Európában és Magyarországon is az eddigi legmelegebb nyarat regisztrálták 2024-ben. A januártól augusztusig tartó időszak átlaghőmérséklete 0,70 Celsius-fokkal haladta meg az 1991–2020-as átlagot; ez a rendszeres mérések kezdete óta a legmagasabb érték. Ősszel viszont éppen hogy hidegebb volt a szokásosnál. Októberben az ország több pontján is a szezonhoz képest meglepően alacsony hőmérsékleteket mértek, akár mínusz 5 fokos éjszakai fagyokkal. Németországban és Lengyelországban is megdőltek a napi minimum-hőmérsékleti rekordok októberben és november elején: a hőmérséklet helyenként -10°C alá is lecsökkent. Az új hidegrekordokat egy hosszabb ideig tartó, északról érkező hidegfront okozta, és részben ebből adódott a Spanyolországot két hullámban elöntő őszi özönvíz is: a DANA (depresión aislada en niveles altos, azaz magas légköri izolált depresszió), amely hagyományosan a páradús, meleg Földközi-tengeri, és a hidegebb szárazföldi légtömegek találkozásakor alakul ki, idén azért volt szélsőségesen intenzív, mert a tenger jobban felmelegedett, a szárazföld pedig jobban lehűlt, mint máskor.
Az extremitásokból nem csak Európának jutott. Júniustól szeptember elejéig extrém szárazság és legyengült monszun sújtotta a Dekkán-fensík környezetét, ami tragikus hatással volt az indiai mezőgazdaságra és a vízellátásra. Június és augusztus között egy óceánnal és egy kontinenssel arrébb, Közép-Amerikában a szárazság extrém hőhullámokkal párosult. A világóceánok hőmérséklete is rekord magas értékeket ért el, miközben az Északi-sarkvidéken és az Antarktiszon a tengeri jég kiterjedése egész évben az átlag alatt maradt. Az óceánok hőtartalma a korábbi évtizedek során 2023-ban volt a legmagasabb, de az előzetes adatok szerint 2024-ben is hasonló szinten folytatódott, és az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosnak bizonyult. Az emelkedő vízhőmérséklet egyik leglátványosabb következménye, hogy stresszt okoz a korallzátonyoknak, ami kifehéredéshez vezet, amit a virágállatok szöveteiben élő algák kilökődése okoz, és tömeges pusztulást eredményez világszerte. Például a Maldív-szigeteken a nagy körgát határolta térségen belül gyakorlatilag a teljes korallállomány elpusztult néhány év alatt.
Az Északi-sarkvidéken az elmúlt évtizedekben jelentős és trendszerű volt a csökkenés a tengeri jég kiterjedésében. Az elmúlt 40 évben a jégtakaró mintegy 20 százalékkal, körülbelül kétmillió négyzetkilométerrel csökkent. Délen, az Antarktiszon a tengeri jég visszaszorulása kevésbé egyenletes, de olykor még drámaibb: itt 2023 februárjában volt a mélypont, amikor a jégmező a műholdas megfigyelések kezdete óta a legkisebb volt (38 százalékkal alacsonyabb az 1979–2022 közötti februári átlaghoz képest, de a tavalyi év sem alakult sokkal jobban - 2024 októberében az antarktiszi tengeri jég kiterjedése a második legalacsonyabb volt, 8 százalékkal a sokéves az átlag alatt.
Felgyorsult a gleccserek jégvesztése is. Az Osztrák Alpokban található gleccserek 10-15 éven belül eltűnhetnek, csupán jégfoltok maradhatnak utánuk. A svájci Grand Combinban található, több mint 100 éve folyamatosan tanulmányozott Corbassière-gleccser folyamatos olvadása egyre nehezebbé teszi a történelmi éghajlati adatok gyűjtését, mivel a jég gyorsan veszít tömegéből. Az Antarktiszon található Thwaites-gleccser, közismertebb nevén a "Végítélet Gleccser", ugyancsak gyors ütemben olvad. Az elmúlt 30 évben a visszahúzódása egyre tempósabb. Önmagában ennek az egyetlen gleccsernek a vízzé válása akár 60 centiméteres tengerszint-emelkedéshez is vezethet. De mivel természetes gátként működik a Nyugat-Antarktisz más gleccserei számára, megakadályozva azok tengerbe csúszását, összeomlása áttételesen akár 3 méteres tengerszint-emelkedést is eredményezhet (amíg a szárazföldön olvad a gleccser, a környezetében nem lehet melegebb 0 foknál, az ettől akár jelentősen melegebb tengervízzel történő érintkezés azonban felgyorsítja az olvadást).
