Azzal az indoklással bocsátottak el a Paks2 projektnél több száz embert a közelmúltban, hogy véget értek a két leendő blokk nukleáris szigete alatti talajszilárdítási munkálatok, ezért kevesebb dolgozóra van most szükség – írja a Portfolio.
A portál azután érdeklődött a projekttársaságánál és a Roszatomnál is, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő pénteken a Facebook-oldalán azt írta a hozzá eljutott üzenetek alapján, hogy mintegy 400-600 munkavállalót elbocsátottak a napokban az építkezésről, a dolgozókat pedig nem tájékoztatták ennek okairól.
Hadházy Ákos szerint százasával bocsátják el a dolgozókat Paks2 építkezéséről„A napokban a kivitelezés újabb jelentős folyamata zárult le azzal, hogy a talajszilárdítási munkák mind az 5., mind a 6. blokk nukleáris szigetének területén befejeződtek, a munkaterületen dolgozók létszáma pedig mindig az aktuális munkafolyamatokhoz igazodik” – írta a projektcég a lap megkeresésére.
Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a Telepaks oldalán egy december 30-án közzétett interjúban már jelezte: a tervek szerint az év végével befejeződnek a két blokk nukleáris szigete alatti talajszilárdítási munkálatok. A jelek szerint ez valóban megtörtént és ezért került sor a létszámleépítésre.
Roszatom azt írta: „A sajtójelentésekben szereplő alvállalkozónk, a BAUER Magyarország Speciális Mélyépítő Kft. a Paks II. Atomerőmű megvalósítási ütemtervének megfelelően a szükséges terjedelemben elvégezte a paksi 5. és 6. blokk majdani nukleáris szigete alatti talajszilárdítást. Az ütemterv szerint fennmaradt, a segédobjektumok létesítését célzó munkálatokat a BAUER Kft. 2025. 2. és 3. negyedévében hivatott elvégezni. A munkaterületen foglalkoztatott munkások létszáma az alvállalkozóink illetékességébe tartozik.”
A projektcég és a Roszatom is hangsúlyozta, hogy a kivitelezés továbbra is az előírások maximális betartásával és betartatásával, az Országos Atomenergia Hivatal folyamatos felügyelete mellett zajlik.