Idei kulturális évösszefoglaló sorozatunk szereplői nincsenek a reflektorfényben, ám munkájuk nélkülözhetetlen. Zenekari muzsikus, nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatárs és technikai vezető mesélt 2024-ről.
A pisztácia elfogyott, csokoládé nem is volt
„Az idei évről először zenekarunk legnagyobb volumenű produkciója jut eszembe: Richard Strauss Ariadne Naxoszban című operáját játszottuk a Müpában. Előtte Strauss másik művét Az úrhatnám polgár szvitet adtuk elő” – említi kapásból Csikota Gergely, a Budapesti Fesztiválzenekar trombita szólamvezetője. „Amellett, hogy mennyire csodálatos a két mű, azért érzem a legfontosabbnak, mert a zenészek nem csupán zenészek voltak, egyszerre voltunk díszlet, statiszták, volt koreográfiánk, volt, aki táncolt és az énekesekkel együtt játszottunk a színpadon, így teljes mértékben részesei voltunk a produkciónak látványban és mozgásban is” – utal Fischer Iván karmester, művészeti vezető nem először előforduló szokatlan rendezésére. „Óriási sikereket értünk el ezzel a produkcióval. Az én játszani valóm próbajátékanyag, felvételizni szoktak vele zenekarokba a trombitások. Szóval különösen nehéz feladat volt.”
Csikota Gergely első trombita vendégmuzsikusa a Berlini Filharmonikus Zenekarnak is, amelyet szintén a világ egyik legjobb szimfonikus zenekaraként emlegetnek. „Nagyszerű élmény játszani velük, de a Fesztiválzenekar ugyanúgy megállja a helyét a világ tíz legjobbja között. Minden top kategóriás együttesnek megvan a jellegzetessége, bár Iván épp azt szokta mondani, hogy nem jó, hogyha egy zenekarnak van saját hangja, mert az azt jelenti, hogy nem elég rugalmas, mindig ragaszkodik egy hangzáshoz, nem tud sokszínűen játszani” – részletezi. A trombita nem túl régi hangszer, ezért a versenyművek számát tekintve hátrányban van a csellóhoz vagy a hegedűhöz képest. Ám Csikota Gergely ezt nem tartja igazságtalannak. „Hétévesen kezdtem trombitálni, és gyerekkoromtól kezdve az lebegett a szemem előtt, hogy szimfonikus zenekarban dolgozhassak. Sosem volt fontos, hogy a versenyművek milyen tágas repertoárt biztosítanak, mert a zenekari munka érdekelt, és a trombita zenekari repertoárja rendkívül színes és széleskörű” – teszi hozzá.
Csikota Gergely nemcsak a klasszikusokat szereti, „az elektronikus zenétől az akusztikus, modern zenéig, a kortárs filmzenékig mindent hallgatok. Legutóbb egy Spencer Hill Magic Band koncerten éreztem nagyon jól magam. Ez az együttes Bud Spencer és Terence Hill filmzenéket előadó zenekar. Őket választották a világ legjobb, legautentikusabb Bud Spencer-Terence Hill filmzenék előadóivá. Szüleimnél, ha a karácsonyi vacsora után megtaláljuk Bud Spencert a tévében, ott ragad mindenki a képernyő előtt. Ezeken nőttem föl, én is, testvéreim is, az életünk részei maradtak. És persze az is életben tartja ezt a szeretetet, hogy a zenekarunk tagja a hegedűművész Bujtor Balázs, Bujtor István fia, és gyakran idézgettünk a Bud Spencer-filmekből egymás között” – meséli.
Fontos kulturális élménye volt idén az Intotai Hőerőmű fényművészeti kiállítása is. „Amúgy is vonzanak a régi, elhagyatott gyárépületek, az urbex jellegű kirándulások” – zárja szavait a kisfiúként még építészi karrierrel kacérkodó Csikota Gergely, a Budapesti Fesztiválzenekar trombitaművésze.
A cselló is elveszítheti a fejét
„Az egyetlen állandóság, hogy minden folyamatosan változik a tervekhez képest” – állítja Nagy Gábor, a Concerto Budapest szimfonikus zenekar technikai vezetője, aki azért felel, hogy a koncerthelyszínek színpadain és a próbateremben minden rendben legyen, ott legyenek a kották, a nagy hangszerek – timpani, nagydob, hárfa –, amelyeket a turnékon kísér is. – „Tegnap például kiderült, hogy a ma reggel 10 órakor kezdődő próbaperiódusban az egyik mű nem az lesz, ami ki volt írva, ezért más hangszereket kell bevinni, kevesebb zenészre van szükség, azaz másképp kell elrendezni is a termet” – hoz példát.
Nagy Gábor 2008-ban a Nemzeti Filharmonikusoknál kezdte technikusi pályáját, majd némi filmes pauza után 2020 óta dolgozik ismét zenekarnál: a Concerto Budapestnél. Arról, hogy eltér-e a klasszikus felállástól a zenekar elrendezése, a karmesterrel egyeztetnek. – „Van olyan karmester, aki azt szereti, hogyha neki bal kéz felől van az első hegedű, aztán a második hegedű, majd a cselló és a brácsa, és jobb oldalt kint a bőgő. Van, aki épp fordítva. A fúvósoknál nemigen szoktak eltérni az ülésrendtől, de az, hogy az ütősök a bal vagy jobb oldalon, vagy a hárfa hol helyezkedik el, csak a dirigenssel való egyeztetés után derül ki. Ezután szerkesztem meg PowerPointban a színpadrajzokat, amelyeket elküldünk az adott koncerthelyszínre, ahol ennek alapján építik fel a színpadot” – árul el munkájáról részleteket.
