Egyesült Államok;Donald Trump;amerikai elnökválasztás;washingtoni kongresszus;washingtoni szenátus;washingtoni képviselőház;Kamala Harris;

Kamala Harris és Mike Johnson a pártellentétek ellenére szívélyes hangulatban kísérte figyelemmel az elektori szavazatok összesítését

- Csendes vizeken, két vihar között hitelesítették Donald Trump elnökválasztási győzelmét

Botrányok nélkül, tankönyvi pontossággal zajlott le hétfőn a washingtoni kongresszus két kamarájának együttes ülése, amelyen Kamala Harris demokrata alelnök alkotmányos kötelezettségének eleget téve elnökölt a 2024-es elnökválasztás elektori szavazatainak összesítése és az eredmény hitelesítése felett.

Az alkotmányban foglalt eljárás szerint az egyes államok által kijelölt képviselők és szenátorok felolvasták az államban leadott elektorok szavazatainak számát, majd hogy melyik elnökjelölt nyerte őket. A demokrata és republikánus törvényhozók egyenként emelkedtek szólásra és jelentették be az államuk elektori szavazatait, a korábbiaktól eltérően egyetlen felszólaló sem emelt kifogást vagy vonta kétségbe a leadott elektori szavazatok hitelességét. A kétpárti megosztottság egyetlen momentumban volt észlelhető: csak a képviselőház republikánus frakciója tapsolta meg a Trump által megnyert államok eredményeit, míg fordítva a demokraták a Harris győzelmeinek örültek. Az elektori szavazatok hivatalos 312-226 végeredménye ugyan elsöprőnek tűnik, ám ha az elnökjelöltekre leadott voksok darabszámát (ez a popular vote) megnézzük, akkor „csak” bő kétmillió szavazattal (77,3-75 millió) kapott többet Donald Trump a demokrata riválisánál.

Harris nem ő az első elnökjelölt, akinek a saját választási vereségét kimondó kongresszusi eljárást kell levezetnie: legutóbb 2001-ben a szintén demokrata Al Gore került hasonlóan hálátlan szerepbe, amikor a Florida állambeli szavazatok többszöri újraszámlálása után végül 1 elektori szavazattal maradt le az elnökségről George W. Bushsal szemben. Harris a hétfői ceremóniát megelőzően egy videót osztott meg a közösségi médiában, amelyen úgy fogalmaz, hogy „szent kötelesség, amelynek az országa iránti szeretetből, az alkotmánnyal szembeni kötelességtudatból és az amerikai nép iránti rendületlen hittől hajtva tesz eleget.” Harrisnek még udvarias csevegésre futotta az erejéből a frissen újraválasztott Mike Johnson republikánus házelnökkel. Johnson egyike volt annak a 147 republikánus képviselőnek, akik négy éve hitelt adtak Donald Trump választási csalást kiáltó állításainak és Joe Biden választási győzelmének érvénytelenítése mellett szavaztak.

Az eseményen azonban nem emiatt, hanem a Kapitólium elleni ostrom negyedik évfordulója miatt érződött némi feszültség. A kongresszus épületét magas fémkerítéssel vonták körbe, a szövetségi, állami és helyi bűnüldöző szervek megerősített létszámban voltak jelen Washington D.C.-ben. Első alkalommal a Nemzetbiztonsági Hivatal január 6-át „nemzeti különleges biztonsági kockázatú nappá” nyilvánította. A korábbi sötét tapasztalatokból okulva a képviselőház még 2022. decemberében elfogadta az Electoral Count Reform and Presidential Transition Act-et (az Elektori Szavazatszámlálás Reformjáról és az Elnöki Hatalomátmenetről szóló törvényjavaslat), amelyben a mindenkori alelnök szerepét a január 6-i választási eredmény hitelesítésének eljárásában kizárólag a szavazatok összeszámlálásának ünnepélyes gesztusára korlátozzák. Mint ismeretes, 2021. január 6-án Donald Trump erős nyomást gyakorolt Mike Pence akkori alelnökre, hogy érvénytelenítsen bizonyos elektori szavazatok a már említett választási csalásra hivatkozva. Miután Pence alkotmányos kötelezettségének eleget téve megtagadta ezt a kérést, a Trump által felheccelt tömeg az „Akasszuk fel, Mike Pence-t” szlogent skandálva járta végig a kongresszus irodáit és üléstermeit. Bár az egykori alelnököt és a törvényhozókat sikerült kimenekíteni az épületből, a zavargásnak így is hét ember esett áldozatul, köztük hárman rendőrként védték a washingtoni törvényhozás épületét.

Donald Trump a tragikus eseményeket utólag teljes átkeretezve úgy fogalmazott, hogy 2021. január 6-ra a „Szeretet napjaként” emlékezik. A Fehér Házzal déli irányból határos „Ellipszis” nevű parkban az erőszak elszabadulása előtt pár órával még arra buzdította a híveit, hogy „úgy küzdjenek, mint a pokolban.” A megválasztott elnök január 20-i hivatalba lépésekor – kampányígérete szerint – első dolga lesz  kegyelmet adni a mintegy 1500 személynek, akiket a washingtoni szövetségi bíróság a kongresszus épülete elleni támadás miatt ítélt el.

Befektetés, legalizálás, profit visszaforgatás.