- Megszületett az új uniós-svájci megállapodás, Magyarország annyira fejletlen maradt, hogy nyerhet rajta

Szokatlan hírszegénység kísérte az Európai Unió és Svájc között pénteken aláírásra késznek minősített egyezmény előkészítését. A két fél hivatalosan 2024 márciusa óta tárgyalt róla, összesen 197 tanácskozást tartottak, de ezekről szinte semmi nem szivárgott ki, s a megbeszélések  újrakezdését kezdeményező svájci külügyminiszter, Ignazio Cassis aki mindvégig nem nem nyilatkozott a témában, pénteken is fa arccal, szenvtelenül állt a nyilvánosság elé.

A furcsa, alacsony szintűnek nevezett kommunikációnak megvan a magyarázata: főként a svájci illetékesek nem szerették volna, hogy az egyezség a túl agresszív hírverés miatt meghiúsuljon, esetleg olyan nyersen szakadjanak félbe a tárgyalások, mint 2021 májusában. Akkor a svájci tárgyalók, hét év fáradságos alkusorozata után, egyszerűen elhagyták a tárgyalóasztalt, arra hivatkozva, hogy az öt területre – személyek szabad áramlása, mezőgazdaság, technikai akadályok, közlekedés szárazföldön és levegőben – kiterjedő egyezséget nem tudják elfogadtatni a svájci lakossággal, amelynek népszavazáson kell határoznia. Nem is szólva a kétoldalú megállapodásokat kísérő jogi garanciákról, arról, hogy a szuverén Svájcnak számos kérdésben el kellene fogadnia az Európai Unió belső szabályrendszerét, meg kellene hajolnia az Európai Bíróság döntései előtt.

Svájcnak azonban számos kérdésben roppant fontos, hogy kétoldalú megállapodások kötegével – a szakítás előtt több mint száz ilyen egyezség született a Bilaterális I. és II. programok keretében – szorosan kötődjön az unióhoz, ahová exportjának 70 százaléka irányul. De a szabályegyeztetés azért is életbe vágó számára, mert ennek segítségével tudja elérni, hogy Svájcban telepedjenek le nemzetközi óriáscégek, amelyek az alpesi vidék előnyeit is kihasználva kereskednek, dolgoznak együtt a 27-ekkel. Nyersebb megközelítés szerint, azért szükségesek a kétoldalú szerződések, mert így Svájc megússza, hogy be kelljen lépnie a közösségbe, s feladni kényszerüljön például direkt demokráciáját. Svájc számára létkérdés például, hogy benne lehessen az Európai Unió tudományos-kutatási programjában, a Horizontban, s a diákcsereprogramban, amelyekből az elmúlt három évben kizárták, s amelyekbe jövő januártól visszatérhet.

A Brüsszelnek átmenetileg sokkot okozó 2021-es szakítást követően főként a svájci külügyminisztérium próbálkozott a tárgyalások folytatásával, igyekezve több változatban is finomítani az elhatározottakat. Hírlik, hogy a 2024. márciusi hivatalos kezdést megelőzően is számos előkészítő megbeszélésre került sor, s közben a felek óvatosságból próbálták nem egységes keretszerződésnek, nem Bilaterális III. megállapodásnak nevezni, amiről tárgyaltak, hanem kevésbé ambiciózusan modernizálás szót használták. „Akkor írjuk alá az új megállapodást, ha már mindenben megegyeztünk, egészen az utolsó pillanatig tárgyalunk.“ Ezt mondták a politikusok, s szavuk nyomán egészen péntek délig kérdéses volt, hogy mikor érkezik ünnepelni az eredményt a svájci fővárosba Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Szó volt hétfőről, szombatról, de végül a hét utolsó munkanapján befutott különgépén, hogy Viola Amherddel, Svájc 2024-es elnökével, védelmi miniszterrel együtt nyilvánítsák történelmi sikernek a neve sincs megállapodást. A két politikusnő nem veszett el a részletekben, mindössze 20 percig informálták a sajtót. Leyen több mosolyt, nagyobb örömöt mutatott, mint az arcára fegyelmezett közömbösséget kényszerített Amherd.

A svájci visszafogottság érthető, például annak hírére, hogy az ország legnagyobb pártja, az erősen jobboldali néppárt (SVP) még a bejelentés napján is a parlament előtt tüntetett az általa gyarmatinak vagy alávetett szerződésnek nevezett megállapodás ellen. Hasonló hangot ütött meg a Weltwoche című szélsőséges hetilap, amelynek tulajdonos-főszerkesztője nemrég Bécsben népszerűsítette a Orbán Viktort. Az újság szerint a paktum árt a direkt demokráciának, serkenti a bevándorlást, s arra kényszeríti a pénzérzékeny országot, hogy megháromszorozza úgynevezett kohéziós befizetését az Uniónak, amely amúgy 20 milliárd eurós kereskedelmi többlettel rendelkezik vele szemben.

Az 1400 oldalnyi szöveg kidolgozásában részt vevő svájci miniszterek szintén tartottak tájékoztatót, s elmondták, hogy két megállapodáscsomag készült el, az egyik a korábbi egyezségek frissítését, korszerűsítését tartalmazza, a másik pedig három új témakört fog össze: az áramkereskedelem, az élelmiszer-biztonság és az egészségügy közös kérdéseit. Az európai szervezet tagjainak áll érdekében, hogy Svájc kapcsolódjon rá az európai áramhálózatra, s segítse kiegyensúlyozni a térség áramellátását. Az is az EU-nak kedvez, hogy a jövőben vasúti vállalkozásai használhatják a svájci vasúthálózatot, s a menetrend, a tarifarendszer tiszteletben tartása mellett helyi utasokat is felvehetnek.

A legizgalmasabb kérdések közé tartozik a személyek szabad áramlása, amely kétoldalú viszonylatban elsősorban az uniós munkaerő svájci beáramlására vonatkozik, a magas svájci munkabérek védelme és a kohéziós pénzek folyósítása.

Svájc a jövőben, ha a helyzet igényli, mérsékelheti a bevándorló dolgozók számát. Hogy fejpénzt szab ki, vagy mennyiségi korlátozást vezet be, az még a jövő zenéje. Mindazonáltal nem ez az egyetlen kérdéskör, amelyet a felek még nem zártak le, nem véletlen, hogy az ünneplés ellenére az 1400 oldalas egyezményt sem hozták még nyilvánosságra.

Az unió oldaláról az egyezmény jóváhagyását a brüsszeli bizottság végzi, a svájci térfélen viszont sokkal bonyolultabb az eljárás. Először a báziscsomagról szavaznak, utána az új egyezményekről, ezek külön-külön is életbe léphetnek. A svájci kormány után a parlament szavaz, aztán kerül sor népszavazásra, de az egyes kantonok voksára is szükség van a végső döntéshez, amelynek idejét 2028-ra teszik, s amelynek kimenetelét nehéz lenne megjósolni.