A rezsim lenne a legnagyobb bajban, ha sikerülne kideríteni, ki állt a Ferihegyen állítólag leszállt szíriai gépről szóló álhír mögött. Mert az első pillantásra is látszik, hogy az ismeretlen forrás az éppen Moszkvába menekülő Bassár el-Aszad szíriai diktátor nyomait akarta összekuszálni. Némi időt kellett nyerni, nehogy Izrael, Törökország vagy bárki más utána eredjen, és lelője a SYR9218 lajstromszámú, Il-76 T utasszállítót. Nem a budapesti volt az egyetlen megtévesztési kísérlet.
Előbb az röppent föl, hogy a gép lezuhant valahol Homsz környékén, aztán az, hogy Aszad már Moszkvában van, miközben még nem érhetett oda. Akárcsak a ferihegyihez, ezekhez az álhírekhez is járt egy-egy fotó, amelyek első látásra mintha igazolták volna az állítást, ám gyorsan kiderült róluk, hogy nem ott, nem akkor és nem arról készültek. Több mint valószínű, hogy az oroszok próbáltak segíteni régi kliensüknek ép bőrrel kikerülni szeretett hazájából és biztonságban megérkezni a már jó előre Moszkvába küldött negyedmilliárd dollárjához.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerencsére tudta, mi a dolga. Bár az érthető okokból titok, hogy mi mindent tett vagy nem tett, annyi azért kiderült, hogy rávetette magát a Magyar Hang újságíróira.
Pedig ők, ahogy lehetett, bocsánatot kértek a közlésért. A kormányfő és külügyminisztere azonban addigra már azt hazudta, hogy az álhír veszélybe sodorta a magyarok biztonságát, amivel persze elsősorban is a kacsát óvatlanul továbbröpítő Magyar Pétert támadták. Ha már kacsa, legyen kövér...
Ehhez képest apróság, hogy kollégáinktól milyen információkat próbáltak kiszedni hazugságvizsgálós vallatással. A Magyar Hang hetilapot magyar vállalkozó híján Szlovákiában nyomják – itthon pedig elnyomják. Ha kormánykörökből válaszoltak volna első, tisztességgel elküldött kérdéseikre, nincs az egész sztori. De valaki azt akarta, hogy legyen.