világbajnokság;darts;

- Luke Littler győzött, ő minden idők legfiatalabb világbajnoka dartsban

A meccs színvonaláról árulkodó, hogy az angol versenyző és holland ellenfele is százpontos körátlag felett zárt.

Luke Littler nyerte a Londonban rendezett darts-világbajnokságot. A megméretés pénteki döntőjében az angol versenyző 7-3-ra győzte le a holland Michael van Gerwent.

A mindössze 17 éves játékos nemcsak pályafutása első világbajnoki diadalának és az érte járó 500 ezer fontnak örülhetett az Alexandra Palace-ben, hanem annak is, hogy a sportág történetének legfiatalabb világbajnoka lett. Éppen legyőzött ellenfele rekordját döntötte meg, aki 2014-ben 24 esztendősen ért a csúcsra.

Luke Littler repülőrajtot vett, ugyanis azonnal 4-0-ra elhúzott elsősorban annak köszönhetően, hogy a háromszoros világbajnok riválisa sokkal többet rontott nála a kiszállóknál. Michael van Gerwen tetemes hátrányban ugyan tudott javítani a játékán, de reális esélye nem volt a fordításra, így 2014-es, 2017-es és 2019-es diadala után negyedszer vesztett a fináléban. Littler a tavalyi döntő elvesztése után pályafutása második világbajnokságán már csúcsra ért, a Sid Waddell-trófeát pedig a hatszoros olimpiai bajnok pályakerékpárostól, Chris Hoytól vehette át.

A meccs színvonaláról árulkodó, hogy mindkét játékos a bűvös százpontos körátlag felett zárt, Luke Littler ebben a mutatóban alig két ponttal teljesített jobban, viszont kiszálló dobásainak 55 százaléka volt sikeres, míg Van Gerwen csak 36 százalékban tudta lezárni a legeket.

Szoboszlai Dominik csapattársának nyáron lejár a szerződése.