„Nem vagyok ügyfél, vásárló, vagy fogyasztó… nem vagyok naplopó, potyázó, koldus vagy tolvaj… nem egy TAJszám vagyok, vagy egy sor egy táblázatban… Fizettem az adót, sosem tartoztam egy fillérrel sem senkinek, és büszke vagyok erre. Sosem hunyászkodom meg, belenézek a másik ember szemébe, és segítek, ha tudok. Nem fogadok el és nem kérek alamizsnát. A nevem Daniel Blake. Ember vagyok, nem kutya. Követelem a jogaimat. Követelem, hogy az engem megillető tisztelettel bánjanak velem.” Ez áll a Radnóti Színház Én, Daniel Blake című, karácsony előtt bemutatott előadásának színlapján is. A színpadi változat a Cannes-ban fődíjat nyert 2016-os Ken Loach által rendezett film alapján készült. Egy asztalosról, a színpadi változatban ácsról szól, aki egy infarktust követően újra dolgozni szeretne, de nem kap munkát. Küzd a hivatali bürokráciával, ahol összevissza dobálják. Hitegetik, miközben fokozatosan veszti el a bizalmát, válik egyre kiszolgáltatottabbá. Találkozik egy fiatal nővel, aki egyedül neveli a gyerekét, ő is borzasztó helyzetben van, nem tehet mást, mint hogy kiárusítja a testét. Kettejük szövetsége sem tudja áttörni a falakat.
A rendező Valló Péter tervezte a színpadi játékteret is, amelyet egy hatalmas gerenda ural és ahogy telik az idő, egyre inkább ránehezedik a Schneider Zoltán által megformált főszereplőre. Schneider minden stációját képes eljátszani ennek a hosszú, keserves folyamatnak. Először még hisz a megoldásban, nem gondolja, hogy törvényszerű a felőrlődés. Normális állampolgárként igyekszik megfelelni annak, amit a hivatalok elvárnak tőle.
Sajnos nagyon ismerős a filmbeli szituáció. A színpadon a Dühös embert alakító Porogi Ádám többek közt ezt kiabálja: „Azt a faszt kéne először lecsukni. Azt a Louis Vuitton táskásat… tudjátok, azt a hogyishívjákot. Meg azt a minisztert a nyilatkozataival, hogy akinek nincs semmije, az annyit is ér. Meg a milliárdos haverjait. Teleplakátolták az országot a kurva ígéreteikkel. Tapsoljatok az állami egészségügynek, közben az ápolónők meg az éjszakai műszak után mennek egyenesen az élelmiszerbankba.”
A színpadi adaptációt a film főszerepét játszó Dave Johns készítette. (Dramaturg: Kelemen Kristóf.)
A gyerekét egyedül nevelő nőt Mészáros Blanka játssza. A szívbeteg áccsal igencsak összeér a története. Meg akarja oldani, illetve újra akarja kezdeni az életét, de őt is csak lökdösik mindenfelé, azt bizonyítva, hogy a vesztesek közül nem lehet kitörni. A karakterszerepekben az említett Porogi Ádám mellett Bata Éva, Juhász Tibor egyetemi hallgató és felváltva Mátyássy Kála Cecília, illetve Reé Rita látható. Én utóbbit láttam.
A Radnóti Színház előadása rendkívül fontos témát vállal. Szembesíti a nézőt a társadalom közönyével, azzal, hogy egy idő után már belőlünk is kiveszhet a szolidaritás, a jogainkért való kiállás ambíciója. Vagy ahogy Valló Péter a színlapon fogalmaz: „ Azért kellenek a Daniel Blake-féle történetek, hogy megtanuljunk vigyázni és szembeszegülni.” Különben az a színpadon megjelenő, szimbolikus erővel is bíró gerenda mindannyiunkat maga alá nyom. Ezt pedig nem szabad hagynunk! Magunkért és egymásért sem.
Infó: Dave Johns: Én, Daniel Blake. Rendező: Valló Péter. Radnóti Színház
