film;Auschwitz;interjú;Stephen Fry;

- De hova lett a túl sok férfi?

A Kincs a múltból című filmben holokauszt-túlélő Edek (Stephen Fry) negyvenöt éve Amerikában él és esze ágában sincs visszalátogatni gyerekkora helyszínére, Lengyelországba. Lánya, Ruth (Lena Dunham) a rendszerváltás után viszont rábírja apját, hogy együtt szembenézzenek a családi múlttal. Mintha csak az olyan egyszerű lenne. A társforgatókönyvíró-rendező Julia von Heinz a Berlinálén válaszolt a kérdéseinkre.

A Kincs a múltból Lily Brett Túl sok férfi című regényének az adaptációja. Miért kell egy német rendezőnek egy ausztrál regényíró műve, hogy a holokausztról meséljen?

Lilly Brett egy egész univerzumot alkotott. Talán egy tucatnyi könyve jelent már meg Németországban. A 90-es évek elején közepén kezdtem el olvasni őket, ugyanis édesanyám nagy rajongója volt, nekem adta a kiolvasott könyveket, én meg imádtam mindegyiket. Jellemzően mindig egy apa-lánya konstelláció az, ami végigvonul az összes regényen, nagyon hasonló témákkal és problémafelvetésekkel mint a Kincs a múltból esetében. És amikor elolvastam a Túl sok férfit, mivel valóban ez a címe a most adaptált regénynek, tudtam, hogy ebből lehet filmet készíteni, mert bár általában túl sok női belső párbeszéd van benne, és ezt nem olyan könnyű mozgóképre átültetni, de olyan cselekménye van, amit nem tudtam nem elképzelni filmként. Adott egy egyhetes utazás, van eleje, van közepe és van vége, Szóval láttuk a lehetőséget, hogy a hétszáz oldalas regényt százoldalas forgatókönyvre csökkentsük – körülbelül tíz évet töltöttünk ezzel.

És hová lett a „túl sok férfi”?

Azért maradtak egy páran!

Nézze, egy regényben az író annyi cselekményszállal játszik, amennyivel csak szeretne, a film dramaturgiája azonban ezt nem teszi lehetővé. Rengeteg minden nem férhetett bele a filmünkbe, mert az apa-lánya kapcsolatra kellett koncentrálnunk, így a „Túl sok férfi” címnek már nem volt értelme.

A Kincs a múltból egy részét Auschwitzban vették fel. Ezt előkészíteni és megélni nem lehetett egyszerű.

Nem is volt az, fogalmazzunk úgy, hogy mély benyomást keltő mind a szervezés, mind maga a forgatás. A legnagyobb érzelmeket az váltotta ki, amikor 2015-ben először jártam ott, amikor a férjemmel, Johnnal, aki egyben a társíróm is volt, elmentünk az összes olyan helyre, amely a regényben szerepel. Ez volt az első pillanat, amikor meglátogattam azt a helyet. És amikor az ember először látja, akkor döbben rá először, hogy mit jelent a holokauszt a maga valóságában. Talán nem akkor jön rá  az emberre ez az érzés, amikor ott van, hanem valószínűleg az azt követő éjszaka, amikor felébred, és már nem tud visszaaludni, mert látja a gázkamrákat, látja a kéményeket, megérti, hogyan szervezték meg iparszerűen ezt pusztítást. Amikor olvas róla valaki, az teljesen más, mint amikor ott van, és a saját szemével látja a helyeket.

Ekkor döntötték el, hogy díszlet helyett valós helyszíneken forgatnak?

Pontosan. Ezt az érzést nem lehet díszletekkel megidézni.

Végül egyetlen nap forgatást engedélyeztek – talán ez volt életem legnehezebb feladata. 

Tudtam, hogy a stáb részeként sokan jönnek majd velem, akik először látják a koncentrációs tábort. Úgyhogy, sok időt szántunk rá. Három nappal korábban mentünk oda. Voltak vezetett túráink. Minden csapattagnak ajánlottunk elolvasandó irodalmat. És az is nagyon fontos volt számomra, hogy mivel Stephen Fry korábban még nem járt itt, de Edek, az ő karaktere, természetesen igen, hogy személyesen végig járja az egészet, mielőtt egy képkockát is felvennénk vele. Természetesen az épületeken és az emlékközpont belül nem lehetett forgatni, de engedték, hogy a parkolóban vagy a kerítés mellett rögzíthessünk jeleneteket. A laktanya belsőt egy pár száz méterre lévő focipályán építettük fel és ez is nagyon más volt, mintha egy stúdióban vettünk volna fel bármit is.

