A grúz törvényhozók az 53 éves Mihail Kavelasvilit, a Nyugat szélsőjobboldalinak tartott oroszpárti bírálóját, az angol futballklub, a Manchester City és más – grúz, svájci és orosz – profi klubok egykori futballistáját választották meg szombaton az ország új elnökévé – írja a The Guardian. Az elnökválasztás ma már nem közvetlen, az államfőt a parlamenti képviselőkből és a kormányzat képviselőiből álló elektori kollégium választja ki. A voksoláson jelenlévő 225 elektorból 224-en szavaztak az egyetlen jelölt Mihail Kavelasvilire.
A kaukázusi országban káosz uralkodik azóta, hogy a kormányzó Grúz Álom párt októberben győzelmet aratott az ellenzék és a Nyugat által is csalásnak tartott parlamenti választásokon. A Grúzia uniós csatlakozási tárgyalásainak elhalasztásáról szól novemberi koránydöntés a választások utánihoz hasonló tüntetéshullámot váltott ki. Az Európai Uniós ugyanakkor a héten elítélte a grúziai hatósági erőszakot a tüntetőkkel és az újságírókkal szemben. az Európai Unió Külügyi Szolgálata (EEAS) közleményben követelte, hogy az illetékes hatóságok vessenek véget a polgárok széles körű megfélemlítésének, a politikai üldöztetéseknek, valamint a kínzásoknak és bántalmazásoknak.
Szombaton az ellenzék illegitimnek minősítette az elektorok elnökválasztását, és továbbra is a hivatalban lévő államfőt, Szalome Zurabisvilit, akit 2018-ban még közvetlenül választottak elnökké, tartják az ország egyetlen legitim vezetőjének. A The Guardian felidézte, hogy az EU-párti elnök nem volt hajlandó lemondani tisztségéről, és új parlamenti választásokat követelt. – Grúzia soha nem veszíti el a humorérzékét, egy labdarúgó elnökké választását ünnepli – posztolta Szalome Zurabisvili a közösségi oldalán, miközben a tüntetők már szombat délelőtt a tüntetők gyülekeztek a parlament épülete előtt, amelyet a rendőri erők körbezártak.
Elítélte az EU a grúziai hatósági erőszakot a tüntetőkkel és az újságírókkal szembenA brit lap szerint tovább mélyül az alkotmányos válság. A hatályos grúz alkotmány egyik szerzője, Vaktang Kmaladze szerint az új parlament minden döntése érvénytelen. Álláspontja szerint az októberben papíron megválasztott képviselők mandátumát még azelőtt ratifikálta a törvényhozás, hogy a bíróság döntött volna a Szalome Zurabisvili által megtámadott választás végeredményéről. A tervek szerint Mihail Kavelasvilit december 29-én beiktatják, miközben Washington máris új szankciókat szabott ki grúz tisztviselőkkel szemben, akik nem kaphatnak ezután vízumot az Egyesült Államokba.
Korábban beszámoltunk róla, hogy az Orbán-kormány olyannyira intenzív rajongásáról biztosította az oroszpárti grúz kormányt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök előbb gratulált a Grúz Álomnak a feltehetően elcsalt választási eredményhez, mint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a sikeréhez a román parlamenti választásokon.
Börtönbüntetésre ítéltek egy ellenzéki vezetőt Grúziában, egy másikat előzetes letartóztatásba helyeztekLeszámolással fenyegetőzik az Orbán Viktor által támogatott grúz miniszterelnökOrbán Viktor előbb gratulált október 26-án az oroszpárti Grúz Álomnak, mint most a magyar kisebbséget képviselő RMDSZ-nek a vasárnapi sikerhez