bevásárlóközpont;Egyesült Államok;Texas;kisteherautó;

- Többen megsérültek, amikor egy rendőrök elől menekülő férfi kisteherautójával egy bevásárlóközpontba hajtott Texasban

A tettest lövésekkel állították meg, a férfi a helyszínen életét vesztette.

Többen megsérültek, amikor kisteherautó hajtott egy bevásárlóközpontba Texas államban – közölték a hatóságok vasárnap.

Az állam közbiztonsági hivatalának illetékese elmondta, hogy Killeen városban szombaton az 53 éves John Darrel Schultz furgonjával a kirakaton keresztül hajtott be egy üzletbe, majd a bevásárlóközponton belül nagy sebességgel még több száz méter tett meg, amíg a rendőrök lövésekkel meg nem állították. A férfi a helyszínen meghalt.

John Darrel Schultz a járművével öt embert ütött el az üzletben tartózkodók közül, akik közül négyet – 6 és 75 év közöttieket – vittek kórházba.

A helyi rendőrség közlése szerint a támadás előzménye az volt, hogy bejelentést kaptak egy veszélyesen közlekedő járműről, amit a járőrök megpróbáltak megállítani. A férfi menekülni kezdett, és mintegy 30 kilométeren keresztül tartó üldözés kezdődött, mígnem az autópályáról letérve a kisteherautót vezetője a bevásárlóközpont üzletébe nem hajtott.

Pénzügyminiszterként kapja meg ezt a posztot is, Cseke Attila pedig a fejlesztési minisztériumot irányítja majd.