Egyesült Államok;Joe Biden;elnöki kegyelem;

Liz Cheney a demokrata kampány egyik ütőkártyája volt Trump ellen

- Joe Biden hazafias hajrája: a Nippon Steel nem veheti meg a US Steelt

Joe Biden elnök nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva blokkolni fogja a nemzeti büszkeségnek számító pennsylvaniai US Steel acélüzem 14,3 milliárd dolláros külföldi felvásárlását – adta hírül a Washington Post és a New York Times. A vevő Japán legnagyobb, világszinten pedig a harmadik legjelentősebb nyersacél előállító vállalata, a Nippon Steel.

Az amerikai elnök közleményében indoklást is adott a döntéséhez. „Miképpen már számos alkalommal elmondtam, az acélgyártás – és a benne dolgozó acélgyári munkások – a nemzetünk gerincét jelentik – méltatta a szektorban dolgozó szakmunkások szerepét. „Egy erős hazai kézben lévő acélgyártás elemi nemzetbiztonsági érdek és kiemelten fontos egy rugalmas ellátási lánc meglétéhez” – tette hozzá. Érdemes hozzátenni, hogy Biden maga is a pennsylvaniai Scrantonban született. Ötven éves közéleti pályája alatt a „Scranton Joe” becenév szerves részét képezte politikai perszónájának, amellyel az iparban dolgozó munkásosztállyal való szolidaritását igyekezett kifejezni.

Az acélipari dolgozókat képviselő United Steelworkers szakszervezet üdvözölte a döntést, mert álláspontjuk szerint a japán vállalat nem adott kellő garanciákat a szakszervezeti állások megőrzésére vonatkozóan. A US Steel és a Nippon Steel vezetése szerint azonban félő, hogy a felvásárlás meghiúsulásával 2,7 milliárd dolláros beruházás maradhat el, amely további üzembezárásokhoz vezethet. A nagyszabású üzlet megakadályozására elnökválasztási kampánya során Donald Trump is ígéretet tett. A két cég a továbbiakban bíróságon fogja megtámadni az elnöki vétót.

Biden elnök szintén tegnapi nap folyamán a második legmagasabb rangú polgári kitüntetést, a Presidential Citizens Medalt adományozta Liz Cheney korábbi republikánus wyomingi képviselőnek a 2021. január 6-i zavargásokat vizsgáló házbizottságban végzett munkájáért. A díj szimbolikus politikai üzenetet is hordoz, hiszen Liz Cheney nyíltan kritizálta Donald Trump fémjelezte populista fordulatot a Republikánus Pártban, sőt ősszel Kamala Harris elnökjelölti kampányához is csatlakozott.

Az elnök az állami kitüntetéseken kívül elnöki jogkörében eljárva mintegy 1500 elítéltnek mérsékelte a büntetését, akik így a börtön helyett házi őrizetben tölthetik le a büntetésük hátralévő részét. Az elnökökre hivatali idejük végén jellemző nagyvonalúságnak itt még nem szakadt vége: az említett intézkedésen kívül 39 nem erőszakos bűncselekményért elítélt személy elnöki kegyelemben. Az AP hírügynökség híradása szerint az elnöki kegyelem intézményének modern történetében ez volt a legátfogóbb kegyelmi aktus egy amerikai elnöktől. „Amerika a lehetőség és a második esély ígéretére épült” – magyarázta közleményében döntésének elvi alapját Biden elnök.

Továbbra sem utal semmi jel a politikai helyzet enyhülésére Dél-Koreában. Pénteken egy katonai egység megakadályozta Jun Szugjol leváltott elnök letartóztatását. A hatóságok Jun támogatóinak éljenzése közepette kénytelenek voltak megszakítani a kísérletet.