Jelen körülmények között előrehozott választás csak akkor lehet, ha a Fidesz úgy érzi, az az ő érdekében áll. Elméletileg előállhatna akár ilyen helyzet is, az előrehozott választás a hatalom érdekét is szolgálhatja: ha azt méri, úgy számol, hogy most még nyerne, de félő, hogy a következő másfél évben az ellenzék megerősödne - közölte egy csütörtök reggeli Facebook-posztban Hadházy Ákos.
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, egy, a költségvetésben elrejtett tétel arra utal, hogy az Orbán-kormány előrehozott választásokat fontolgat. Bár a Kormányzati Tájékoztatási Központ mindent tagad és egy informatikai fejlesztést emleget, azt azonban továbbra sem indokolta meg, miért kell már idén szavazólapokra költeni.
Úgy tűnik, előrehozott választással is számol az Orbán-kormány, árulkodó tételt fedeztek fel a 2025-ös költségvetésbenA Kormányzati Tájékoztatási Központ leszögezte, a következő országgyűlési választások 2026-ban lesznekA független országgyűlési képviselő azt hangoztatta, mind elvben, mind gyakorlatban kikényszeríthető lenne előrehozott választás akkor is, ha az az ellenzék érdekében áll. Persze nem úgy, hogy egy politikus egy videóban felszólítja erre a miniszterelnököt, hanem ha rá tudja venni híveinek tömegeit, hogy aktív ellenállással, nyomásgyakorlással érjék el ezt a célt - utalt a Tisza Párt elnökének újévi beszédére.
Magyar Péter: Egy ország mondja, hogy elég, hozzák előre a lehető legkorábbi időpontra a választás napjátHadházy Ákos szerint a következő hónapokban kiderül, hogy Magyar Péter készül-e ilyesmire, vagy a követelés csak egy kommunikációs eszköz volt. Ő maga egyébként utóbbira gyanakszik, mivel ha valóban tervezne ilyesmit a pártvezető, akkor arról feltételezhetően beszélt volna az újévi köszöntőjében. . „A tömegek nyomásgyakorlását nem csak előrehozott választások kikényszerítéséhez, hanem a valódi választások feltételeinek megteremtéséhez is használni kellene. A hibrid rezsimben jelen körülmények között ugyanis nem beszélhetünk valódi választásról akkor sem, ha jövő tavasszal, de akkor sem, ha idén áprilisban rendezik azokat” - zárta sorait.
Magyar éter egyébként a Népszavának adott decemberi interjújában beszélt arról, hogy fel van készülve akár egy előrehozott választásra is.
Magyar Péter felkészült egy előrehozott választásra is – Videó!