A Thwaites-gleccser több mint 1000 milliárd tonna jégveszteséget szenvedett el a századforduló óta, ami már ma is hatással van a globális tengerszint emelkedésére. És persze nem egyedül ezzel a jégfolyammal van gond. Ha valamiképpen sikerülne az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fok alatt tartani a globális felmelegedést – amire ma nem látszik reális esély -, 2100-ra akkor is elolvad a világ ma meglévő gleccserállományának legalább a fele, közvetlenül veszélyeztetve 1,5-2 milliárd ember lakóhelyét illetve vízellátását.
A változások tehát aggasztóak, és egységes mintázatba rendeződnek, pontosan a klímatudomány prognózisainak megfelelően: a trendek melegedést mutatnak, miközben nő az időjárási szélsőségek gyakorisága. Hogy mindez a későbbi következményektől eltekintve mekkora probléma már ma is, azt egyetlen magyar adat is jól érzékelteti: hazánkban a rendszeres aszályok immár évi átlagban annyi kárt okoznak, mint az átlagosan tízévente jelentkező nagy árvizek. A csökkenő termőképesség és terméshozam a klímakrízis egyik legkézzelfoghatóbb anyagi következménye – de nem az egyetlen. Spanyolországban - az egyébként nem különösebben csapadékosnak számító októberben - most százak halálát és tízezrek otthonának, autóinak megrongálódását okozta a rendkívüli esők nyomán jelentkező, mai tudásunk alapján az adott terepviszonyok között feltartóztathatatlan villámárvíz.
A spanyol Napospart lakói ismerkednek az új éghajlattal: most őket kapta telibe a Földközi-tengerről érkező ítéletidőA baljós és egyértelmű jelek ellenére biztosra vehető, hogy a feljegyzésekben nem 2024 szerepel majd a klímaválság megoldásának fordulópontjaként. Az azerbajdzsáni COP29 klímacsúcs (az ENSZ éghajlat-változási konferenciája) gyakorlatilag eredménytelenül zárult: nem sikerült érdemi forrásokat biztosítani a legszegényebb országok klímavédelmi erőfeszítéseihez, sem garanciákat biztosítani arra, hogy a gazdagabbak legalább annyit megtegyenek, amit korábban vállaltak. Hasonló fiaskóval végződött a puszani globális műanyagcsúcs, ahol a világ műanyagtermelésének visszafogása lett volna a tét – annak tudatában, hogy a mikroműanyag-szennyezés a talajok és az ivóvíz elszennyezése nyomán egyértelműen súlyosbítja a klímakrízis hatásait, ez is riasztó fejlemény. Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó nemzetközi klímaperben a Shellt másodfokon fölmentették, ami nem sok jót ígér a hasonló jogi eljárások kimenetelével kapcsolatban. Klíma-szempontból rossz irányba tartanak a nagypolitikai folyamatok is. A világ legnagyobb országai közül Oroszország vezetését sosem érdekelte a klímaválság (az orosz gazdasági modell eleve arra épül, hogy évente egyre több fosszilis energiahordozót sózzanak rá a világra). Kína jelenleg egyszerre a zöldenergia-ipar vezető szereplője és a Föld legnagyobb szennyezője. Az USÁ-ban az elnökválasztás egy erősen klímaszkeptikus vezetést juttatott hatalomra, és hasonló a helyzet Argentínában is, amit csak mérsékelten ellensúlyoz, hogy Brazíliában Lula da Silva és csapata az elődnél komolyabban veszi az esőerdők védelmét.
Abból a szempontból, hogy sikerül-e megúszni végül a klíma-apokalipszist, a következő évek bármelyike sorsdöntő lehet. 2025-re egyelőre annyi a remény, hogy minden emberi igyekezet ellenére 2024-ben sem dőlt össze a világ.
