Idén 7107 gyermekvédelmi intézményben élő gyerek kapott személyre szóló ajándékot a kormányzati dolgozók által indított akcióban - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Sztehlo Gábor Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény Napraforgó Gyermekotthonában.
Fülöp Attila az MTI beszámolója szerint arról beszélt, hat évvel ezelőtt állítottak először össze a minisztériumokban és háttérintézményeiben dolgozók személyre szóló ajándékokat az otthonokban élő gyermekeknek. A kormányzati dolgozók saját pénzükből szerzik be a meglepetéseket, és a hat év során mintegy 40 ezer ajándék jutott el így a gyermekotthonokba. Az elmúlt napokban ötszáz gyermekotthon kapott személyre szóló ajándékokat, és mintegy 17 ezer kormányzati munkatárs vett részt önkéntesként az idei akcióban.
Fülöp Attila szerint a gyerekek megajándékozása mellett az akció arra is felhívja a figyelmet, hogy „akkor járunk el helyesen a gyermekvédelemben, ha békével és nyugalommal, az ott élők érdekeit figyelembe véve közelítünk”.
Magyar Péter szerint Orbán Viktor megtiltotta, hogy ajándékokat vihessenek a gyermekotthonokba Magyar Péter megpróbált ajándékokat vinni a fóti gyermekotthonba is, ott legalább az épületbe sikerült bevinni a csomagokatKiemelte, hogy nemcsak a gyermekeknek, hanem sok esetben az intézményekben dolgozóknak is kedveskedtek ajándékkal, kifejezve a nagyrabecsülésüket munkájukért.
A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár ismertetése szerint minden évben ősszel indul a gyűjtés, első lépésként a gyerekek üzenetben megírják, hogy milyen ajándékot szeretnének, majd a kormányzati munkatársak önkéntes úton szerzik be a meglepetéseket.
„Nem méltó ordítozni a gyermekvédelemről”Magyar Péter eközben a rejtvényújságokból ismert összehasonlítós feladvánnyal élt a Facebook-oldalán, fotókkal. – Keresd a két kép között a külöbséget! Az elsőn Szentkirályi Alexandra bukott főpolgármester-jelölt ad át használt könyveket egy gyermekotthon lakóinak. Ahogy fideszes képviselők és a miniszterelnök felesége is így tett korábban. A másodikon az látszik, hogy Orbán Viktor utasítására Fülöp Attila államtitkár ellehetetleníti, hogy a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthon vezetőjének átadjunk a Mennyből az angyal jótékonysági akció keretében a majd 400 ezer forint értékű játék- és ajándékcsomagot – írta.
A Tisza Párt elnöke mintegy a nap összefoglalójaként hozzátette: Ugyanez történt Fóton is. Érkezett egy telefon és az otthon igazgatója minden módon igyekezett megtagadni az ajándékok átvételét. Közben a gyermekvédelem vezetője és a kormányzat újabb és újabb mondvacsinált indokokkal igyekszik megakadályozni, hogy az egyesületünk közvetlenül elvihesse az otthonokhoz a sok ezer ember adományából összeállított csomagokat. – Orbán Viktor a karácsonyi ajándékozás ellehetetlenítésével soha nem látott mélységbe süllyedt. Holnap folytatjuk és igyekszünk minél több otthonba eljutni karácsonyig – mondott a történtekről „ítéletet” és tett ígéretet Magyar Péter.
Nem engedték be Magyar Pétert és társait ajándékaikkal az óbudai gyermekotthonba