gazdasági válság;munkahely;Volkswagen;szakszervezetek;létszámleépítés;megszüntetés;

- 35 ezer embert rúg ki a Volkswagen, a németországi szakszervezetek karácsonyi csodaként értékelik, hogy nem azonnal

A drasztikus lépést azzal indokolják, hogy a gazdasági nehézségek közepette a német autógyártónak fel kell vennie a versenyt az olcsóbb kínai riválisokkal, miközben gyengül az európai kereslet, és az elektromos autók piaca sem nő.

A Volkswagen bejelentette, hogy költségeik csökkentésére, a zsugorodó európai piac okozta gazdasági nehézségek leküzdésére a következőd időszakban több mint 35 ezer embert bocsátanak el, munkahelyeket- és kapacitásokat építenek le – számolt be a Reuters a tervezett intézkedésekről. Az Európában eleddig vezetőnek számító autógyártó óriás pénteken megállapodást kötött a szakszervezetekkel hosszú, 70 órát is meghaladó tárgyalássorozat után, amelynek eredménye a tulajdonosok, a cégvezetés szempontjából, hogy elkerülik a tömeges munkabeszüntetéseket.

A megállapodást ennek ellenére a szakszervezeti vezetők „karácsonyi csodaként” üdvözölték a cég 87 éves történetének leghosszabb tárgyalásának eredményét, amelynek alapján „nem lesz azonnali telephelybezárás, elbocsátás vagy bércsökkentés”. A Volkswagen szeptember óta tárgyal a szakszervezetekkel az ahhoz szükséges lépésekről, hogy felvehessék a versenyt az olcsóbb kínai riválisokkal, miközben gyengül az európai kereslet, és az elektromos autók piaca sem nő, elterjedésük a vártnál lassabb.

A londoni székhelyű nemzetközi hírügynökség emlékeztetett, a Volkswagen csaknem százezer dolgozója novemberben már kétszer is sztrájkolt, a drasztikus leépítések akkor még csak elképzelései, tervei ellen. – A hosszú és intenzív tárgyalások után a megállapodás fontos jelzés a Volkswagen márka jövőbeli életképessége szempontjából - jelentette ki Oliver Blume, a Volkswagen csoport vezérigazgatója közleményében. Az IG Metall közölte, hogy a novemberben elfogadott 5 százalékos béremelést felfüggesztik, és 2025 végére leállítják a járműgyártást a drezdai gyárban. Az intézkedéssorozattól éves szinten 15 milliárd euró megtakarítást remélnek, a drezdai üzeme és az osnabrücki telephely újrahasznosításával egy időben a termelés egy részét Mexikóba helyeznék át.

A cikk kitér arra is, hogy a 2023. február 23-i előrehozott parlamenti választás kampányának fő témája Németország gazdasági válsága áll, miközben a bizalmi szavazást is elvesztő kancellár, Olaf Scholz arra szólította fel a Volkswagent, hogy ne zárjon be egyetlen egy gyárat sem. Nemcsak németországi, hanem egész európai szinten bizonytalanságban és válságban vannak az autógyártók.

 Emiatt az infláció érzete magasabb lesz a tényleges áremelkedésnél.