Felsőfokon írt a brit sajtó Vilmos herceg párizsi, a nemzetközi színpadon mutatott szerepléséről. A 42 éves trónörököst csak röviddel a Notre-Dame székesegyház ünnepélyes újranyitási ceremóniája előtt kérte fel a külügyminisztérium, hogy a Szaúd-Arábiában tartózkodó Sir Keir Starmer, illetve III. Károly helyett képviselje a szigetországot az eseményen. Különösen sürgetővé vált a walesi herceg beugrása, amikor kiderült, Emmanuel Macron francia elnöknek sikerült Párizsba csábítania Donald Trumpot, az Egyesült Államok megválasztott elnökét. Nyilvánvaló, milyen súlyos külpolitikai következményekkel jár a republikánus elnök visszatérése, így, ahogy a The Sunday Telegraph fogalmazott, a brit kormány olyan lehetőséget ismert fel az ünnepségben, amit nem lett volna szabad kihagyni. Azonnal kapcsolatba lépett a Vilmos irodájának helyet adó Kensington-palotával. Tette ezt két szempontot figyelembe véve. Tisztában volt azzal, hogy a királynak nem csak más irányú elfoglaltsága van, de továbbra is kímélő életmódot folytat a közvélemény számára nem pontosított daganatos betegsége és annak hetente esedékes kezelése miatt. Másrészt a walesi herceg nem számít többé "világpolitikai tanoncnak", mint ahogy a Palota korábban beállította, "mára nem pusztán rangja alapján, hanem saját jogán is globális államférfinek számít".
A trón első számú várományosa lassan, fokozatosan nyert bevezetést a külpolitikába, de Donald Trumppal történetesen már másodszor találkozott. A volt és megválasztott elnök első ízben 2019-ben, az Egyesült Királyságban tett hivatalos, állami látogatása idején váltott szót az akkor még a Cambridge hercege címet viselő Vilmossal. A vizit nem a már akkor sem kis herceg, hanem Trump miatt bizonyult ellentmondásosnak. Azzal vonult be az udvari legendáriumba, hogy többször is megsértette a protokollt, egy ponton II. Erzsébet elé került, majd megbocsáthatatlanul rátette a kezét a hátára. A skóciai gyökerekkel rendelkező Trump ettől függetlenül mindig is a legnagyobb tisztelet és elismerés hangján szólt a néhai királynőről. A brit-amerikai ún. különleges kapcsolatnak az a sokakból meglepetést kiváltott új információ sem árthat, hogy a viszonylag ritkán látható Melania Trump nemrégiben nyilvánosságra hozta Károly királlyal folytatott rendszeres levelezésének tényét.
Egy a Kensington-palotához közel álló forrás igazán nagyon fontosnak nevezte, hogy Vilmos herceg képviselte az Egyesült Királyságot a Notre-Dame-ban, de ennek keretében különösen lényeges volt az Egyesült Államokhoz fűződő "speciális" viszony aláhúzása. A 2016-ban megszavazott Brexit kétségtelenül megcsappantotta a szigetország nemzetközi súlyát, így nem lehet elhanyagolni annak jelentőségét, hogy az udvar reményei szerint a monarchia intézményét elismerő amerikai elnök szövetségest lát a királyi családban és késznek mutatkozik közeli partneri viszonyt fenntartani. Ez akár szívélyesebb is lehet, mint a munkáspárti kormányhoz fűződő viszony, hiszen különösen Angela Rayner miniszterelnök-helyettesnek és David Lammy külügyminiszternek feledtetniük kell Trumpra vonatkozó korábbi becsmérlő megjegyzéseiket.
A Brit-szigetek életét december első hétvégéjén súlyosan megzavaró Storm Darragh a sebtében, de gondosan megtervezett Windsor-Trump csúcstalálkozót is megbolygatta, bár akarva-akaratlan kedvezően befolyásolta. Ahelyett, hogy viszonylag rövid ideig beszélgethettek volna a Notre-Dame-ban az újranyitás keretében, a késve érkezett trónörökös az ünnepség utánra a párizsi brit nagykövetségre invitálta meg a földkerekség rövidesen legbefolyásosabb politikusát, ahol mintegy negyven percen át cseréltek eszmét a világ dolgairól, kiemelt helyet biztosítva a kétoldalú kapcsolatoknak. A Kensington-palota később barátságosnak minősítette a dialógust. A walesi herceg állítólag nagyon értékelte, hogy Donald Trump "kedves, odaadó szavakkal" emlékezett meg 2022. szeptember 8-án elhunyt nagymamájáról. Vilmos maga is dicséretet kapott az amerikai elnöktől, aki a nyilvánosság előtt "rendes, jó embernek" nevezte, aki fantasztikus munkát végez. Az elnök emberi arcát mutatta meg azzal is, hogy együttérzően érdeklődött a trónörökösnek a hűvös székesegyházban megdermedt lábai felől és kiemelte magasságát is.
Vilmosnak ebben az évben nagyon meg kellett magát szerveznie. Egyrészt a közélettől januári súlyos alhasi műtétje, majd rákmegelőzési kezelése miatt visszavonult Katalin hercegnőt ápolta és három gyermekére fordított energiát, másrészt ugyancsak az év kezdetén prosztatatműtéten átesett, majd daganatos betegsége miatt rendszeres terápiában részesülő édesapját helyettesítette bel- és külföldön. Ő képviselte például az Egyesült Királyságot a partraszállás 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen az Omaha Beachen. Alighanem ez volt az az alkalom, hogy a gyakorta visszafogottnak látszó, ingerlékenynek tartott herceget a britek "komoly államférfinek" kezdték tekinteni komoly, tiszteletet parancsoló fellépése miatt. Mint aki maga is kapott katonai kiképzést, illetve hat és fél évet szolgált a hadseregben, pontosan érezte, hogyan kell kifejeznie elismerését a bátor veteránok iránt.
Röviddel a párizsi út előtt a walesi herceg a Dél-Afrikai Köztársaságba utazott, ahol Cyril Ramaphosa elnökkel parolázott. Máris tudni lehet, hogy III. Károly nyomdokait követve jövő év novemberében nemcsak részt fog venni az Amazonas deltájában található Belem városába összehívott Cop30 klímaváltozási konferencián, hanem azon komoly funkciót is be kíván tölteni. A rendezvény időben és helyszínét illetően is szorosan kapcsolódik a herceg egyik legnagyobb szenvedélyéhez, az idén negyedik alkalommal kiosztott Earthshot környezetvédelmi díjhoz, melyet Vilmos David Attenborough-val közösen alapított 2020-ban. Az elismerést környezetvédelmi Nobel-díjként is emlegetik. A herceg reményei szerint a díjazottak által talált megoldások segíthetnek a bolygónk előtt tornyosuló kihívások leküzdésében.
Trump 2019-ben azzal vonult be a brit udvar legendáriumába, hogy többször is megsértette a protokollt.
III. Károly nyomdokait követve jövő év novemberében Vilmos részt vesz a brazíliai Belemben esedékes klímakonferencián