Az Egyesült Államok bejelentette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban megölte az Iszlám Állam vezetőjét, Abu Jusifot – derül ki a Sky News cikkéből.
Az amerikai központi parancsnokság (Centcom) közleménye szerint az akció a kelet-szíriai Deir ez Zor tartományban hajtották végre. A területet korábban Bassár el-Aszad bukása előtt a damaszkuszi rezsim hadserege, illetve az orosz erők ellenőrizték. Abu Jusifon kívül az amerikaiak végeztek a terrorszervezet egy másik tagját is. „Ahogyan korábban is hangsúlyoztuk, az Egyesült Államok, térségbeli szövetségeseivel és partnereivel együttműködve, nem fogja engedni, hogy az ISIS kihasználja a jelenlegi szíriai helyzetet és újjászervezze magát - közölte a Centcom parancsnoka. Michael Erik Kurilla tábornok szerint az Iszlám Állam eltökélt célja, hogy kiszabadítsa azon nyolcezer katonáját, akiket jelenleg különféle szíriai börtönökben tartanak fogva. „Agresszívan célba fogjuk venni mind a vezetőket, mind a terroristákat, beleértve azokat is, akik Szírián kívül próbálnak műveleteket végrehajtani” - tette hozzá.
Az Iszlám Állam harcosai 2014-ben hódították meg Irak és Szíria egyes területeit, kihasználva a szíriai polgárháborút, hogy saját területeket szerezzenek. Még ugyanebben az évben kikiáltották a „kalifátust”, hatalmuk csúcsán mintegy 12 millió ember élt uralmuk alatt. A terrorszervezet az al-Kaidánál is brutálisabb volt, a saría nevében foglyokat fejezett le, vérfürdőket rendezett a kisebbségek között. Az Iszlám Állam csak 2019-re veszítette el az irányítást a korábban megszerzett közel-keleti területek felett. Szíriában, Irakban és Afganisztánban, illetve Afrika több térségében a hozzá kapcsolódó szervezetek továbbra is aktívak.