Szinte minden kezdeti számadat emelkedett a kedd reggel Tibetet ért földrengés nyomán, ahol a regionális katasztrófavédelmi központ első jelentése szerint 6,8-es erősségű mozgás volt. A kínai állami média legfrissebb közlése alapján a Richter-skála szerinti 7,1-es lökéssorozatban legkevesebb 126-an meghaltak és 188-an megsérültek. A rengés a szomszédos Nepálban, Bhutánban és Indiában is épületeket rázott meg, de Tibeten kívül nem érkezett jelentés halottakról.
A földrengés epicentruma közelében fekvő Tingri megyében a lakók azt mondták, hogy a mozgás részben az ottani rossz minőségű házak miatt végzett ekkora pusztítást. A természeti csapásban több mint 3600 épület rongálódott meg, köztük van szupermarket is, ahonnan a mentők folyamatosan szállították kórházba az embereket. A kínai kormány bejelentette, hogy 100 millió jüant (13,6 millió dollárt) különít el a katasztrófa sújtotta régiónak. A mentésben több mint 1500 helyi tűzoltó és mentő vesz részt, a kínai légierő is közreműködik, valamint drónokkal segítik a túlélők utáni kutatást.
A kínai meteorológiai hatóság arra figyelmeztette a helyi lakosokat, hogy meneküljenek a hideg és a szél elől, mivel a következő két nap egyes pontjain a hőmérséklet −18 Celsius-fok alá süllyed.
Sigace regionális kormánya több ezer sátrat, ágyat és kabátot küldött az érintett területre.
A földrengés epicentruma a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb, egyben második legnagyobb városa, Sigace közelében, csaknem 75 kilométerre volt a kínai−nepáli határon fekvő Mount Everesttől. A földmozgást követően − helyi idő szerint − kedd estig mintegy 150 utórengést rögzítettek, amelyek közül 19 volt 3-as vagy a feletti magnitúdójú a China Earthquake Networks Center szerint. A Mount Everest kínai oldalát le is zárták. Mint írták, a terület szeizmikusan aktív − itt ütköznek össze az indiai és eurázsiai kőzetlemezek olyan erővel, hogy képesek megváltoztatni a világ legmagasabb hegycsúcsainak a magasságát is. A Himalája északi lábánál fekvő régió a tektonikus tevékenység miatt hajlamos a földrengésekre. A 2008-as szecsuani földrengés csaknem hetvenezer halálos áldozatot követelt, a 2015-ös nepáli földrengésben pedig mintegy 9000-en haltak meg.