Megszűnik a Paks közigazgatási területén kijelölt különleges gazdasági övezet – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával ellátott kormányrendeletből.
A döntés 2025. január 1-jén lép hatályba, ettől a naptól kezdve
a települési önkormányzat feladat- és hatásköreit Tolna Vármegye Önkormányzata helyett Paks önkormányzata gyakorolja,
és a települési önkormányzat polgármesterének és jegyzőjének jogszabályban meghatározott államigazgatási feladat- és hatásköreit Tolna Vármegye Önkormányzata Közgyűlésének elnöke, illetve jegyzője helyett Paks polgármestere, illetve jegyzője látja el.
A dokumentumban az áll, a rendelet hatálybalépésétől „Paks Város Önkormányzata gyakorolja a települési önkormányzati rendeletalkotási jogkört, azzal, hogy a Kormánynak és a Tolna Vármegyei Önkormányzatnak a különleges gazdasági övezet területére vonatkozóan, a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi LIX. törvény felhatalmazása alapján megalkotott rendeletét mindaddig alkalmazni kell, amíg Paks Város Önkormányzata nem állapít meg az adott tárgykörre vonatkozóan új szabályokat”.
A Tolna Vármegye Önkormányzatának, illetve Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatának az adóból származó, a rendelet hatálybalépése napjáig fel nem használt, őt megillető bevétele, valamint az a bevétel, amely nem szolgál a rendelet hatálybalépése napján hatályos támogatási jogviszony vagy elbírált pályázat fedezetéül, Paks önkormányzatát illeti meg, amelyet 30 napon belül kell átadni. Az adóból származó bevétel terhére új támogatási jogviszony nem létesíthető.
A dokumentumban az áll, a különleges gazdasági övezet megszüntetéséről „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre tekintettel” döntöttek.
Máris bőrükön érzik a paksiak a kormányzati elvonástA kormány még nyáron nyilvánította különleges gazdasági övezetté a paksi erőmű területét. Az átminősítést a kormány ugyancsak az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktus miatti vészhelyzettel indokolta, ám a 18 ezer lelkes város általunk megkérdezett lakói közül mindenki úgy gondolta, hogy bosszúból fosztják meg Paksot bevételeinek a harmadától. A júniusi választáson ugyanis a Paksi Deák Ferenc Egyesület (PDF) zászlaja alatt induló ellenzéki összefogás megsemmisítő vereséget mért a kormánypártokra.
Október végén a hvg.hu írt arról, hogy megszűnhetnek a különleges gazdasági övezetek. A portál akkor kiemelte, ezek technikailag nem illenek abba a koncepcióba, amit januártól tervez bevezetni az Orbán-kormány. Ez a Navracsics Tibor közigazgatási miniszter által októberben bejelentett Versenyképes Járások Program ugyanis szintén a hipa elosztását érinti. A lényege, hogy a településektől nem a teljes adót térítenék el, hanem létrehoznak egy területfejlesztési alapot, amelybe az iparűzési adó 2025. évi többlete kerülne be, és válna visszapályázhatóvá a járások által. Később az Economx számolt be arról, hogy a 104 oldalas Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról fantázianevű salátatörvényben előre bocsájtották a különleges gazdasági övezetek eltörlését.
Az Orbán-kormány különleges gazdasági övezetet hoz létre, Paks elveszíti az atomerőmű adóitCser-Palkovics András szerint az Orbán-kormány alapjaiban csorbítja az önkormányzatiságot a paksi iparűzési adó elvételével