„Olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát” – mondta a Blikknek adott interjújában az éppen az indiai Kerala államban vakációzó Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette, január elsején ért véget Magyarország EU-elnöksége, másnap kivette a szabadságát és tudtak is indulni.
A kormányfő úgy fogalmazott,
„az EU-elnökség nagy menet volt, még nekem, sokat látott csatalónak is fel kellett kötni a gatyát. Itt Indiában sem pihenünk sokat, de azért jó kiszakadni az otthoni verkliből. Ha a külpolitikát nézzük, Trump hivatalba lépéséig most szélcsendesebb időszak van, utána beindul a nagyüzem”.
Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a feleségével és két lányával Dél-Indiában vannak, és két okból – a múlt és a jövő miatt – esett erre a választásuk.
„Koccsiban – ahol épp most vagyok – halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába eredtem. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll”
– fejtegette a kormányfő.
A Blikk felvetésére, hogy van, aki azt állítja, hogy egészségi okokból, gyógykezelés miatt utazott Indiába, Orbán Viktor úgy reagált: „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”
Nemrég Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy a hagyományos indiai gyógyászat, az árujvéda orvoslás egyik kiemelkedő művelője, a budapesti és albertirsai központ vezetője, Krishna Kumar látható azon a képen, amely az indiai lapban megjelent a kormányfőről. Róla a kormányfő közölte, ő az egyetlen indiai, akit ismer és tud magyarul.
Őt kértem meg, hogy azokat a helyeket, amiket kulturális szempontból érdemes meglátogatni, mutassa meg nekem
– fogalmazott a miniszterelnök.
Ájurvédikus gyógyító is elkísérte Orbán Viktort Indiába, Hadházy Ákos szerint a miniszterelnök egy tisztítókúrán vehet résztEgy másik kérdésre elmondta, hogy a feleségével és a két legkisebb lányával utazott együtt, és az utat ő fizette. Hozzátette, India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne.
„Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!”
– jelentette ki.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy január 17-én már a Kossuth Rádióban kezd, és az ünnepek között is sokat dolgoztak, ki lett adva minden feladat. Azt mondta, két fontos területtel kell most foglalkozni: Donald Trump közelgő beiktatása miatt a külpolitikával, a külügyminiszterrel napi egyeztetésben vannak most is. Valamint meg kellett indítani az új gazdaságpolitika 21 pontját, ezt pedig Nagy Márton miniszter felügyeli. „Mindkét terület a legjobb kezekben van” – állapította meg a kormányfő, akit a Blikk elfelejtett kérdezni arról, miből futja neki az indiai útra, a vagyonnyilatkozata alapján ugyanis aligha lehet pénze rá.
Újabb fotó került elő az éppen Indiában pihenő Orbán ViktorrólHadházy Ákos: Tízmillió forintba is kerülhet Orbán Viktor indiai útja, a miniszterelnök ötcsillagos szállodában lakik