Jobb leszek jövőre! – olvasható Fehér László egyik 2024-es festményén, melyen egy diák áll a tanárával szemben, miközben a fekete táblán a fehér krétával felírt mondat szerepel. A képen minden más rózsaszín, mintha a két szereplő nem is egy osztályteremben, hanem egy légüres térben lenne. Hasonló hatást kelt a művész többi képe is az Illékony valóság című kiállításán, mely a budapesti Einspach & Czapolai Fine Art galériában tekinthető meg. A képeket Zsikla Mónika kurátor válogatta ki, abból a célból, hogy bemutassa a művész legújabb munkáit.
A bejárati térben a 2021-ben és 2022-ben készült gouache technikával festett képek sorakoznak, melyeken a művész vagy a felesége, Geisler Edit látható, amint Tácon, a puszta tájban állnak.
A házaspár a pandémia idején költözött el budapesti otthonunkból a Székesfehérvár közeli faluba, és azóta is ott élnek.
A helyszín pedig nemcsak az elmélyülésre alkalmas – itt található az alkotó műterme is –, hanem a hosszú sétákra, a szemlélődésre is. Az egyik képen a művész a jellegzetes, már több festményén is feltűnő füles sapkájában látható, míg felesége fekete kabátot és mackófülű sapkát visel, melynek köszönhetően a realisztikus képek szürreális hatást is keltenek.
A Fehér-képek ugyanis a valóságból indulnak ki, de túllépnek azon, mivel a látott környezetet absztrahálják, elvontan jelenítik meg azt. A tárlat többi művén ez még hangsúlyosabbá válik, hiszen azokon a művész az alakjait „kiszakítja” a realitásból, oly módon, hogy a képtérből csak bizonyos elemeket – mint bukszusokat, köztéri szobrokat – hagy meg, a tér többi részét monokróm színfelületként ábrázolja. A galéria fő terében kitett nagy méretű munkákon is ezt láthatjuk, az egyik felső képterében például egy csónakot evező ember tűnik fel, míg az előtérben egy szemetes látható, ám a képmező többi része egy halványsárga, üres képfelület marad. Ezzel a gesztussal a művész időtlenné teszi a képet, bizonyos esetekben pedig álomszerűvé, mely a Dóri álma című 2016-os munkán kivált szembetűnő: ezen egy kislány arca előtt jelennek meg a játékfigurák, mintha a gyermek gondolatainak kivetülései lennének.
Szintén álomszerű a tárlat két legerősebb alkotása, két nagy méretű, 2024-es rózsaszín festmény is. A Jobb leszek jövőre címűn a már említett iskolai jelenet látható, míg a Visszatekintek önmagamra című alkotáson egy régi, fekete-fehér családi csoportkép, melyet maga a művész szemlél, de a néző csak a hátát látja, alakjának fehér színnel megfestett körvonalát, mintha szellemalak lenne. Noha mindkét jelenet érezhetően a múltban játszódik, az üressé és ezáltal elvonttá alakított tér miatt olyan hatást keltenek, mintha megállna rajtuk az idő. – Az eredeti családi fotó még a gyerekkoromban, 1959-ben készült Dégen. Emlékszem, kimentünk az udvarra, beálltunk csoportba, majd nagynéném férje, Sanyi bácsi felhúzta a gépét, aztán szaladt hozzánk, hogy ő is rajta legyen a felvételen. De még ott van édesanyám, édesapám és a nagyanyám, illetve én is gyerekként svájci sapkában – mesélte Fehér László. A képre aztán ráfestette önmaga jelenkori sziluettjét, ezáltal az alakja jelen lett a múltban. – Amikor egy régi képet nézek, pillanatok alatt megelevenedik a múlt. Érzem az illatokat is, a napnak az erejét, és mindent, ami akkor történt.
Zsikla Mónika lapunknak elmondta, hogy az említett két kép, akárcsak a művész más rózsaszín műve a 2015-ben elkezdett Emléknyomatok című sorozatának darabjai, melyeken személyes történetek, pillanatok jelennek meg. – Fehér László több korábbi ciklusában is használta már a rózsaszínt és a sárgát is, tehát ezekhez a színekhez visszatért, de azokat más árnyalatban, illetve más kontextusban használja – mondta a kurátor. A képek jelentése is változott, hiszen míg a nyolcvanas években azoknak politikai, történelmi tartalmuk is volt, az új festmények a személyes és a kollektív emlékezetről szólnak, hisz a képeket nézve a befogadó is felidézheti a saját múltjának történéseit.
Infó
Fehér László: Illékony valóság. Kurátor: Zsikla Mónika. Einspach & Czapolai Fine Art (Budapest, V. kerület, Hold utca 12.). Megtekinthető január 21-ig
– Nagyon örültem, amikor ráleltem erre az új rózsaszínre, mivel ez a valóságban ritkán fordul elő, ezért is ad a képeimnek egy álomszerű, éteri hatást. Ha felfestem ezt a színt, akkor a vásznon megfoghatatlanná válik az idő – mondja Fehér László, aki a mai napig képes rácsodálkozni a világra, és akit egy hétköznapi jelenet is képes megihletni. – Úgy érzem, egy tünékeny pillanat az egész létezésünk. Én pár hónap múlva hetvenkét éves leszek, és ez a hetvenkét esztendő olyan gyorsan eltelt, mint egy szempillantás. Még most is látom magam előtt a fehér-fekete lakkcipőmet, ahogy letörülgetjük édesanyámmal, hogy szép, tiszta legyen, amikor megyek az óvodába. Még most is ott ülök a gyerekcsoportban, ott focizom az iskolában, énekelek, zenélek, zongorázom. Minden egy pillanat alatt itt van előttem, minden összesűrűsödik a legkisebb részletekig. Hiába történt ez több mint hatvan éve, mintha örökké bennem lenne. Mintha az idő nem is mozdulna, hanem egy örök állandóság lenne.
