabb, világpolitikai jelentőségű szövetségesétől. Damaszkusz eleste hatással lesz az ukrajnai háborúra is. De tágabb értelemben megroppanthatja Moszkvának azt a szándékát, hogy világpolitikai képességekkel rendelkező hatalomként pozicionálja magát. Ismét kiderült, világhatalmi játszmában csak az léphet fel sikerrel, akinek megvannak hozzá a katonai eszközei és pénzügyi forrásai. A jelek arra utalnak, Putyin mindkettőnek szűkében van.

Moszkva szándéka ellenére volt kénytelen magára hagyni Bassár el-Aszadot. Szíria vezetője a bukását megelőző napokban még Moszkvában előszobázott és megkapta az ígéretet a támogatás folytatására. Családtagjait az orosz fővárosban hagyva visszatért hazájába, de már csak azért, hogy a következő napon eltűnjön. Akkor már Damaszkusz külvárosáig jutottak a lázadó csoportok. Néhány órával később Aszad visszatért Oroszországba, ahol élete végéig élvezheti Putyin vendégszeretetét. Az Aszad család beköltözhet egy Moszkva környéki elnöki rezidenciába, ahol a vendéglátói bőkezűségén túl sem lesznek megélhetési gondjaik. A kimenekített milliárdos vagyon állítólag jelentős moszkvai befektetéseket is tartalmaz. Köztük olyan „apróságokat”, mint a felhőkarcolóiról híres üzleti negyedben, a Moscow Cityben felvásárolt közel húsz luxusingatlant.

Szíriában 11 napig tartottak az ország északi területein a hatalomváltást előkészítő csatározások, majd három nap alatt összedőlt Aszad kártyavára. A külső támasz nélkül maradt rezsim szinte ellenállás nélkül adta meg magát – Irán sem tudott segíteni az addig gazdagon támogatott Damaszkusznak. Teherán, és regionális fegyveres ereje, a Hezbollah olyan súlyos veszteségeket szenvedett el Izrael légicsapásai és libanoni hadművelete során, hogy a legtöbb, amit tehetett, az diplomatáinak kimenekítése volt a lincselés elől. A hírek ekkor még arról szóltak, hogy a lázadók sértetlenséget ígértek az orosz diplomáciai képviseletnek és a katonai bázisoknak. Moszkva nem kockáztatott, a Hmeimim légibázisról elkezdték az An-124-es és Il-76MD teherszállítókkal az emberek és a haditechnika kimenekítését. A tartúszi hadikikötőből is kifuthattak az első szállítmányok. Az oroszok közben felvetették, hogy megállapodnának Szíria új vezetésével. Persze ehhez először el kéne dőlnie, hogy az egymással is ellenséges fegyveres erők közül ki lesz képes megszilárdítani pozícióit a hatalom élén. Erre jelenleg az az Abu Mohammed al-Dzsulani a legesélyesebb, aki bár az al-Kaida oldalhajtásaként hozta létre a Tahrir al-Samot, most mérsékelt iszlám nézetekkel próbálja nyugtatni az afgán forgatókönyvtől rettegőket.

No, de ne szaladjunk ennyire előre. Történt ugyanis még valami egészen váratlan és a külső szemlélők többségének szinte sokkoló fejlemény. Azon senki sem csodálkozott, hogy a legerősebb fegyveres csoport, a Tahrir al-Sam támogatójaként Törökország, és a Szíriával hadban álló Izrael éltek a lehetőséggel. Erdogan török elnök lényegében hátba támadva Moszkvát példátlanul megerősítette a pozícióit. Törökország megkerülhetetlen regionális hatalommá vált. Izrael sem tétlenkedett, elfoglalta a vitatott Golán-fennsík Szíria által ellenőrzött felét és több, a területet uraló stratégiai magaslatot. A zsidó állam hadereje itt nem állt meg: hétfőről keddre virradó éjszaka vadászgépeik több hullámban támadva, összesen 250 hadászati létesítményt romboltak le. A már másnap megerősített hírek szerint elpusztult a teljes szír légierő, az összes vadászgép és a harci helikopterek. Sőt, hivatalosan nem megerősített beszámolók szerint rakétatalálatok értek orosz katonai egységeket is. Ahogyan Aszadnak, a távozó orosz katonáknak is sietve kell költözniük, feltehetően végleg.

A szíriai kudarcból felocsúdva, Putyin bármerre nézett, csupa aggasztó fejleményt, bosszantó perspektívát láthatott. A párizsi Notre-Dame nyitóünnepségének képsorai bőségesen beszámoltak arról, hogy a házigazda Macron elnök szervezésében lezajlott az első, állítólag nem eredménytelen személyes egyeztetés Donald Trump és Volodimir Zelenszkij között. Trump, tőle szokatlan diplomáciai kifinomultsággal, több izgalmas gesztust is tett európai útja során. Már önmagában az is szimbolikus erejű gesztus, hogy a beiktatását megelőzően időt szakított erre az utazásra. A Notre-Dame nem csak a keresztény Európa egyik szimbóluma, de újjáépítése az összefogás, a szolidaritás jelképe is. A klasszikus diplomáciában pedig nem maradnak észrevétlenek az ilyen üzenetek, ahogy az sem, miként válogatott ruhatárából Trump a párizsi megjelenéshez. Kék öltönyéhez sárga nyakkendőt választott, vagyis az ukrán nemzeti színeket. Persze, legyinthetnénk erre, hogy csak a pozitív jelzésekre kiéhezett ukránok látják ebben is a gesztust. De a diplomáciában nincsenek véletlenek. A tűzszüneti tárgyalásokat felvezető egyeztetések során minden apró részletnek megvan a maga jelentősége.

Eközben biztosan érzékenyen érintette Putyint az is, hogy miután Moldovában nem sikerült megbuktatni a nyugatorientált Maia Sandu államfőt, Romániában az alkotmánybíróság érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét és új választás kiírását rendelte el. Nem történt más, csak az, hogy Európa államai, most épp Románia, nem hagyják magukat teljesen hülyére venni. Az európai fővárosokban végre megértették, a harc nem csak a fronton zajlik.