Kern András;Vígszínház;Pesti Színház;rosszullét;

- Kern András már jobban van, de orvosi javaslatra pihen

A színészhez tegnap mentőt kellett hívni Az imposztor című előadás szünetében.

Közleményben erősítette meg a Vígszínház, hogy Kern András lett rosszul Az imposztor keddi előadása közben. „Az imposztor című előadás a Pesti Színházban egészségügyi okok miatt szakadt félbe. A főszereplő, Kern András nem érezte jól magát, a helyszínen tartózkodó ügyeletes orvos megvizsgálta, majd – a biztonság kedvéért – további kivizsgálásra kórházba szállították. A Művész úr már jobban van, orvosi javaslatra pihen” - írták a Facebookon.

A félbeszakadt előadást 2025. március 13-án, csütörtökön 19 órakor pótolni fogják, a korábban megvásárolt jegyek és bérletek automatikusan érvényesek az új időpontra. Amennyiben nem felel meg a pótlásra kijelölt dátum, a belépőjegyek 2024. december 31-ig egy másik Az imposztor előadásra átcserélhetőek a rendelkezésre álló helyek függvényében - jelezték.

Kern Andrásnak holnap is lenne előadása, azonban a közlemény szerint a Pinokkió című darabban még nem fog játszani, a Macska szerepében Seress Zoltán lép színpadra helyette. A további esetleges változásokkal kapcsolatban a színház a későbbre ígért tájékoztatást. Kern Andrásnak a Vígszínház teljes társulata nevében mielőbbi jobbulást kívántak.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművészhez kedd este mentőt kellett hívni az imposztor előadása közben.