Honvédelmi Minisztérium;vásárlás;üdülő;vállalkozó;Csopak;

Központi intézkedés volt az állami tulajdonú rekreációs célú HM-ingatlanok értékesítése, így került eladósorba a csopaki is

- HM-üdülő akciósan: piaci ár alatt juthatott volt honvédségi ingatlanhoz Csopakon a tenderbajnok vállalkozó

Az a vállalkozó, aki korábban az állami hajózási cégtől vásárolt itt kikötőt és került összetűzésbe civilekkel.

Noha ingatlanszakértők és a helyi kínálat alapján milliárdos értéket képvisel, a NER-közeli Sápi Major Kft. ennél olcsóbban vett meg az államtól egy vízparti, de stranddal, lejáróval nem rendelkező egykori honvédségi rekreációs központot. A Sápi Major Kft. tulajdonosa a NER-hez erősen kötődő, a Komárom-Esztergom megyei Mészáros Lőrinceként is emlegetett Abronits Róbert, aki a Schadl-ügyben érintett volt államtitkár, Völner Pál fiával, Völner Marcell-lel is üzleti kapcsolatban állt. A férfi másik vállalkozása, a Dömper Kft. összesen több száz milliárd forint lrtékben nyertállami útépítési pályázatokon.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szeptemberben hirdette licitre – a víztől nádassal elválasztott, a kikötőtől úgy 600 méterre, pár perc sétára fekvő – balatoni telket. Itt korábban a Honvédelmi Minisztérium (HM) 2. számú Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központja (KORK) működött. A liciten csak a Sápi Major Kft. vett részt, így kikiáltási áron szerezte meg az ingatlant, kivéve a tóparti horgászstéget, mely a honvédségi horgászegyesület tulajdona maradt. A cég bruttó 782,8 millió forintért jutott a közel 1,1 hektáros területhez, ahol tavaly őszig katonai kiképzési és oktatási rendezvényeket tartottak, a nyári főszezonban pedig „az aktív állomány regeneráló pihentetését” szolgálta a létesítmény, amely ezen időszakon kívül „április közepétől, október közepéig fogadott vendégeket, hétközi és hétvégi pihentetésre”. Az érkezőket 23, klímás, zuhanykabinos, wifivel, hűtőszekrénnyel, tévével felszerelt, teraszos faház – egy kétágyas, 19 négyágyas és 3 ötágyas – várta, akik a KORK saját éttermében kosztolhattak. Volt gyermek- és felnőttmedence, a nádasnál hatalmas horgászstég. Viszont közvetlen, fürdésre alkalmas tóparttal nem rendelkezett.

A KORK árverésre bocsájtásáról a Népszava számolt be elsőként, a HM tavaly szeptemberrel zárta be az ingatlant, s lapunknak arra hivatkozott, hogy „az állami tulajdonú rekreációs célú ingatlanok értékesítése olyan központi intézkedéscsomagot tartalmaz, amely szükség szerint érintette a honvédelmi tárca vagyonkezelésében lévő egyes ingatlanokat”.

Az ingatlan.com adatai alapján a hasonló adottságú csopaki telkek legalább 70 ezer forintos négyzetméterárral szerepelnek a kínálatban, tehát a bő egyhektáros terület értéke minimum 700 milliót érhet telekárban. Az ingatlan.com kínálatában 4-5 ilyen hirdetés is akad a környéken ilyen árkategóriában. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint emellett természetesen a felépítményeknek is van értéke, tehát, ha a hajdani honvédségi rekreációs központot valaki kereskedelmi szálláshelyként üzemeltetné, akkor a felépítmények tovább növelik az árat. Márpedig a jelek szerint az új tulajdonos – legalábbis egyelőre – erre készült. Lapunknak több hét alatt sem válaszolt a cég, de a csopaki önkormányzat kapott információkat. – A tulajdonostól úgy tudjuk, nem akar változtatni a jelenlegi funkción, csak kisebb felújításokat tervez, illetve az éttermet modernizálná – mondta Ambrus Tibor, Csopak polgármestere. Mindezek ismeretében a lapunknak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértő úgy vélekedett: mindent összevetve nagyságrendet tekintve milliárdos értékű ingatlanról van szó, vagyis a cég a piaci ár alatt jutott a hajdani rekreációs központhoz.

