– Az identitás témája talált önre, vagy ön a témára?
– Egymást találtuk meg. Orosz származású vagyok, Magyarországon nőttem fel, Amerikában végeztem felsőoktatási tanulmányaimat és ott voltam PhD hallgató is. Ezért mindig érdekelt az identitás kérdése, és a disszertációmban is azzal foglalkoztam, hogyan alakulnak ki többes identitások, hogyan tudnak fennmaradni, hogyan formálódnak nemzeti környezetekben. A családom 1988-ban jött Magyarországra. Hároméves voltam. Az ikertestvéremmel kettős identitásban nőttünk fel. Sokszor kérdeztek minket – kiskorunkban és felnőttként is –, hogy orosznak érezzük-e magunkat vagy inkább magyarnak. Mindkettőnek. Orosz iskolába is jártunk, magyarba is, sosem éreztem, hogy az egyik identitás a másik kárára menne. A gyerekeimet is így nevelem. Nekik hármas identitásuk van, mert a férjem kanadai. Fontosnak tartjuk, hogy a három identitás egymást táplálva tudjon létezni.
– Az 1990-es években nem volt nehéz Magyarországon orosznak lenni?
– Nem emlékszem komoly kellemetlenségekre. A nevem miatt az iskolában néha Kártyának csúfoltak, mert furcsa volt a gyerekeknek a nevem. Arra is emlékszem, hogy amikor először láttuk a a „Ruszkik, haza!” képet a történelemkönyvben, akkor voltak osztálytársak, akik ezzel is csúfoltak, de abban a korban talán nem értettük pontosan, hogy ennek mi is a történelmi jelentősége. Ami még kiemelhette a másságot – a karácsony. Mi sosem ünnepeltünk karácsonyt, nagyon sok orosz a mai napig az új évet ünnepli, akkor jön a Gyed Moroz (Télapó). Egyik nap az iskolába menet az ikertestvéremmel elhatároztuk, megpróbálunk nem kilógni a sorból. Ha kérdezték, kitaláltunk mindenféle ajándékokat, hogy azokat kaptuk karácsonyra. Visszagondolva, sokat tehetett volna a tanárunk is annak érdekében, hogy érzékenyítse az osztályt: vannak, akik másképp és máshogy ünneplik a karácsonyt. De magyarul jól beszéltünk, pár kulturális dolgon kívül nem volt semmi, ami kívülre helyezett volna minket.
– A szüleihez képest önnek miben változott az orosz identitása?
– A szüleim nem beszélnek folyékonyan magyarul, ezért talán csak részben tudtak integrálódni, de ez is változott az idővel. Ők a Szovjetunióban nőttek fel, sok minden oda kötötte őket, mint a szüleik, a barátaik. De egyre kevesebb a kötelékük nekik is Oroszországgal, és azt látom, hogy egyre inkább Magyarország válik az egyetlen otthonukká. Régebben mi is erősen kötődtünk Oroszországhoz, míg a nagyszüleink éltek, nagyon sokat jártunk ki. Most nehezebb a helyzet, az utóbbi években nem is voltunk Oroszországban. De azért a kulturális intézmények, rendezvények segítenek őrizni a kapcsolatot. Az Orosz Kulturális Központ, orosz nyelvű iskolai programok, vagy az orosz nyelvű könyvvásár. Most nagyon nehéz orosz könyvekhez és más tananyaghoz jutni, kintről nem lehet rendelni.
– Hogyan tudná meghatározni a magyar–orosz identitást?
– Az én fejemben a kettő szervesen összekapcsolódik. A többes identitás általában komplexebb rálátást ad dolgokra, mivel lehetővé teszi, hogy egy személy különböző társadalmi szerepeit és kultúráit figyelembe véve formáljon véleményt. Szerintem csak a javára válhat az embernek. Volt lehetőségem kint maradni Amerikában, de szeretünk Magyarországon élni, itt megélhetjük a többes identitást, ami a családunk számára fontos. A magyar társadalmi életbe, oktatási szférába beleadom minden tudásom, tanítok, kutatok.
– Azért a két történelmi tudat bizonyos pontokon ütközik egymással.
– Ez nálam határozottan nem politikai, mint inkább kulturális, nyelvi kettős identitás. A történelmi események esetleges eltérő interpretációja pedig inkább az érdeklődésemet kelti fel, minthogy zavarna. Mikor az iskolában a tatár invázióról tanultunk, a magyar könyv azt hangsúlyozta, itt állították meg a tatárokat, míg az orosz azt, hogy a nagy orosz hátország biztosítása miatt kellett meghátrálniuk. De ezek nem okoztak számomra problémát. Sőt, nagyban motiválta a történelem iránti érdeklődésemet, későbbi doktori tanulmányaimat és kutatói munkámat.
– A rendszerváltás után mi változott meg az orosz identitásban?
– Alapvető változások történtek. Megszűnt a szovjet identitás, bár a szüleim generációja, ha megkérdezik, inkább szovjetnek érzi magát. Ám ez egyre ritkább, amit jól mutat, hogy egyre több az ellenségeskedés a volt szovjet népek között. Most nincs olyan ideológia, amely igazán összekötné őket. Oroszország jelenleg egy kapitalista állam. Amit az oktatásban a tananyag felépít az identitásról, a pilléreit tekintve is teljesen más, mint a szovjet. Azt sugallja, az orosz állam egy erős alakzat a geopolitikai térben.
Már Jelcin is felismerte egy új nemzeti identitás kialakításának szükségességét, ami Putyin hatalomra kerülése után még hangsúlyosabb kérdéssé vált: Milyen értékek mentén építsünk fel egy új, megváltozott rendszerű országot? Történelmi előzményként a cári vagy a szovjet Oroszországra lehetett támaszkodni.
Valahova vissza kellett nyúlni, és választékosan a különböző időszakok leghősiesebb eseményeire, illetve ideológiáira támaszkodik a jelenlegi rezsim. Például a jelenlegi rendszer szerintem nagy ihletet látott a cári hármas ideológiai alappillérekben, úgymint a pravoszlávia, az egyeduralom és a népiség. Oroszul: pravoszlavije, szamogyerzsavije, narodnoszty. A képletet még I. Miklós művelődésügyi minisztere, Szergej Uvarov alkotta meg. Lényege, hogy az uralkodó, a vallás és a nép szerves közösséggé olvad össze. Egymásra támaszkodnak, ami feltétlen lojalitást kíván. A lojalitás az államhoz ma alapértékké vált. Olyan értékek mentén történik a visszanyúlás a cári Oroszország ideológiai gyökereihez, amelyek valamilyen formában folytonosnak mondhatók, átnyúlnak korszakokon. Ilyen az államhoz való lojalitás is.
De a pravoszlávia már egy nehezebb pont, hiszen az országban több tradicionális vallás is jelen van, szabadságukat biztosítani kell, részben éppen híveik lojalitásának megszerzése miatt. Illetve nagy számban vannak ateisták is az országban (részben a szovjet politika miatt). Mint ahogy az új identitást sem nagyon lehet orosznak nevezni, hiszen kétszáznál is több nemzetiség él Oroszországban. Ezért állampolgárait hivatalosnak nem orosznak (russzkij), hanem oroszországinak (rosszijanyin) nevezik. Tehát inkább olyan identitást kell kiépíteni, amelyhez kapcsolódni tudnak a tatárok, csecsenek, ingusok, baskírok, udmurtok és más népek is.
– A cárizmus alapértékeire építve hogyan alakítható ki egy össz-oroszországi identitás?
