A politikában a szavak és a szándékok között tátongó szakadék méretét az mutatja a legjobban, hogy momentán azok követelnek előre hozott választást, akiknek ez lenne legkevésbé az érdeke, míg az húzódozik tőle, akinek valójában nagyon is meg kellene lépnie. Konkrétan a Tisza számára egy előre hozott választás minimum kockázatos: ugyan a semmiből jött ellenzéki erő mondhatni letarolta 2024-et, ám egyáltalán nem biztos, hogy ezt meg tudná koronázni egy sebtében összetrombitált országgyűlési választással.
A parlament többségét egyéni képviselői helyek adják, és erősen kétséges, hogy a fiatal, éppen csak kialakulóban lévő ellenzéki szervezet egyszerre tudna lezavarni egy gyorsított képviselői kiválasztási folyamatot és egy választási kampányt.
Megfordítva: az állampártnak nagyon is érdeke lenne egy előre hozott választás: most még bőven áll a zászló, hogy ebben a helyzetben ha nem is kétharmados, de sima többségi felhatalmazást szerezzen.
Ugyanakkor ha nem sikerül életet lehelni a gazdaságba, úgy másfél év alatt nemcsak tovább morzsolódik a rezsim támogatottsága, de akár drámaian felgyorsulhat a folyamat. A magyar választói psziché sajátja, hogy itt a szavazók az erős, stabil központi hatalom látszatára voksolnak. Így a mindenkori hatalompártoknak óriási többséget szavaznak meg, ám ha az erő látszata megtörik, akkor pukkad a lufi, a választók keresnek maguknak másik domináns erőt. Ez az átbillenés talán még nem történt meg, de a másfél éves várakozással a kormánypárt ezt kockáztatja. Másfél év alatt gazdasági kulcsemberek állhatnak át, illetve a kegyelmi ügy, az Orbán Balázs-féle kommunikációs ámokfutás vagy éppen ha kicsiben is, de most a Halászbástya paravános kitakarása is azt mutatja, hogy a NER kontraszelektáltjai immáron futószalagon termelik a hülyeséget.
Ebben a helyzetben nagyon is logikusnak tűnik feltételezni, hogy a NER-hatalomgyár agytrösztje egy ideje foglalkozik az előre hozott választás ötletével. Az sem kizárható, hogy született ilyen döntés, de még valószínűbb, hogy a NER ura az első fél év gazdaság mutatói után szánta volna el magát erre. Magyar pedig ismét elébe ment a rezsim szándékainak, mondhatni ellehetetlenítette azokat.
Azzal, hogy előre hozott választást követelnek, lépéskényszerbe hozták a kormánypártot. Eleve egy domináns hatalompárt számára minden lépés, amit kényszerből tesz, az rossz lépés. Mindenekelőtt mivel ismét Magyar szabta meg a politikai napirendet, őrá reagál a hatalompárt – cincog az egér, táncol az elefánt –, ráadásul úgy, hogy a NER jó előre elvágta maga mögött az előre hozott választás jelentette menekülési lehetőséget, ami a Tisza és a maradék ellenzék számára másfél éves kegyelmi időszakot is jelent, amíg tudnak építkezni.
Ha pedig a NER ura érdekeinek megfelelően végül mégis meglépi az előre hozott választást, az már a választóinak nem egy csibészesen vakmerő, kockáztatni merő vezér csele lesz, hanem egy kényszeredett húzás. Amit a választók egy része nagyon is a gyengeség jelének is vehet, azaz paradox módon hozzájárulhat a rendszer megbillenéséhez.