Nem tagadta meg magát újévi köszöntőjében Varga Zs. András, a Kúria elnöke. Ha hitelesek a HVG és a 444 által ismertetett dokumentumok, a legfőbb bírói szerv vezetője egyfajta karácsonyi csodának tartja a bírák, különösen a Kúrián dolgozók tavaly év végén elfogadott béremelését. Mint köszöntőjében írta: „Sokat, és főként a Kúria számára olyasmit tartalmaznak az Országgyűlés döntései, amit egészen a legutolsó hetekig csak reméltünk, de nem mertük elhinni, hogy megvalósul, különösen nem, hogy ilyen hamar.” Persze Varga sem kisgyerek már, nem hisz a csodákban, mint a háromkirályok, így pontosan tudja, kinek köszönhető, hogy a kúriai bírák a többiekhez képest kimagasló fizetésemelést kaptak – ráadásul, megfogalmazása szerint „nem ingyen”. Természetesen a kormánynak.
Persze, ha jobban meggondolom, az is lehetséges, hogy Varga mégis hisz a csodákban, hiszen ő maga az idevágó törvények olyan konstellációjának köszönhetően került a Kúria elnöki posztjára 2021-ben, amely csak nagyon rövid ideig állt fenn – sem előtte, sem utána nem felelt volna meg a tisztséghez szükséges jogszabályi kritériumoknak (ezt nevezik a legújabb testamentumokban személyre szabott törvényalkotásnak). Ugyan reménykedett benne, de nem merte elhinni, hogy megvalósul. Aztán mégis. Mi ez, ha nem csoda? És kinek köszönhető, hogy megválasztották a Kúria élére? Természetesen a kormány(pártok)nak. És abban is biztosak lehetünk, hogy „nem ingyen” tették mindezt.
Meg is kapták a magukét Vargától az újévre azok a bírák és igazságügyi alkalmazottak, akik az idei 15 százalékos bérnövekedésnél nagyobb emelésben reménykedtek, s emiatt tavaly év végén tiltakozni mertek. Nekik köszönhetően, illetve „civil szervezetek és háttérintézmények felbujtásának és szervezkedésének eredményeként veszélybe kerül a bírói és az igazságügyi alkalmazottak illetmény-korrekciója”, de végül, írta a Kúria elnöke, „az öröm győzedelmeskedett”.
Az igazi csoda, ami történt: ismét kiderült, hogy csak a pénz és a poszt számít. Halleluja!