Egyesült Államok;elnöki beiktatás;Donald Trump;Republikánus Párt;amerikai kongresszus;Elon Musk;

Mike Johnson továbbra is bírja Donald Trump támogatását, a papírvékony képviselőházi többség miatt azonban nem veheti biztosra házelnöki újraválasztását

- Cserkészfiú a pácban

A 119. amerikai kongresszus nyitóülése rögtön komoly erőpróbát tartogat a képviselőház elnöke, Mike Johnson és a trumpista Republikánus Párt számára.

Egyetlen voksot veszíthet Mike Johnson republikánus házelnök a holnap esedékes kongresszusi szavazáson, amely azt is jelzi, hogy a Donald Trump által előszeretettel emlegetett „elsöprő elnöki mandátum” a valóságban jóval szerényebb választói támogatást takar.

Az új kongresszus képviselőháza január 3-án először a házelnök személyéről szavaz, csak ezután kerülhet sor megválasztott képviselők eskütételére és beiktatására. A novemberi választásokon a republikánus és demokrata jelöltek eredményei alapján a képviselőház papírvékony 220-215 arányú konzervatív többséggel fut neki a félidős választásokig hátralévő két évnek. Elméletben pedig további három mandátum is veszélybe kerülhet, hiszen a január 20-i elnöki hivatalba lépés után Mike Waltz floridai képviselő az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként, Elise Stefanik New York-i képviselő asszony pedig ENSZ-nagykövetként dolgozik tovább, így megválnak képviselői mandátumuktól. A szintén floridai Matt Gaetz pedig csupán hetekig élvezhette a Legfőbb Ügyész jelöltségének rivaldafényét, ezután a ház etikai bizottsága többek között egy 17 éves alatti prostituálttal folytatott rendszeres viszonyáról és droghasználatáról szóló jelentést szellőztetett meg, így az igazságügyi minisztérium vezetéséről szőtt álmai szertefoszlottak, a mandátumáról lemondott. A három képviselő helyének betöltéséről később rendkívüli választásokon döntenek.

Mike Johnson számára azonban 218 a bűvös szám, ennyi voksot kell begyűjtenie a lousianai képviselőnek, akit kisfiús külseje sokakat megtévesztett a politikai túlélőképességét illetően. Ám lehet, hogy ezúttal a korábbi bravúros kompromisszum építésnél is nagyobb mutatványra lesz szükséges a házelnöki kalapács megszerzéséhez, hiszen Thomas Massie kentucky-i képviselő előre bocsátotta, hogy annak ellenére sem adja majd Johnsonra a szavazatát, hogy Trump elnök korábban a teljes és feltétel nélküli támogatásáról biztosította a házelnököt.

Chip Roy texasi képviselő, aki a múlt hónapban 37 másik fiskálisan konzervetív képviselővel együtt a Trump által sugallt adósságplafon felfüggesztése ellen szavazott, ezúttal sem szolgál jó hírrel sem Johnsonnak sem Trump elnöknek. „Bizonytalan maradtam számos kollégámmal együtt, mert a tavaly elkövetett hibákat látva úgy gondoljuk, hogy ezek korlátozhatnak vagy megakadályozhatnak minket abban, hogy támogassuk az elnök politikáját – nyilatkozott Roy a The Hill portálnak. Jelen pillanatban nem gondolom, hogy Johnson megszerzi a szükséges számú szavazatot pénteken – tette hozzá pesszimistán a képviselő.

A Trump által vezetett MAGA (Tegyük Újra Naggyá Amerikát) mozgalom sokféle választóból összetákolt bázisában is törések mutatkoznak. Heves vita bontakozott ki a Trump elnököt támogató Szilícium-völgyben aktív milliárdos vállalkozók és a párt új munkásosztálybeli gerincét alkotó tábor között. Elon Musk, a világ leggazdagabb embere úgy fogalmazott X-es felületén, hogy akár „háborúzni is kész” a H1-B nevű bevándorló vízum megvédéséért, amelyet rendszerint a magasan képzett külföldi állampolgárok, így a Tesla, a SpaceX és más csúcstechnológiát fejlesztő vállalatoknál foglalkoztatott munkavállalók vesznek igénybe. Erre Steve Bannon, a szélsőséges War Room podcast műsorvezetője és Trump egykori főtanácsadója kikelt Musk ellen, álláspontja szerint ugyanis az amerikai állampolgároknak kellene előnyt élvezniük ezeknek a magasan kvalifikált állásoknak a betöltésében. A leendő kormányzati hatékonysági hivatal (DOGE) másik vezetője, Vivek Ramaswamy még lesújtóbban nyilatkozott az amerikai kultúráról, amely „a bálkirálynőt ünnepli a matek olimpia győztese helyett, amely a sportolót ünnepli az évfolyamelső helyett”, így nem fogja kitermelni magából a legjobb mérnököket.

A vitában Trump a Musk-Ramaswamy által képviselt techmilliárdos oldalra állt. Ezek után kérdéses, hogy meddig tart a Trump-koalíció egysége, ha MAGA kemény magja már az adminisztráció beiktatása előtt három héttel is nemtetszésének ad hangot. 

A nyugati szankciók kijátszására szervezett, kiöregedett olajtankerekből álló árnyékflottát Oroszország minden jel szerint egyúttal a tengeralatti vezetékek megrongálására és az európai távközlés megzavarására használja.