bántalmazás;gyerekek;önkéntesek;felvilágosítás;iskolai erőszak;Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány;

Fontos megtanítani a gyerekeknek, hogy mindig szabad és ér segítséget kérni. Nem árulkodás az, ha jelzik, hogy bajban van valaki

- Kiállni mások jogaiért

Flóra és Milán gimnazista, mindketten a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány önkéntesei, ahol részt vesznek az iskolai kortárs bántalmazásokkal foglalkozó anyagok összeállításában, és az így szerzett tudást saját közösségeikben hasznosítják. 

„Sokféle bántalmazással találkozom a környezetemben, a rasszizmustól kezdve, a más szexuális beállítódáson át a ,,szimpla" kicsi, duci, szemüvegesig. Sok mindenből kialakulhat ilyen kiközösítés, és nem lehet egyik napról a másikra leállítani. Sőt, szerintem mindig is jelen lesz, főleg a gyerekeknél, köztük mindig lesznek konfliktusok, kibeszélések, sokszor nem is tudatosan, de megbántják egymást. A mi iskolánkban ez most durván zajlik, az osztályunkban is gyakori, de ahogy hallom, mindenhol gyakori mindegy, hogy városi vagy falusi iskola. Sötét bőrű, ázsiai, vörös hajú, vékony vagy épp duci gyerekeket mindig bántanak, van, hogy csak poénból, de van, hogy elfajul. Volt, akinek el is kellett hagynia az adott osztályt, olyan durvává vált a bántalmazás. Az elkövetők álprofilról írogatnak, kicsalnak az illetőről intim fotókat, aztán azokat körbeküldik. Volt már emiatt érfelvágás is” – sorolja Milán. „Én inkább olyasmit tapasztalok, hallok, hogy az iskolai tesiöltöző gyakori helyszín, mert ott nincsenek felnőttek. Az óra után az érzelmek gyakran hevesebbek, mondjuk egy játékban szerzett konfliktus miatt. Ezek szóbeli bántalmazások, például, ha valakinek fogszabályzója vagy szemüvege van, ezekből egy egyveleget zúdítanak az illetőre. Az órák közötti szünetekben, eldugott folyosórészeken is vannak bántalmazások, valamilyen típusú másság miatt. Van, hogy visszavág az illető, de leggyakrabban nem mernek kiállni magukért, és sajnos senki nem meri megvédeni őket, ez is nagy probléma” – sorolja elsődleges tapasztalatait Flóra.

Milán két éve dolgozik a Hintalovon Alapítványnál. Bevallása szerint régebben ő is „bántott szavakkal”, de már nem teszi, sőt, ha ilyet tapasztal, megpróbál segíteni, kiáll a bántalmazott mellett. Szerinte a bullying olyan, mint egy vírus: apáról fiúra, osztálytársról osztálytársra terjed. „Van, aki azért lesz bántalmazó, mert őt is bántották. Van, aki azért bánt, hogy ne lógjon ki a közösségből. Sajnos van olyan is, aki fiúként bánt lányokat. A tiltás, a lázadás miatt lesznek népszerűek az agresszívabb gyerekek, az ivás, a bulizás tizenévesen tilos, ezért akik ezt csinálják, bátornak tűnnek. De ha mondjuk a gyümölcs lenne tiltott, akkor azt ennék.” Milán szerint büntetésekkel nem lehet elérni változást. „Szerintem az osztályokban a befolyásos, hangadó diáktól lehet elindulni: ha őt sikerül meggyőzni, hogy ez nem menő, és leáll, akkor abbahagyják a többiek is. A felnőttek egyedül ezen nem nagyon tudnak változtatni, maximum elfogadóbbnak nevelni őket, hogy ne legyenek kirekesztőek. Az igazi változást a gyerekek tudják elérni, mert más a kisugárzásuk, de ehhez idő és energia kell, és olyan tanárok, akik ennek teret adnak” – magyarázza Milán.

Flóra szerint számít a családi háttér és a nevelés is; mindenképp befogadó, odafigyelő és érzékeny környezet kell – a szülők részéről is, hogy a gyerekek jobban megnyíljanak, elmondják, ha bármilyen sérelem éri őket, de a tanárok részéről is, hogy észrevegyék, ha bántanak valakit. „Vannak kortársak, akik tudnak segíteni, de felnőtt is van ilyen, csak nehéz rátalálni. Ráadásul sokan eleve cikinek tartják elmondani az őket ért bántalmazást, félnek segítséget kérni. Én mindenképp szóba akarom majd hozni ezt osztályon belül, és hogy milyen esetekben muszáj segítséget kérni felnőttektől” – mondja Flóra, aki 2,5 hónapja önkénteskedik az alapítványnál. Azóta már jobban odafigyel a környezetére, felvállalja a saját értékrendjét, gondolatait és megvédi a rászorulókat. ,,A média, a fogyasztói társadalom, a mesterséges intelligencia is erősíti a frusztráltságot, a feszültség óriási mindenkiben, nagyok az anyagi különbségek is, ez is okozza az agressziót és a mások bántását" - véli a diáklány. Milán szerint az online világ is az erőszak egyik okozója, mert „sok kisgyereknek csak úgy, minden kontrol nélkül odanyomják a telefont, tabletet a kezükbe, onnan pedig ömlik a durvaság”. Flóra szerint hatékony lenne csapatépítés az osztályokba, ismert személyek kampányolása az iskolai bántalmazások ellen. ,,Van azonban, akit nem hat meg senkinek a szava, egyből kifigurázna és mémmé változtatna egy ilyen megnyilvánulást is” – mondja. Milán hozzáteszi: kiállni mások jogaiért, elfogadni egymást, ezt lenne fontos megérteni. Ehhez hiteles ember kellene, akit már ért hasonló sérelem, és aki nem fél ezt elmesélni”.

NEMECSEK Program

„A kortárs bántalmazás szinte minden közösségben komoly probléma. Abban mindenki egyetért, hogy nagyon határozottan és minél előbb fel kell lépni ellene. Arról azonban sokkal többet kellene beszélni, hogy mi mindent lehetne tenni azért, hogy a gyerekek ne legyenek bántalmazás áldozatai” – mondja Vásárhelyi-Kiss Barbara, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány NEMECSEK Programjának kommunikációs- és projektvezetője. „A program azért jött létre, hogy a bántalmazás megelőzésében, az esetek átlátható, egyértelmű kezelésében támogassa az intézményeket, illetve hogy segítséget nyújtson a gyerekeknek és az egész közösségnek az intézményen belül – legyen az iskola, óvoda, különóra vagy sporttevékenység. Ugyanis ezeknek a helyzeteknek a megoldását nem lehet a gyerekekre hagyni.” A NEMECSEK Program alapelve a közösségi gyermekvédelem, amely szerint a biztonságuk mindenkinek a felelőssége, de ez csak akkor garantálható, ha mindenki tesz is érte. Ehhez a közösség minden tagjának ismernie kell a bántalmazás jeleit, és tisztában kell lennie azzal, hogy – szakemberként vagy magánszemélyként – mit tud tenni, ha ilyen esettel találkozik.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban törvény tiltja állatok kereskedelmi célú klónozását, egy brit cég megtalálta a módját, hogy közvetve részt vegyen többek között egy klónozott spániel világra jöttében.