Ha magamnak és embertársaimnak a jó egészségen kívül kívánhatnék még kettőt 2025-re, az lenne, hogy a józan eszünkön kívül őrizzük meg a humorunkat is. Anélkül ugyanis humanitárius vészhelyzet fenyegethetne minket, ugyanis mind a fizikai, mind a szellemi egészségünk megrendülne.
A lelki egyensúlyunk alapja jelenleg csakis a humor lehet, amivel szemlélhetjük, magyarázhatjuk a minket körülvevő folyamatos változást, ami nem mindig abba az irányba hat, hogy harmóniában élhessünk önmagunkkal és a világgal. Sőt! A háborúk árnyékában, a dübörgő gazdasági lejtmenet közepette, az ideológiai Európa szélére sodródástól való félelmünkben most van csak igazán szükség az önreflexióra, a tudatosságra – és a humorra.
Gúnyolódni, élcelődni nagyon tudunk, de hová tűnt a humorunk? Az egyetemleges, maró, tűpontosan célzó és a mindenkori pitiségünket, megfékezett rosszindulatunkat, azzal együtt a mélyben szunnyadó szorongásainkat el-, bár néha felfedő és azokat karikírozó, a minket nyuvasztó hatalmasokat kikacagó, nekik fityiszt mutató, magyar humor hiánycikk.
Már nem gyártunk és mondunk anyós, zsidó, politikai vicceket, lassan már a hallgatásuktól is elmegy a kedvünk, és elvesszük másokét is. Az állandó, de már fékevesztett politikai korrektségre törekvés tönkretette a magyar humort, ami azzal a másodlagos hatással bírt, hogy könnyebben megbirkóztunk a mindennapok ránk nehezedő nyomasztásaival.
Hogy egyik kedvenc írómat, Örkény Istvánt idézzem: “Nézzünk bizakodva a jövőbe, mert így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.”
