Bár a csendes gyilkosként is emlegetett szén-monoxid (CO) tavaly is 12 emberéletet követelt, 2024-ben valamennyi szempont szerint javultak a mutatók – derül ki a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága (OKF) által lapunk megkeresésére küldött adatokból. A tucatnyi haláleset a 2023-as, 15-höz képest, ötödnyi csökkenés. Ugyanakkor az elhunytak száma a 2012 óta vezetett nyilvántartás alapján nem mutat jelentős változást: az átlag 14. Az elmúlt 12 év rekordjának 2021 számított, amikor a felelőtlen fűtés 21 értelmetlen halálhoz vezetett. Bár azóta ez az adat folyamatosan mérséklődik, állt már kedvezőbb szinten is, például 2015-ben, amikor 9 életet követelt a fűtőberendezésen belüli, nem megfelelő égés során keletkező, színtelen, szagtalan, gyilkos gáz. Tavaly 10 esetben történt haláleset, vagyis két alkalommal ketten is életüket vesztették. Ez közel harmadnyi mérséklődés. Az elmúlt 12 év legkedvezőbb, 7-es értéke a 2020-at jellemezte, míg a szomorú, 16-os rekord 2022 számlájára írandó. Az összes szén-monoxid-mérgezéses eset 1085-ös száma 4 százalékos csökkenés. E tekintetben csak az elmúlt két év mutat javulást: a 2022-es, 1234-es rekord a 2012-ben nyilvántartott, 191 riasztás több mint hatszorosa. A szén-monoxid-mérgezésben megsérültek tavalyi, 145-ös száma 44 százalékos visszaesés, ami nemcsak a többi szemponthoz viszonyítva a legörvendetesebb érték, de az elmúlt 12 év során egyetlen érték sem mutatott ekkora visszaesést és ez idő alatt nem is sérültek meg soha ilyen kevesen. Természetesen egyetlen sérülés is sok.
Ama ingatlanoknál, amelyekhez szén-monoxid-mérgezés gyanújával riasztották a tűzoltókat, 87,3 százalékában találtak szén-monoxid-érzékelőt – tájékoztatta lapunkat az OKF.
Ott, ahol ilyen készülék működött, haláleset nem történt. Ez az adat egyébként 3 százalékos javulás, illetve, 2022 után, a második legmagasabb érték.
A kedvező változásokat a főigazgatóságnál megkeresésünkre az egyre több szén-monoxid-érzékelővel, a háztartások fokozódó figyelmével és a fűtőberendezések korszerűsödésével magyarázták.
2024-ben Békés, Komárom-Esztergom, Pest, Vas és Veszprém vármegyében, valamint a fővárosban követelt áldozatokat a gáz – írták lapunknak. A legtöbbször akkor keletkezik szén-monoxid, amikor zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét és tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a rendkívül mérgező szén-monoxid. Nyílt lánggal működő eszköz használata esetén állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, nem elég néha szellőztetni: az ablakokba légbevezetőket szükséges szerelni. Évente egyszer működő szén-monoxid-érzékelő mellett is érdemes ellenőriztetni a fűtőeszközöket és a vízmelegítőket.
Szén-monoxid mérgezés okozhatott tragédiát HajdúböszörménybenA kémény szabálytalan műszaki kialakítása, vagy elhanyagolt állapota szintén hozzájárulhat a szén-monoxid keletkezéséhez. Mindemellett 2018 óta családi házaknál már nem kötelező az ingyenes kéményellenőrzés: esetükben ehhez időpontot kell foglalni az OKF-nél – szögezték le a szervezetnél, további információkért honlapjukat ajánlva.
Tragédiák sora
2024. január 7-én, Gyulán egy fürdőszobai nyílt égésterű vízmelegítő okozott tragédiát.
2024. február 3-án, Torony településen egy fürdőszobában a nyílt égésterű vízmelegítő okozott tragédiát, a helyiségben nem volt érzékelő. Szén-monoxid-érzékelő a szobában volt, ott két ember életét mentette meg a jelzőkészülék.
2024. február 10-én, Érden, egy lakóház hálószobájában egy sziesztakályha használta el a helyiség levegőjét.
2024. február 22-én, Nagykőrösön nyílt égésterű fűtőberendezés miatt történt mérgezés.
2024. március 14-én, Csévharaszton az eltömődött kémény okozta a mérgezést.
2024. március 30-án, Ács településen, egy lakóház fürdőszobájában egy gázpalackról működő, nyílt égésterű vízmelegítő volt a mérgező gáz forrása.
2024. október 22-én, Gyomaendrődnél, a Hármas-Körösön lévő lakócsónakban működtetett gázüzemű tűzhely használta el a lakótér levegőjét, a bent lévő két ember életén a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már segíteni.
2024. november 18-án, Nagyesztergáron, egy lakóházban egy nyílt égésterű gázkazán működött jól szigetelő, zárt ablakok mellett.
2024. december 5-én, Csepelen gáztűzhely okozott tragédiát, nem volt érzékelő a konyhában.
2024. december 26-án, Budapesten, egy családi ház előterében egy nyílt égésterű gázkazán és egy szintén nyílt égésterű vízmelegítő üzemelt jól szigetelő nyílászárók mellett. Egy három hónapos baba halt meg.