Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy bármikor kész beszélni vagy találkozni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel – írta az MTI.
„Először is, nem tudom, mikor fogok találkozni vele. Mert ő nem mond semmit erről. Több mint négy éve egyáltalán nem beszéltem vele. És, persze, bármikor készen állok erre. Készen állok a találkozóra is” - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
A Reuters szerint arra is kitért, hogy kész kompromisszumot kötni Ukrajna ügyében a Donald Trumppal a háború befejezéséről folytatott esetleges tárgyalásokon, és hogy az orosz erők a harctéren az elsődleges céljaik elérése felé haladnak. A megválasztott elnök korábban azt ígérte, hogy hivatalba lépése után hamar véget vet az orosz-ukrán háborúnak, de egyelőre nem közölt részleteket arról, hogyan érhetné ezt el.
A nagy újratervezés – Az európai hatalmak gondolkodnak, hogyan vehetnék át a vezetést az amerikaiaktól Ukrajna támogatásábanArra a kérdésre, hogy mit tudna ajánlani Trumpnak, Putyin visszautasította azt az állítást, hogy Oroszország gyenge helyzetben van, és azt mondta, hogy Oroszország sokkal erősebb lett, mióta 2022-ben a parancsára az orosz hadsereg lerohanta Ukrajnát. – Mindig is azt mondtuk, hogy készen állunk a tárgyalásokra és a kompromisszumokra. Hamarosan elfogynak azok az ukránok, akik harcolni akarnak, véleményem szerint hamarosan nem marad senki. Mi készen állunk, de a másik oldalnak is készen kell állnia a tárgyalásokra és a kompromisszumokra - mondta az orosz elnök.
Azt állította emellett, hogy a nyugati légvédelmi rendszereknek nincs esélyük arra, hogy lelőjék az orosz Oresnyik hiperszonikus rakétákat.
Egy technológiai kísérletet, egy „XXI. századi high-tech párbajt” javasol ennek bebizonyítására.
„Határozzanak meg egy megsemmisítendő célpontot, mondjuk Kijevben, összpontosítsák oda az összes légvédelmi és rakétavédelmi erőiket, mi pedig csapást mérünk oda az Oresnyikkel, és meglátjuk, mi történik. Készen állunk egy ilyen kísérletre. De vajon készen áll-e másik oldal is?” - mondta az új orosz fegyverrendszerrel kapcsolatban megfogalmazott nyugati szakértői véleményekre reagálva.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy a Kreml egészében véve elérte céljait Szíriában, a damaszkuszi hatalomváltás nem jelent vereséget a számára. Az évértékelőn az orosz államfő azt állította, hogy orosz gazdaság helyzete stabil: tavaly 3,6 százalékos volt a növekedés, amely idén 3,9-4 százalékos lesz. A szakértők szerint azonban a kedvezőnek tűnő GPD-adatok valójában a hadigazdálkodásra átállás eredményei.
Az Aszad-rezsim bukása nem Oroszország gyengeségének a jele, hanem csak annak, hogy a Kreml most már mindent egy lapra tesz fel