Megkerestük az MNV-t, hogy miért megtudjuk, miért nem próbálták magasabb áron értékesíteni a területet. Azt válaszolták: az állami vagyonról szóló törvény, valamint az állami vagyonnal gazdálkodásra vonatkozó kormányrendelet alapján állami vagyont csak érvényes vagyonértékelés birtokában lehet értékesíteni. Az MNV közölte: „Az ingatlan forgalmi értékét az általunk megbízott független szakértő állapította meg.”

Az egykori HM-ingatlan megvásárlása azt jelzi, hogy az új tulajdonosnak nagy tervei Csopakon. Még 2020-ban ugyanis – mint arról már többször írtunk – a Sápi Major Kft. közel 900 millió forintért vásárolta meg Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. egykori, 2800 négyzetméteres kikötőjét. Igaz, azért akkor komolyabb verseny alakult ki. A licit, melyen 42-en vettek részt 52 millióról indult. A közterületi funkciót féltő csopaki önkormányzat 250 millióig bírta a lépést a licitálókat, s a kikötő végül közel 18-szoros áron talált gazdára, csaknem 890 millióért kelt el. (A volt Bahart-kikötő mellett van még három kisebb csónakkikötő, de ezeknek mások a tulajdonosai, igaz, közös fejlesztési tervek is készülnek.)

A csopakiak előbb a kikötő elvesztése miatt bosszankodtak, aztán a cég egyes lépései miatt viták is kialakultak. Az új tulajdonos nem sokkal az adásvétel után építési területté nyilvánította a mólót, s elzárta a nagyközönség elől. Majd az is kiderült, a partszakasz elé egy több, mint 230 méteres, íves mólót, hivatalos nevén kőszórást terveznek a kikötő védelmére. A tómederbe beszórni kívánt 12 ezer köbméternyi kő azonban kiverte a biztosítékot több civil szervezetnél. Előbb sikeresen támadták meg a kiadott vízjogi engedélyeket – amint erről lapunkban folyamatosan beszámoltunk –, majd, miután a eljárás átkerült a kormányhivatalhoz, perre mentek volna, ám a Sápi Major a közelmúltban visszavonta kérelmét. A civilek ünnepeltek, ám nagy valószínűséggel a kőszórás előbb-utóbb megvalósul.

– Egyértelmű, ha valaki bővíteni akarja a kikötőt, akkor szükséges a kőszórás – mondta lapunknak Ambrus Tibor. – Jelenleg a csopaki kikötőrészen négy tulajdonos osztozik, s eddig mindenki mást akart. Mi azt szerettük volna, ha egységes tervet tesznek le az asztalra, melyről érdemben lehet beszélni, s úgy tűnik, mostanra ezt a tulajdonosok is megértették, s ősz elején bemutattak egy látványtervet, mely mindegyikük számára elfogadható. Kőszórás ebben is szerepel, ám az önkormányzat csak olyan gáthoz járul hozzá, melynek az alján van átfolyás, azaz nem fogja meg a hordalékot, s nem befolyásolja a vízi áramlatokat. Emellett csak néhány tucat hajónyi bővítést támogatunk, ami a helyi igényeket kielégíti. Olyan gigaberuházásról, mint Füreden vagy Alsóörsön szó sem lehet.

A Sápi Major Kft. ahogy a a volt honvédségi ingatlannal kapcsolatos terveiről, úgy a kikötőről, gátról sem adott tájékoztatás lapunknak.

Apartmanházak mindenütt

Nemcsak a hajdani honvédségi üdülő kelt el az MNV őszi árverésén, hanem egy másik csopaki, volt HM-terület is. A cirka másfél hektáros beépítetlen ingatlan is pont szemben van az egykori HM-üdülővel. Ezt egy olyan cég vásárolta meg, amely itt vásárolt már egy telket, egy volt egészségügyi üdülőt vagyis, most már csak terjeszkedett. A Kapocs Kft. a két ingatlanra öt apartmanházat tervez közös mélygarázzsal. – A terv nem új, csak a területe bővült a cégnek – mondta Ambrus Tibor polgármester.

Képalá:

Központi intézkedés volt az állami tulajdonú rekreációs célú ingatlanok értékesítése, így került eladósorba a csopaki is

Számkiemelés

782,8 millió forintért kelt el a frekventált helyen fekvő, 1,1 hektáros terület

Képalá kicsi:

A volt Bahart-kikötőt 2020-ban vásárolta meg az állami megrendelésekkel bőven ellátott vállalkozó érdekeltsége.

Lázár János minisztériuma és a MÁV szólt, hogy minden rendben van, és ez a NAV-ot meggyőzte.