Julia von Heinz

Német filmrendező és forgatókönyvíró a kortárs európai filmművészet egyik meghatározó alkotója, akinek munkásságát többek között Velencében és Chicagóban is elismerték. Az elmúlt években számos rangos elismerést nyert művész – 2020-ban Arany Oroszlánra jelölték, 2021-ben elnyerte a Bajor Filmdíjat a legjobb játékfilmért, 2023-ban pedig a legjobb rendezésért járó Bajor Televíziós Díjat – a Müncheni Televíziós és Filmművészeti Egyetem rendezői tanszékének vezetőjeként a jövő filmes generációit formálja.

A Kincs a múltból a Hannah utazásának (Hannas Reise) az ellenfilmje lenne?

Érdekes meglátás és minden bizonnyal igaza van. Ebben Hannah Izraelbe utazik, hogy mozgáskorlátozott embereken segítsen, de időközben szembesülnie kell azzal, hogy a nagyszülei zsidókat loptak meg a második világháború során. A Kincs a múltból valóban a másik oldal történetét, sorsát mutatja be, és a dolgok visszaszerzéséről szól. Valóban az a nagy kérdés, hogy meg tudunk-e gyógyulni, ha visszakapjuk ezeket a családi tárgyakat, amit a Lena Dunhan alakította Ruth karaktere remél, de persze nem tud. Neki valami másra van szüksége.

A Kincs a múltból egyik egyedisége a sajátos homora. Nem állítom, hogy nem lehet a lengyeleken, mint náción vagy a holokauszton viccelődni, de mindenképpen érzékeny terep.

Ez Lily Brett-től származik. Az iskolában rengeteget hallottunk a holokausztról. Olvasmányok, filmek, tények. Aztán jött Lily Brett és engem is sokkolt, ahogy volt mersze bekapcsolni a humort az emberi tragédiákkal, de hát ez az irodalom szabadsága. John Questerrel úgy gondoltuk, hogy ezt a filmben is meg kell hagynunk. És tudtam, hogy olyan színészekre is szükségem van, akik képesek erre, akiknek megvan a vígjátéki tehetségük, akik tudják, hogyan kell a humort időzíteni, de ugyanakkor megtartani történet drámaiságát és tiszteletben tartani annak integritását. Óriási mázli, hogy ráakadtam Lena Dunham-re és Stephen Fry-ra.

A lengyel család, amelyik Edek lakásába költözött be, kicsit furcsa. Sőt, szomorú. Ott nincs semmi humor.

Nagyon sokat beszélgettünk erről. Nem jöhet valaki német rendezőként, vagy valakik német filmes csapatként, és nem mutathatnak Lengyelországra. Ez nevetséges, mert a németek felelősek mindenért, ami történt, és ők okozták, mi okoztuk az egészet. Az volt a legfontosabb számunkra, hogy olyan lengyel együttműködő partnereket találjunk, akik nagyon-nagyon őszinte visszajelzést adtak nekünk arról, hogy miként ábrázoljuk ezt a családot. És sokszor kiigazítottuk a forgatókönyvet. És most már remélem, hogy nem őket tekinti a néző ellenfélnek, mert nem azok. Az antagonisták a németek. A lengyel család is az áldozatok közé tartozik, és ők is olyan szegények, és ők is azok voltak abban az időben.

Hol kezdődött és hol ért véget Lily Brett közreműködése? Ott volt a forgatáson? Esetleg tanácsokat adott a projekt menetével kapcsolatban?

A vázlat minden változatát elolvasta, és nagyon nyíltan és barátságosan vitatkozott velünk. Meglátogatott a forgatáson, azt hiszem, három vagy négy napig, ami gyönyörű volt, mert nem volt olyan, mintha irányítani akarna. Csak kíváncsi volt és meghatódott, és részese akart lenni az egésznek. Akkoriban COVID-os lettem, és egy sátorból rendeztem, műanyaggal körülvéve és walkie talkie-val, ami borzalmas volt. Mindenkivel csak a műanyagon keresztül tudtunk beszélni. Később Lily volt az egyik első, aki láthatta a vágás nagyon korai változatát. Elutaztunk New Yorkba, és megmutattuk neki, és igen, számomra az a legfontosabb, hogy jóváhagyta.

Info

Kincs a múltból

Bemutatja a Mozinet

Magyarul is megjelent A szolgálólány meséje képregényváltozata, keményfedeles, művészi igényességgel illusztrált mű.