Ünnepelni jó dolog. Pláne, ha a galéria művészköréhez tartozó Szirtes János a köszöntött személy. Sok évtizedes pályája szerteágazó, de álljanak itt Hegyi Loránd művészettörténész szavai: „Szirtes János rendkívül gazdag, komplex életműve több szempontból is a 80-as, 90-es években lezajlott nagy művészetszemléleti változás egyik legjelentősebb, legszuggesztívebb magyarországi megnyilvánulásaként értelmezhető.” Hegyi szerint munkásságában alapvető egzisztenciális kérdésekre, az archaikus, ősi félelem legyőzésének múlhatatlan drámájára, túlélésre és a létben való orientáció potenciális pályáinak felderítésére koncentrál. Szirtes 1972 óta performanszairól (több száz ilyet jegyez) híresült el, ám festészeti, grafikai tevékenysége is kiemeli őt a kortárs művészet sokszor egysíkú világából. Életműve minden, csak nem egyhangú. Klikkeljünk a Várfok Galéria honlapján fellelhető válogatott munkáira, és mindjárt látjuk sokféleségét.
Életpályája megérdemelne egy monográfiát, az még nem született róla. Publikációk sora annál inkább. Többek között Cséka György, Doboviczki Attila, Készman József, Rieder Gábor, és Széplaky Gerda elemezte művészetét. A Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolára járt, majd a Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán végzett alkotó hamar az absztrakció felé fordult. Noha a figuratív ábrázolástól sem szakadt el teljesen, mégis az absztrakt a terepe. A munkásságát gesztusfestészetként aposztrofáló Szirtes a következőképpen vélekedik alkotásairól: „...Jelen pillanatban azzal foglalkozom, hogy maga a gesztus, ami a festészetnek egyértelműen az egyik alappillére, mint performance is megjelenik az életemben. Tehát a gesztus, akár nevezhetjük gesztusfestészetnek is, ilyen értelemben maga a kép elkészítése, és számomra, ha nem is performance, de mindenféleképpen akció.”
A Várfok Galéria tereiben akrillal, festék aranyporral fára vagy vászonra festett és temperával, lakfilccel papírra készült képeket láthatnak az érdeklődők.
Néhány fekete-fehér fotó, illetve egy videó is feltűnik a performanszait előadó Szirtes Jánosról, de a főszerep a festményeké. Azon totális absztrakciót mutató képeké, melyeket élettel tölt meg. Expresszív színekkel, erőteljes formákkal, archaikus elemekkel „szövi át” őket, kavalkádot teremt. A káoszba ugyanakkor egyfajta rendet visz, nem hagyja, hogy a zűrvar felülkerekedjen.
Az Aranyköpés festménysorozat darabjai impulzívak, szuggesztívek. 2024 nyarán, a legnagyobb hőség közepette készültek. Performanszoknak is tekinthetőek, gesztusok, mozgások fantasztikus együttállásának. A kiindulópontot képező fémes felületű, aranyszínű Aranyköpés I. (1987) meghatározó szerepet játszott a sorozat idei folytatásánál. Aranyporral kreált kompozícióinak fröccsentett hálói véletlenszerűnek tűnnek, mégis harmonikus egyensúly jön létre a felületen, amelyen Szirtes hol foltokkal, pöttyökkel „játszik”, hol árnyalakok jelennek meg. Képalkotó elemeiben organikus formákat vél felfedezni a néző. Ha nem is a szépséges természetet, mégis valamit abból.
A temperával, lakfilccel készült művek is az absztrakció jegyeit hordozzák, és a „vonalrengetegükből” kirajzolódó árnyalakok is visszatérnek. Ezek a sejtelmes figurák ide-oda mozognak, táncot lejtenek.
Legyen szó bármilyen technikáról, Szirtes műalkotásai a gesztusfestészet szellemiségében „keletkeztek”. Belső érzékenységgel, spontán indulatokkal bírnak, drámai hatásúak. Performanszoknak is tekinthetők, gesztusok, mozgások fantasztikus együttállásának.
