Nevezzük így: Judit. A 30-as évei elején járt, a kor társkereső hirdetéseiben úgy írták volna le: átlagosnak mondott nő. Ezt csupán a hasonlat kedvéért írtuk, mert dehogyis keresett párt, házasságban élt. Hatalmas szerelem volt, amikor összekötötték az életüket, állították az ismerőseik. A férjével ment mindenhová.
És ez nem túlzás, tényleg mindenhová. Kézen fogva ballagtak munkából hazafelé, az ábécébe, a piacra, a drogériába. Azt, hogy talán csinos, csak sejteni lehetett, mert a haja fiúsra volt vágva, az alakját jobb időben túlméretes póló és bő szárú farmer fedte, hidegben ugyanez, valami formátlan kabáttal kiegészülve. Egy ismerősük szavaiból jöttem rá, hogy amit kívülről ragaszkodásnak és puritán életnek gondolunk, az egész más. Judit egy kiflit sem vásárolhatott önállóan a boltban. A ruháit a férje választotta ki és vette meg neki. A frizuráját úgy kellett hordania, ahogy a férfi elképzeléseinek megfelelt.
Judit teljes anyagi függésben élt, a fizetését az utolsó fillérig le kellett adnia, a legolcsóbb fodrászhoz volt szabadott járnia, ahol a minimál tarifájú hajvágást választhatta.
Akkor, 30 éve erről még fogalmunk sem volt, de ma már ezt úgy nevezik: gazdasági bántalmazás.
Cirkusz 300 forintért
A Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány (NTRTE) Facebook oldalán egy női mosdóban készült fotóval dobták be a kavicsot az állóvízbe. A kép a Bright Sky nevű, a kapcsolati erőszak elszenvedőinek segítséget nyújtó alkalmazás használatára hívja fel a figyelmet, meg arra is, hogy egy olyan mondat, mint például az „Azért gürcölök éjjel-nappal, mert te a világ minden pénzét elszórod!” nem kellene, hogy elhangozzon egy harmonikus viszonyban.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (úniós forrásból létrehozott) Egészségvonal honlapja szerint akkor beszélünk gazdasági, vagy pénzügyi bántalmazásról, erőszakról, ha két olyan felnőtt, akik házas- vagy éltettársi kapcsolatban élnek, nem egyenlő feltételekkel vesznek részt az anyagi jellegű döntésekben. Sokféleképpen megmutatkozhat, de az egyik fél biztosan függésben tartja a másikat. Lehet, hogy lebeszéli a másik felet, akár egyenesen megtiltja neki, hogy munkába álljon, vagy tanuljon. Más esetekben egyszerűen le kell adni otthon a teljes fizetését. Megkérdőjelezheti a domináns fél a másik a kiadásait, fillérre pontos elszámolást követel meg mindenről, vagy bűntudatot kelt abban, aki - legyen az bármilyen csekély összeg - magára költ. Pont úgy, ahogy erről Alexandra hozzászólása tanúskodik az NTRTE megosztása alatt. „Na, volt nekem egy exem, akivel közös kasszán voltunk, merthogy »úgy egyszerűbb». Exem lakását felújítottuk, a kocsijára költött havi sokszázezret. Én vettem magamnak egy 300 forintos akármit, már le voltam cseszerintve, hogy mit képzelek magamról.”
Észrevétlenül melegszik a víz
A tárház szinte végtelen. A domináns fél évek alatt kialakíthat olyan függőségi rendszert, amikor a folyamat végén már teljesen egyedül hoz meg gazdasági döntéseket, hitelt vesz fel, vagy akár a közös vállalkozással zsarolja, tartja sakkban a másik embert. Tévedés azt gondolni, hogy a leuralásnak ez a formája és a társadalmi helyzet fordítottan arányos. Ismerősi körünkben tanult, nyelveket beszélő pár élt úgy huzamosabb ideig, hogy a nő bankkártyája a férfinél volt, mert „te nem tudsz bánni a pénzzel”. Egy másik történet szerint a szürke zónában megkeresett jövedelemkiegészítést nyúlta le a férj, a magabiztosságát csak növelte, hogy ilyen körülmények között a nő hivatalosan semmit nem tudott lépni.
Néha jogos rálépni a fékre
„Sok családban tényleg gond, hogy az egyik fél túlköltekezik, nincs tekintettel a másikra és veszélyezteti a család anyagi helyzetét. Ilyen esetben pedig indokolt lehet, ha ezt a másik jelzi” - mutatja meg a téma egy másik aspektusát Szandra. Az NTRTE posztjai alatt többen megemlítenek olyan vásárlói, vagy nőket tömörítő Facebook-csoportokat, ahol az asszonyok egymásra licitálnak, hogy a párjuk háta mögött ki vert el többet fölösleges kacatokra. A jelenség valóban létezik, és egy családot teljesen lenullázhat anyagilag egy felelőtlen ember, akinek a költési szokásait tényleg érdemes ilyenkor racionális mederbe terelni. Fontos azonban megkülönböztetni a helyzeteket, és felismerni, hogy a gazdasági bántalmazás fogalma nem ezt a jelenséget takarja.