Akad zenetörténész, aki egy fotó alapján meg tudja mondani, milyen művet ad elő a képen látható zenekar, de a hagyományos elrendezés a leggyakoribb. – „Eötvös Péter darabjainak előadásához viszont nagyon furcsa felállásokra volt szükség” – említ különleges példát.
A zenészek hihetetlenül vigyáznak hangszereikre, mégis néha előfordul baleset. – „Évekkel ezelőtt a szünetben egy csellista lehajolt igazítani valamit a cselló alján, ezért a tetejét kihajtotta balra. Nagy lendülettel jött egy másik zenész, nekiment a hangszernek, aminek letört a feje. A több tízmillió forintos cselló javítása volt vagy 4 vagy 5 millió forint. Persze van biztosítás az ilyen drága hangszerekre” – meséli.
Idén egy, a koncertteremnél sokkal kisebb próbaterem okozta a legnagyobb fejfájást Nagy Gábornak. Egy ljubljanai fesztiválon Keller András főzeneigazgató vezényelt és Mihail Pletnyov zongoraművész vendégszerepelt az együttessel. – „Rendkívül pici próbatermet kellett berendeznünk a nagy zenekarnak, ennek megoldása kihívás volt” – idézi fel Nagy Gábor, aki szabadidejében a sport mellett olvasni szokott. - „John Sandford Pulitzer-díjas újságíró krimijeit nagyon szeretem. Van egy sorozata, minden évben megjelenik egy könyve, ezeket mindig elolvasom. A film sem állt távol tőlem, szeretem a sci-fit és a természettudományos filmeket” – teszi hozzá Nagy Gábor, a Concerto Budapest szimfonikus zenekar technikai vezetője.
Lazacos szendvics a legnagyobb extra
„Ha egyetlen eseményt kellene kiemelnem, akkor a zenekar Kobajasi Kenicsiróval együtt zajlott japán turnéját említeném” – válaszolja az év legfontosabb kulturális eseményét firtató kérdésre Czvikli Nóra, a MÁV Szimfonikus Zenekar nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa. Az egyetemi vendégoktatóként is dolgozó Czvikli Nóra feladata a zenekarhoz érkező külföldi vendégművészek megkeresése, felkérése, a szerződések intézése, az ideutazásuk, itt tartózkodásuk megszervezése, kísérése. Emellett, ha a zenekart hívják külföldi vendégszereplésre, turnéra, vagy CD-felvételre, akkor az együttes képviselete, az utazás szervezése és a projekt lebonyolítása is az ő dolga.
„Kobajasi Kenicsiróval május végén itthon is volt két koncertünk. Ő tiszteletbeli vendégkarmesterünk, régóta dolgozik velünk, már a Magyar Televízió ötven évvel ezelőtti nemzetközi karmesterverseny – amelyen a magyar közönség megszerette – első fellépésén is a MÁV Zenekart vezényelte” – mesél a fél évszázados kapcsolatról. „Idén a két budapesti koncertet követte a háromhetes japán turné, tizenhárom koncertet adtunk különböző városokban. A legendás tokiói Suntory Hallban is felléptünk” – meséli. A dirigens titkának megfejtésére nem vállalkozik, de azt háttéremberként is elmondhatja, hogy „végtelen szerény és kedves ember, akit szerető és gondoskodó család vesz körül. A zene iránti alázata, a kisugárzása, energiája magával ragadó és végtelen rokonszenvet ébreszt” – próbál mégis válaszolni a kérdésre Czvikli Nóra, aki szerint a legnagyobb művészeknek nincsenek sztárallűrjeik. A különleges kívánságok inkább a menedzsmentek előírásai annak érdekében, hogy az adott művész legnagyobb kényelmére álljon minden, és a legjobban sikerüljön az előadás. „Eddigi 16-17 évem alatt a lazacos szendvicsnél extrább igénnyel nemigen találkoztam” – szolgál konkrétummal.
Nehéz helyzet idén egy akadt, miután Christoph Eschenbach karmester a hagyományos 4-5 nap helyett csak a koncertet megelőző napon érkezett Budapestre. „Felkérték egy, az ukrán árva gyerekek segítésére szervezett jótékonysági koncertre a Carnegie Hallba. Ő maga is árvaként nőtt fel a világháborút követően, nem tudott nemet mondani. A stílusát nagyon ismerő asszisztens karmestere azonban a megelőző napokban kiválóan fel tudta készíteni az együttest, így a koncerten nem érződött a vendégművész és a zenekar a szokásosnál rövidebb közös munkája” – idézi fel Czvikli Nóra.
Legnagyobb idei személyes kulturális élményének szintén a turnét tartja: „Japánba most volt először alkalmam elutazni, a csodálatos japán kultúra, és az ország különlegessége miatt ez fontos élmény a 2024-es évből. Meghatározó momentum volt elvégezni a Green Business Academy fenntarthatósági menedzserképzését is. Cél volt, hogy feltérképezhessük: a szimfonikus zenekari életben mit tehetünk a környezetkímélőbb működésért. Az egyik lehetőség erre az üzemeltetés, a próbaterem, a koncertterem, az épületek energiahatékonyabbá alakítása. A másik – ha az időbeosztás lehetővé teszi –, akkor a repülő helyett a vasutat választani a közlekedéshez. A turnézás e szempontból nehéz kérdés: a zene embereket összekötő ereje misszió, fontos a kapcsolattartás, egymás kulturális értékeinek bemutatása, megismerése, az utazás ebből nem elhagyható. A Covid óta mindannyian tudjuk, mennyire fontos a személyes élmény és a jelenlét” – részletezi Czvikli Nóra, a MÁV Szimfonikus Zenekar nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa.
