földrengés;katasztrófa;Tibet;Nepál;

- Hatalmas földrengés rázta meg Tibetet, legkevesebb ötvenhárman meghaltak

Félő, hogy a halálos áldozatok száma növekedni fog, ugyanis az utóbbi években több ezren veszítették életüket, amikor földrengés volt. 

 Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében, a kínai állami média szerint a rengés épületkárokat és halálos áldozatokat követelt - írja a Magyar Távirati Iroda (MTI).

A regionális katasztrófavédelmi központ jelentése szerint a kedden reggel pekingi idő szerint 9 óra 05 perckor bekövetkezett 6,8 erősségű földrengésnek 53 halálos áldozata és 62 sebesültje van, valamint több mint ezer épületben keletkeztek károk. Az epicentrum a Tingri megyében 10 kilométer mélyen volt. Az epicentrum 20 km-es körzetében, 27 faluban mintegy 6900 ember él, 5 km-en belül hat falut érinthet a katasztrófa. Sigace városban - a Pancsen Láma székhelyén - épületekben keletkeztek károk, többek között a közeli Lhatse város boltjainak homlokzatai leomlottak.

A rengést követően a Kínai Földrengésügyi Hivatal II. szintű vészhelyzeti szolgálatot indított, és munkacsoportot küldött a helyszínre, hogy segítsen a katasztrófaelhárításban. A központi hatóságok mintegy 22 ezer katasztrófaelhárítási eszközt, köztük sátrakat, pamutkabátokat, paplanokat és összecsukható ágyakat, valamint a magasan fekvő és fagyos területekre szánt speciális segélyanyagokat küldtek a földrengés sújtotta területre. Több mint 1500 helyi tűzoltót és mentőmunkást is a helyszínre küldtek.

A rengéseket Nepálban, Bhutánban és Észak-Indiában is érezni lehetett. Nepál fővárosában, Katmanduban és az indiai Bihar államban a lakosok kimenekültek otthonaikból, bár ezekről a területekről nem jelentettek nagyobb károkat vagy áldozatokat.

A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuáni földrengés csaknem 70 ezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy kilencezren haltak meg.

Bár ő azt állítja, hogy ezt sokan szeretnék, a valóság éppen ennek ellenkezője.