Peren kívüli megállapodás keretében 15 millió dollárt fizet az ABC News Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek, miután a csatorna adásában hamisan azt állították, hogy nemi erőszakért ítélték el. Az egyezség keretében az ABC egy sajnálkozó közleményt is közzétesz, amelyben beismeri, hogy valótlanságot állítottak - derül ki az NPR cikkéből.
Az ominózus, március 10-i adásban George Stephanopoulos műsorvezető, a Bill Clinton-féle demokrata adminisztráció korábbi fehér házi sajtófőnöke azt a kérdést tette fel Nancy Mace dél-karolinai republikánus képviselőnek, hogyan támogathat egy olyan elnökjelöltet, akit nemi erőszak bűntettében . Ezt az állítást sikerült összesen 10-szer megfogalmaznia a kérdéseiben, mire Donald Trump rágalmazási pert indított.
A téma egy 2023-as polgári perben kapcsán merült fel, amikor is a New York-i esküdtszék megállapította, hogy Donald Trump szexuálisan zaklatta E. Jean Carroll újságírót egy áruház próbafülkéjében még 1996-ban. A volt és jövendő elnököt rágalmazás ügyében is bűnösnek mondták ki, azt viszont az esküdtszék nem találta bizonyítottnak, hogy az amerikai büntető törvénykönyvben szigorú definíció szerint meghatározott nemi erőszak bűntettét elkövette volna.
Az ABC-nek helyreigazítást is közzé kell tennie, amelyben jelzi, hogy sajnálja, hogy George Stephanopoulos erőszaktevőnek nevezte Donald Trumpot. Magát a 15 millió dollárt nem közvetlenül Donald Trump, hanem jótékonysági felajánlásként az az elnöki könyvtárát és életművét fenntartó alapítvány kapja
A szexuális zaklatási ügy miatt Donald Trump megúszta egy ötmillió dolláros kártérítéssel, azért viszont, hogy szexuális zaklatás vádja miatt hazugnak nevezte E. Jean Carrollt, a megválasztott amerikai elnököt 83,3 millió dollár kártérítés fizetésére kötelezték.
Orbán Viktor Flordiában tárgyalt Donald Trumppal és Elon Muskkal