Egy vidám országot. Ahol mosolyognak az emberek. Elképzelhetetlen, mi? Ahol nem ilyen gyomorbajos-formán, vagy üveges fagyotthal-tekintettel, bizalmatlanul vagy ijedten, vagy vad majomszerű lombrózó menczer-arccal néznek rád a metrón.
Pedig az emberek 80 százaléka kedves, de az a kis 20 százalék mindig úgy szétszabja az egészet, mint egy darabka szahar a bográcsgulyást. De most ne rinyáljunk és károgjunk, most álmodunk ugye.
Álmomban mosolyognak tehát az emberek, nem mint a hülyék, hanem azért, mert nyugi van, mert nem kell szorongani a szegénységtől, mert nincs 47 százalékos élelmiszer-infláció. Lehetett volna olyan országot csinálni, mint a borvidékek: meseszép tájon jómódú, mert szorgos és szép életet élő emberek élnek, egy olyan országban, ami tele van kultúrával és szabadsággal. A sulikban ingyen van a laptop és ezerféle tankönyv közül lehet választani; tornatermek és kis uszik épülnek az egész napos oktatáshoz; a tantestület választja az igazgatót; nem a kanterület, vagyis izé tankerület, gyereket csak az anatómiai múzeumban formalinban látott hű pártkutyái rakják a nyakadba a fidióta fapuncikat; és tényleg egy millát keresnek a tanarak (akiket btw csak sokkal szigorúbb szűrőkön, magasabbra tett lécek átugrása után engednek a katedrára). A kórházakban ugyancsak jól megfizetett nővérkék hozzák ki a pompás vacsikat, melyeket étlapról választasz ki, a dokik konkrétan tízszer annyit keresnek, mint most. Nem késik a vonat, sőt, Európa legmenőbb csodamozdonyai és sínpályái készülnek itt, Magyarországon, mint száz évvel ezelőtt, vagy most Lengyelországban. A büfékocsiban csúcsborokat mérnek a fine dining fogások mellé, az új generáció már nem is érti a kátyúzás fogalmának jelentését, mert van új generáció és nincs kátyú: nem ment el a diákok fele-harmada, miért is menne, mikor a suliban a szabadság szellője lengedez és van Erasmus és a kormány minden pénzt ide tol be, nem az SNI-s (sajátos nevelési igényű, enyhén debil) bélgázszerelők zsebébe. A falvak versengenek, kinek van a legszebb utcaképe, Kossuth-díjat kapnak a külföldön őrült sikereket arató alternatív színházak igazgató-főrendezői, a számtalan szerkesztőség és stúdió szédületes versenyben csatázik egymással, mert független műhelyek, nem ilyen kriptonyilas putyinszopó ormánypropagandista moszkovita hiénakutya-ólak, és nyugi van, és van nemzedéknyi időre tervezett romaprogram, a 900 ezer, azelőtt a létminim alatt szorongó nyugger egymást öli a Bali-társasutakért, és vállvetve küzdünk az ezeréves testvériség jegyében a lengyelekkel a megtámadott, kicsi, gyenge Ukrajna megsegítésén, a feketeszázas ruszkik és a bolsi Vologya, Ivan Groznij legújabb reinkarnációja ellen.
És álmomban az állatkertben egy ketrecben láttam három majmot, ha sokan nézik őket, mosolyognak és kézen fogva ugrándoznak és simogatják egymás… fejét. De általában a kutya sem kíváncsi rájuk, ilyenkor tépik egymást, rikoltozva egymásnak esnek – erre felébredtem, kis kezem belelógott a biliben valami hűs excrementumba, álom volt csak az egész. Sose lesz ilyen, ez az ország marad ilyen lecsúszó, pangó, periferikus, lepukkant, rosszul öltözött cucc, mint amilyen mindig is volt az utóbbi bő száz évben. Van Zoránnak egy régi klipje még a hetvenes évek végéről, a zsigulis korszakból, az Így is jó, nézd meg, mert megdöbbentő, hogy mennyire rosszul öltözöttek a pesti átlagemberek, milyen szürke és vacak cuccokban nyomulnak a pesti utcán, ami pedig még mindig a legjobb helyek egyike ebben a lángoktól ölelt kis gödörben a völgyben, de durwára nem Párizs. (ld https://nepszava.hu/3052492_ha-nekunk-igy-is-jo, és https://www.youtube.com/watch?v=4QzE2pzm-0k)
Hogy miért nem tudunk csinálni egy másik Magyarországot, arról majd legközelebb. Juszt is mosolygós és boldog új évet, MBÚÉK, nyájas Szép Szó-olvasók!!!