Feltehetjük az első pillantásra egyszerűnek tűnő kérdést, hogy vajon miért „hagyják magukat" a bántalmazottak? Azért, mert ugyanúgy, ahogy minden elnyomás, legtöbbször ez is apránként ölt alakot. Először mondjuk merő figyelmességből megszűnik a külön bankszámla, mert pazarlás kettőt fenntartani, elég egy közös is, és évek múlva arra eszmél a szenvedő fél, hogy 100 forintért is könyörögnie kell.
Mérgez egy életen át
Nem a véletlen műve, hogy a példák szinte kizárólag a nők részéről elszenvedett megalázásokról szólnak, mert bár természetesen férfiak is lehetnek bántalmazás alanyai, a gazdasági bántalmazottak döntő többsége, amint ezt az Egészségvonal felületén is kihangsúlyozzák, nő.
Létezik azonban a mérgező jelenség szülő és gyerek viszonyában is. Ekkor a felnőtt eltúlozza, rendszeresen túlhangsúlyozza, hogy ő az eltartó.
A NTRTE Facebook oldalán egy Ibolya nevű, a korabeli közéleti környezet leírása alapján ma már 50-60 éves nő a zsarnok apa mellett töltött gyerekkorának a börtönként megélt aranykalitkáját írja le. A család semmiben nem szenvedett hiányt, de a földi javakért a gyerekéleknek nagy árat kellett fizetni. Ibolyának iskolás korában zsebpénz járt, azt csak édességre költhette. Csakhogy a kislány az apjával ellentétben nem volt édesszájú, de a férfi úgy vélte: azzal, hogy egy gyerek csokit eszik, kifelé a jómódot, a családi harmóniát lehet kommunikálni. Ibolya az osztálytársaitól kéregetett el kiürült csokipapírokat, a kapott pénzt titokban könyvre költötte. „De mindig lebuktam, mert akárhova dugtam, mindig megtalálta, akármeddig kellett keresnie, ez is a kontroll része volt.” Ahogy Ibolya középiskolás lett, heti hét napon át a teljes nyári szüneteit a családi üzletben kellett ledolgozni. „Ebben a helyzetben megint nem az volt a kirívó, hogy dolgoztam, hanem hogy egy forintot nem kaptam érte, amivel szabadon rendelkezhettem volna. Csak zsebpénzt minden este egy szelet sütire, amit a szomszéd cukrászda teraszán lehetett megenni, rálátással a mi üzletünkből.”
És hogy az Ibolya történetéhez hasonló, gyerekkorban átélt mániákus irányítás terhét sokan egész életükön át hordozzák, arról Erzsébet hozzászólása fest szomorú képet az alapítvány közösségi oldalán. „Olyan mélyen belém ivódott ez, hogy most, 20-30 évvel később is ez megy bennem örökké: én nem engedhetek meg magamnak a bizonyos ár fölötti termékeket, meg egy csomó mindent nem érdemlek meg.”
Egy fél tank benzin ára
A munkaadó, de akár az állam is betöltheti a gazdasági bántalmazó szerepét. Elég csak arra gondolni, hogy bár a Fidesz-kormány családbarátnak írja le önmagát, sajátos eszközökkel igyekszik a nőket szülésre rábírni, a valóság mást mutat. A gyermekgondozási segély idén is bruttó 28 500 forint, a családi pótlék egy gyerek után 12 200 forint. Csak a párhuzam kedvéért: utóbbi összegből nagyjából 20 liter benzint lehet most venni. A családi adókedvezmény előnyeit a csekély jövedelműek nem érzékelik. Egy másik szempontot alapul véve, Magyarországon a nők vannak a bántalmazotti oldalon: átlagban 17,5 százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. Ez a bruttó átlagfizetéssel számolva azt jelenti, hogy havi több mint 100 ezer forinttal szegényebbek a nők.
Ha elolvasta cikkünket és úgy érzi, Ön is gazdasági, lelki, vagy akár fizikai bántalmazás elszenvedője, kérjen segítséget környezetétől, családjától, vagy segítő szervezetektől.
A Magyar Lelki Elsősegély (LESZ) segélyszámai – 116-123, +36 80 810-600 – a nap 24 órájában minden hálózatról ingyenesen hívhatók.
