Varga Mihály pénzügyminiszter számára évek munkájával megépítették Budapest talán legszebb neogótikus irodakastélyát a budavári Szentháromság téren, amelyet még az unalmasan „olcsó klasszicista” Sándor-palota gyakran változó lakói is megirigyelhetnek.
A tervező, Fellner Sándor kétszeresen is kiérdemelte a munkáért járó honoráriumot, mert 1905-ben elkészült épületét a viszonylag csekély háborús sérülésekből a szocialista realizmus szellemében politikailag korrekt műközépkori műegyetemi kollégiummá alakították át, most viszont ismét az eredeti tervek alapján született újjá, kőcsipkéstől, rézvitézestől.
Az épület külsőleg elkészült, nagyrészt valószínűleg már belül is, a költözés 2025 első negyedévében minden bizonnyal megtörténhet. Varga Mihály viszont már biztosan nem költözik ide, márciustól ugyanis Budapest egy másik csodálatos terén folytatja munkáját.
Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökeként 2013-ban költöztette el apparátusát a Kossuth Lajos térről. Jó oka volt rá, a drámaíró-színész Pintér Béla névrokonának 1972-ben ott megépült irodaházát ugyanis bontásra ítélték. (A tervező legismertebb épülete, a Halászbástya mögött 1976-ban befejezett Hilton szálló annyira megijedt idősebb testvérének balsorsától, hogy 2022-ben fővárosi védettséget kért és kapott, amit egy építészeti innovációval, a „sátortető fölé épített étteremszinttel” ünnepelt meg, kielégítve az UNESCO kérését a világörökség gazdagítására.)
„Ha csinálod, csináld jól” – gondolhatta Parragh László, és az Iparkamarát Budapest legszebb penthouse irodájába költöztette át, a Szabadság téri Bank Center legfelső szintjére. Az üzleti élet ajándékaként az onnan a tér épületei fölött a Budai Várra, az Országház tetőzetére és a budai hegyekre, a másik oldalon a Bazilika kupolájára nyíló kilátást én már korábban is megcsodálhattam, egy akkori ügyfelemet látogatva. Ezzel a háttérrel a magyar gazdaság teljesítménye több Moody’s besorolással csillogóbb, a kényszervállalkozók pedig biztosak lehetnek benne, hogy a 2012-től kötelezővé tett évi 5.000 forintos regisztrációs díjuk nemes célt szolgál.
Parragh László 11 év után mégis a költözés mellett döntött. Sokak tanácsát kikérte, a 2024. október 30-i tisztújító közgyűlés többsége javasolta neki a változtatást. Hogy az utód, Nagy Elek átköltözött-e a Krisztina körút 99-ből (Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara), nem tudom. Remélem, nem. Mintha azt olvastam volna, hogy az új elnök szükségtelennek tartja a kamarai rendszer földrajzi túldarabolását egy ilyen csöppnyi országban – feltéve persze, hogy a bizalom birtokosai hitelesen védelmezik a vállalkozói szabadságot. Battonyától Nemesmedvesig. Ő pedig nyilván erre készül. Sok sikert hozzá.
Matolcsy György jegybankelnök évek munkájával felújíttatta Budapest egyik korai irodaházát, a Széll Kálmán (öregeknek: Moszkva) tér képét meghatározó „kis-bástyás” épületet. Sándy Gyula 1926-ban megnyitott Postapalotáját én még ajánlott levelekért sorban állva ismerhettem meg, de utána a Magyar Posta itt folytatta le a 2022 végétől tömegessé tett postabezárások „próbaüzemét”, sorsára hagyva az évekig gazdátlanul szomorkodó épületet. Ma az MNB irodái mellett itt működik a Pénzmúzeum is, a két tetőterasz egyikén pedig kávézó nyílt. Matolcsy György később a várnegyedben is letette névjegyét, a régi-új Pénzügyminisztérium szomszédságában ugyanis a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa visszaépítteti a második világháborúig ott állt három ház replikáját – egybedolgozott belsővel, konferencia-központtá átalakítva. A jegybankelnök legnagyobb építészeti vállalkozása azonban vitathatatlanul az MNB Szabadság téri palotájának felújítása lesz – ami szinte biztosan már az ő mandátumának jövő márciusi lejárta után fog elkészülni, tehát csak utódja számára.
Matolcsy György új feladatkörét még nem ismerjük, de biztosan nem fog unatkozni. A Postapalota megszépítését a magam részéről köszönöm neki. A kerti szarvas mondjuk vicces (legalább egy évig sátorból vigyázta egy biztonsági őr, hogy ne lopják el a bronzlemezeket a szoborról a fémkereskedelem másodpiaci tőzsdeügynökei), de unokáim mindig vidáman üdvözlik az autóból. Örülök annak is, hogy a Szentháromság téren az ál-középkor nem a szocialista irrealizmusnak integet majd az Országház utca fölött. Jobb lesz a műbarokk. (Túl sok olyan ház marad így is a Várban, amelyről már csak „A József Attila lakótelep proletárjai harcos üdvözletüket küldik a Budai Vár szorgos céhmestereinek” emléktábla hiányzik.) Azt viszont kifejezetten sajnálom, hogy első munkahelyem, a Magyar Nemzeti Bank Alpár Ignác által tervezett és 1905-ben átadott Szabadság téri palotáját – amelyet persze a szocializmus sem kímélt – Matolcsy György egy üvegházzal fedette le az eredeti tető rendbehozatala helyett.
