18+;India;szexuális erőszak;

Képünk illusztráció.

- Rendőr próbált meg húsz rúpia ígéretével tőrbe csalni és részegen megerőszakolni egy 82 éves koldust Indiában

Nem számolt azonban a helyiekkel, akik az idős asszony segítségére siettek. 

Két személyt, köztük egy rendőrt letartóztattak Kerala államban, amiért megpróbáltak megerőszakolni egy 82 éves asszonyt - írja a Manorama Online.

A gyanú szerint a két – férfi – egy rendőr és a barátja – pénteken körülbelül délelőtt 11 órakor Puvacsal településre, ahol az egyikük otthonába csalták az idős nőt azzal az ígérettel, hogy adnak neki húsz rúpiát, jelenlegi árfolyamon átszámítva 94 forintot. Miután ez sikerült, áldozatukat bezárták egy szobába, ahol meg akarták erőszakolni. Az asszony sikoltozni kezdett, amit szerencséjére meghallottak a helyiek, és azonnal segítségére siettek. Mindkét férfi részeg volt, amikor elkapták őket. Az idős nőt a orvosi vizsgálat után hazavitték, támadói ellen rendőrségi eljárás indult.

Egy minden korábbinál nagyobb volumenű szabadkereskedelmi egyezmény ellen vonulnak ismét utcára.