Noha politikai bosszú áldozataként próbálja beállítani magát az a Marcin Romanowski, a Magyarországon most menedéket kapott korábbi igazságügyi miniszterhelyettes, ő valójában csak „kis hal” volt a 2015 és 2023 között kormányzó nacionalista-populista Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormányban - írja a 24.hu.
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a volt politikus ügye miatt behívatták a varsói magyar nagykövetet, valamint a lengyel kabinet kötelezettségszegési eljárást kezdeményez az Európai Bizottságnál Magyarország ellen.
Bekérették Varsóban a magyar nagykövetet, amiért menedékjogot kapott a korábbi miniszterhelyettesA korrupciós vizsgálatok fókuszában nem is Marcin Romanowski, hanem a korábbi főnöke, Zbigniew Ziobro állhat, aki a PiS vezette pártszövetség radikális jobbszárnyának vezetője. Igazságügyi miniszterként Ziobro kulcsszerepet játszott a bírósági rendszer és az igazságszolgáltatás átalakításában, ami komoly jogállamisági konfliktusokhoz vezetett az Európai Unióval. Felmerült a gyanú, hogy a Ziobro vezette minisztériumban „összekeverték” a pártkasszát egy áldozatsegítő alap forrásaival. Romanowski helyzetét súlyosbította, hogy egyik beosztottja, Tomasz Mraz, aki az alapnál dolgozott lehallgatta őt. Az ötven órányi anyag vélhetően alátámasztja azt a gyanút, hogy Romanowski és más tisztviselők különféle bűncselekményekben vettek részt. A felvételeken olyan beszélgetések hallhatók, amelyekben a résztvevők a közbeszerzési eljárások manipulálásáról és a közpénzek pártpolitikai célokra történő felhasználásáról egyeztetnek.
A Le Monde már 2021-ben beszámolt arról, hogy Ziobrót azzal vádolták, hogy pénzügyi forrásokat irányított át a választók megnyerése érdekében. A lengyel számvevőszék, a NIK már három évvel ezelőtt rámutatott ezen visszaélésekre, főleg az áldozatvédelmi alapot emelve ki a jelentésében. Az Igazságügyi Alap ügyében eddig összesen 11 ember ellen merült fel gyanú. Márciusban a lengyel nyomozó hatóságok házkutatást tartottak Ziobrónál is, aki akkor onkológiai kezelés alatt állt.
Gulyás Gergely megerősítette, politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski volt lengyel miniszterhelyettes