Nekem a megoldás nem tetszik, és egyébként is helytelenítem azt, hogy Budapestet a beruházók lassan „penthouse alátétként” kezdik értelmezni. A háborúban megsérült vagy a szocializmusban lebontott eredeti kupolák és tetődíszek helyreállítása helyett minden társasház a tetőtér értékesítésével próbálja meg biztosítani, hogy a lakók továbbra is elégtelen közös költséget fizethessenek, a beruházók pedig pl. a Mahart-székház esetében sem találták meg az eredeti kupola képét, így inkább modern penthouse megoldással pótolták. Ha szólnak, segítek nekik, az interneten a téma kiválóan dokumentált.
Varga Mihály úr munkahelyével kapcsolatban Nagy Márton urat kell megszólítanom, hiszen minden bizonnyal ő költözik majd a Szentháromság téri gótikus kastélyba. Hálás lennék, ha miniszter úr biztosítaná, hogy gyönyörű épületük rendszeresen bejárható legyen az érdeklődők számára. Nem gond a biztonsági ellenőrzés, felvesszük a cipőre a műanyagzacskót, regisztrálunk a neten előre, fizetünk, ha kell, és nem maradunk le a csoporttól. Legyen szabad fotózni. Megoldható esetleg minden vasárnap? Vagy legalább havonta egyszer? Az évi egy nagyon kevés. Kaphatna a megoldás akár egy 22-es sorszámot a legújabb akciótervben, mondjuk: „Belátható és bejárható gazdaságpolitika” címmel. Szerintem ütős lenne…
Ha viszont Varga Mihály úr megkapja az MNB-t, azt kérném, gondolkodjon el azon, nem lehetne-e esetleg visszatérni Alpár Ignác tetőszerkezetéhez. Mivel erre azonnali „nem” lesz a válasz, máris mondom a második javaslatot: tegyék a tetőszintet látogathatóvá, kilátóval, bárral, kávézóval, étteremmel, rendezvénytermekkel. Legyen foglalható esküvőre, vállalati eseményre, képaukcióra, bármire. A megoldásnak szép hagyományai vannak, a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria régóta egészíti ki apanázsát ilyen bevételekkel, a meghívottak pedig imádják a rendezvényeket, mivel így még az éppen futó trendi kiállítást is megtekinthetik, sorban állás helyett egy finom vacsora után.
Más: a régi Postapalota két terasza közül jelenleg csak az egyik látogatható külsősök számára.
Megoldható lenne esetleg a másik terasz megnyitása is? Akár kávéasztalok nélkül, csak pár fotó erejéig… Hát a kis bástyatorony? A kiválóan tájékozott PestBuda 2023. június 6-án annak megnyitását is megígérte, de nem került rá sor. Pedig csodás fotózási helyszín lenne.
Összességében minden nagyvállalat és hivatal vezetésének el kellene gondolkodnia azon, hogyan tehetné látogathatóvá reprezentatív épületét, előcsarnokait, tárgyalóit, vezetőinek irodáit. Tudják: „vállalati társadalmi felelősségvállalás” (CSR), épített környezetünk védelme és büszke bemutatása, működésünk igazán transzparenssé tétele… Hívószóból van elég.
Nagy Elek úrnak pedig már írtam is. Javasoltam, gyűjtsön be rengeteg lájkot az adó-jellegű kényszertagdíj (tudom, csak regisztráció) megszüntetésével. Továbbá egyesítse a budapesti kamarát az országossal. A központ maradjon a Krisztina körúton, a Szabadság téren feleslegessé váló irodát pedig adja át olyan kamarai tagnak, amely hajlandó azt kilátószerűen is látogathatóvá tenni – vendéglátó esetén a fogyasztásból levonható belépődíjjal. Megkértem arra is, hasson oda, hogy a kamarai tagvállalatok indítsanak el két „mozgalmat” a budapesti városkép javításáért. Egyrészt azzal, hogy plakátok és tévéreklámok helyett marketing keretük egy részén „örökbe fogadnak” és helyreállíttatnak egy-egy kupolát, másrészt azzal, hogy elzárkózásukkal csődbe juttatnak minden olyan hirdetésszervező céget, amely a főváros csomópontjain többemeletes épületeket borít be reklámhálókkal. Tetődísz-ügyben kedvencem a Szervita téri volt Török Bankház csúcsáról – statikai okokból, még a háború előtt – lebontott Atlasz-szoborcsoport visszaépítésének terve, annak glóbuszán ugyanis annak idején a „TÖRÖK” felirat díszelgett.
Lehetne ott bárki másé ma is, mivel az újjáépítést megtervezték, csak pénz nem volt rá. A turisták csoportjai pedig egész nap fényképeznék a nevet – akkor is, ha elsősorban az alatta elhelyezkedő „Hungária megdicsőülése” orommozaik látványa ragadta meg őket. Más lakóház visszaállított kupolájára persze furcsa lenne kiírni egy nagyvállalat nevét, de az internet és a QR-kódok világában erre már nincs is szükség. Logó nélkül is mindenki tudná, kinek a pénzén újult meg pl. az Andrássy út végének két kupolája (az egykori Crédit Foncier és Stein bérpalotákon).
A média felirat nélkül is világgá kürtölné a városát szeretve szépítő gazdasági társaság nagylelkűségének hírét. A reklámhálók pedig tűnjenek el, akár „NER-lovag”, akár „Soros-ügynök” keres rajtuk. Évtizedek után a Corvin Áruház alumíniumfalát is lebontották végre. Az épített környezet új hirdetőoszloposítása és a városkép szisztematikus tönkretétele nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Ne zsírosodjon ezen senki.
