- A kőkemény karaktergyilkolás jelenti a valódi nemzetbiztonsági kockázatot

Nem csoda, ha a magyar sajtó megirigyelte. Elég volt a pitiáner belpolitikai pletykavadászatból, a szánalmas választási manőverekbe süppedéstől! Tárjunk fel világpolitikai jelentőségű híreket! Most Szíriára figyelnek mindenhol. A rendszer összeomlott, minden forrongásban, teljes a bizonytalanság, milyen következményei, hatásai lesznek a fordulatnak.

Annyit viszont tudni, hogy a diktátor vezető, Bassár el-Aszad elmenekült az országból. Na mármost! Ha a magyar miniszterelnök szeret nagyban játszani, amibe lehet, örömmel üti bele az orrát, szívesen érintkezik diktátorokkal, előfordult, hogy menedéket is adott valamelyiküknek. Miért nem lehetséges akkor, hogy ez az Aszad esetleg ide menekült? A gépével együtt röpköd egy hír, hogy erre vette az irányt, valami kép is előkerül, gyerünk, nincs idő késlekedni, dobjuk be a szenzációt.

Tiszta iszlamista

Az újságírók, a demokratikus szelleműek azonban (kicsit kivéreztetve, kicsit megleckéztetve) nem mindig olyan ügyesek, mint a politikusok. Amikor kiderül, téves hírt közöltek, nem találják az utat, hogyan lehetne ezt kimagyarázni, a felelősséget másra, mondjuk Soros Györgyre kenni. Nem is keresik. Belátják inkább, hogy nagyot hibáztak, és azonnal cáfolatot tesznek közzé. Csak hát késő. Mert addigra már a legerősebb ellenzéki vezető felépítette vádjait a hír köré. És talán iszlamista terrorista csoportok is komolyan vették, akkor pedig merényletekre is készülni kell. Így aztán tökéletesen érthető, ha az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági vizsgálatot indít a szerkesztőség és a hírt felhasználó politikus háza táján. Ki kell derülnie, kinek állt érdekében a hamis hír gyártása és napirenden tartása.

A köztévé híradójában Rotyis Bálinttól, a Nézőpont Intézet elemzőjétől ilyen mondatokat hallunk: „Magyar Péter gyakorlatilag amióta belépett a politika színpadára, hadilábon áll a tényekkel. Megállás nélkül hazudik. Már önmagában az, hogy egy másik arcot próbál a nagyközönség előtt mutatni, mint ami ő valójában, arra utal, hogy a hazudozás, a becsapás Magyar Péternek a mindennapi elfoglaltsága (...) egyáltalán nem egy őszinte ember. (…) Úgy tűnik, hogy Magyar Péter nagyon sok hamis és veszélyes állítást szabadon közzétehet, és képviselhet még akkor is, ha bebizonyosodik annak az ellenkezője.” Majd a politikus munkatársai következnek: „Ezek a személyek valójában vagy elképzelhetően nem is Magyar Péterhez hűek elsősorban, többük múltjából kiderült, hogy különböző Soros-szervezeteknél dolgoztak korábban, tehát elképzelhető minden további nélkül, hogy ezek küldött emberek.”

A valódi nemzetbiztonsági kockázatot tehát nem az iszlamista terroristák jelentik, hanem Magyar Péter, a kormánypárt egyre erősödő kihívója. Hiszen mi lesz a nemzettel, ha ez az ember a pártjával hatalomra kerül? Nem lehet tovább várni, megérett a karaktergyilkosságra. Amihez általában sokkal keményebb hazugságok kellenek, mint az álhírek. Hiszen végül is mi egy álhír? Hamis tényállítás. Röpdös önmagában, felpiszkálja az érdeklődést, beéri annyival, hogy beszélnek róla egy ideig, majd szépen földre hull. Vagy kipukkasztják egy világos cáfolattal. A karaktergyilkossághoz több kell. Ez már egy komolyabb rendszere a hazugságnak. Hamis és igaz elemek agyafúrt összekapcsolása, megbízható motivációs hálókkal, lélektani értelmezési mélységgel, melyekből egyértelműen rajzolódik ki egy erkölcsi szörny plasztikus alakja. Igazi műalkotás. A konkrét személyre vonatkoztatva hazug, de maga a típus hiteles. Nem könnyű felépíteni, cáfolni még nehezebb. Hit kérdése, elfogadjuk-e, vagy sem. Pragmatikus, de hihetetlenül aljas eszköz a politikai küzdelemben. A kirakatpereknek sem egyszerűen az volt a célja, hogy egy konkrét hamis vádat (egy álhírt) rábizonyítsanak a vádlottra, majd bírói ítélettel likvidálják. A karaktergyilkosság talán még fontosabb mozgatójuk. Kimutatni, hogy aki kapcsolatba került valamilyen ellenségesnek tartott politikai erővel, az nem csupán bűnös, hanem hitvány féreg. Akit az emlékezetből is ki kell törölni. Soha nem létezetté taposni.