időjárás;előrejelzés;szél;csapadék;

- Akár 15 foknál is melegebb lehet a héten, de a szél miatt figyelmeztetést adtak ki

Többfelé csapadékra is számítani kell.

Erőteljes melegedés zajlik, így január második hete enyhe idővel indul, de csapadék is több hullámban várható – írja a HungaroMet.

Az előrejelzés szerint hétfőn az ország északkeleti harmadában továbbra is nagyrészt borult, párás idő valószínű, ott gyenge eső néhol még napközben is kialakulhat, míg máshol változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett napsütésre is számíthatunk. A déli, délnyugati szél az Északi-középhegység térségét leszámítva megélénkül, a Dunántúlon többfelé megerősödik, annak különösen a nyugati részein viharos széllökések is várhatók. Emiatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, az északkeleti harmadban 5 fok alatt valószínű. Késő este többnyire 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék néhol már a front előterében is előfordulhat. A szél északnyugatira fordul, amelyet élénk, erős széllökések kísérnek. A maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számíthatunk.

Szerdán az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer várhatóan a hajnali, reggeli órákban kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum -2 és +5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0, +8 fokot mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.

Pénteken erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű – az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.

Szombaton többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban -4 és +1, kora délután 0 és +5 fok között valószínű a hőmérséklet.

Vasárnap erősen illetve közepesen felhős időszakok mellett elszórtan gyenge csapadék (jellemzően hó, havas eső) is előfordulhat. Az északias szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések. Hajnalban -6, 0, délután -1, +4 fokot mérhetünk.

Kevésen múlt, hogy végül ne legyenek milliomosok.