– A Fiumei úti sírkertben Derkovits Gyula nyughelye olyan állapotban van, ami egy ilyen jelentős művész rangjához nem illik. Egy kopott fakereszt található rajta, amit nem is lakkoztak le, és már alig olvasható rajta a név, a születési dátum. Mindez azért is bosszantó, mert az 1934-ben elhunyt festőművésznek van egy síremléke, amely Medgyessy Ferenc szobrászművész alkotása. Az alkotás jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) szoborgyűjteményében található – mondta el lapunknak Derkovits Gyula (1894–1934) tisztelője, Lajta Erika író, aki társadalmi kezdeményezést szeretne indítani, hogy a temetőben a festőművész sírjához kerüljön vissza eredeti síremléke.
A Derkovits-életművel először Molnos Péter művészettörténész a festőről írt monográfiájában találkozott Lajta Erika, majd beleásta magát a történetébe. A szegényes körülmények között élő alkotóról 2019-ben egy drámát is írt az Ecsetem a fegyverem címmel, melynek témája a hatalom és a művész viszonya. 2023-ban az Eszmélet folyóiratban megjelent az Akit négyszer temettek című szövege, melyben leírja, a festőművészt az 1934-ben bekövetkezett halála után miként temették el négyszer is. Először a felesége, Derkovits Viktória (született: Dombai Viktória) Rákoskeresztúron, az Új Köztemetőben temetteti el, majd műgyűjtők segítségével síremléket állíttat, melyet a későbbi kétszeres Kossuth-díjas szobrászművész, Medgyessy Ferenc készít el 1937-ben. A szocializmus idején Derkovits hamvait előbb a Kerepesi temető művészparcellájába vitték át, majd az özvegy jóváhagyásával az ugyanitt kialakított Munkásmozgalmi Pantheonba – Derkovits Viktória ekkor ajánlotta fel az MNG-nek a sírkövet. Jóval a rendszerváltás után, 2016-ban fordított helyzet alakult ki: Derkovits tisztelői kezdeményezik, hogy a festőművész visszakerüljön a művészparcellába, ahol egy fakereszt kerül a sírjára.
Szeifert Judit művészettörténész, az MNG Szobor Osztály és Éremtár osztályvezetője a Népszava megkeresésére úgy nyilatkozott: „A Medgyessy Ferenc által készített Derkovits Gyula síremlék a művész özvegyének, Derkovits Viktóriának ajándékaként került be az MNG gyűjteményébe 1959-ben. Az ő kívánsága volt, hogy a muzeális értékű síremlék közgyűjteményi őrzésbe kerüljön, Derkovits holttestének 1959. február 20-án történt exhumálása és hamvainak a főváros által adományozott díszsírhelyen való elhelyezése után. A Pogány Ö. Gábornak, az MNG akkori főigazgatójának címzett felajánlást családi ajándékként a főigazgató méltató szavak mellett köszönettel fogadta”.
Megkérdeztük azt is: mi történne akkor, ha újra a temetőben állna a mészkőből készült – egyébként a galériában nem kiállított – síremlék? „A környezeti pára beleszívódik a kőanyagba, a benne lévő sókkal reakcióba lép és az adott anyag függvényében kifejti hatását. A hőingadozások, amiket néhány esetben a közvetlen napfény is megtámogat, többlethatást fejt ki. Ez a fagyási ciklusok sűrűbb váltakozását idézi elő, jelentős stressznek kitéve a műalkotásokat” – írta a művészettörténész. Hozzátette, a kültéren további veszélyforrást jelent a madárürülék, amely savas összetétele miatt az erre érzékeny karbonát alapú szobrokra – mint a márványra és a mészkőre – fokozott veszélyt rejt magában, főleg egy párás környezetben, ezért a szobrok állagmegóvásához ennek elkerülése is mindenképpen szükséges. „Mindebből következik, hogy a muzeális értékű síremléknek, mely mind az alkotója, mind az ábrázolt személye miatt jelentős művészeti értékkel bír, a művész családjának, örököseinek szándéka szerint a múzeumi elhelyezés biztosít méltó körülményeket” – válaszolta az osztályvezető.
A Miniszterelnökség háttérintézményeként a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a vagyonkezelője, illetve működtetője a Fiumei úti sírkertnek is. Megkérdeztük a NÖRI-től, kinek a felelőssége a Fiumei úti sírkert művészparcellájában található sírok gondozása, illetve miért nem gondozzák Derkovits Gyula sírját. Válaszukban leírták, hogy a nemzeti sírkertbe sorolt temetkezési helyek vonatkozásában – így Derkovits Gyula síremlékével kapcsolatban is – a NÖRI gyakorolja a rendelkezési jogot. „A védettség azonban önmagában nem foglalja magába az országosan több mint 6300, nemzeti sírkert részeként védett sír gondozását, de amennyiben közülük valamelyik balesetveszélyes, vagy rendkívül méltatlan állapotba kerül (főként, ha sírkövet is állítottak a sír fölé, amely Derkovits Gyula sírja esetében nem áll fenn), akkor a Nemzeti Örökség Intézete éves felújítási programja keretében gondoskodik a helyreállításáról.”
Illetve hozzátették: „Derkovits Gyula nyughelyével kapcsolatosan 2016-ban, az áttemetéssel egyidejűleg az áthelyezést kérelmező szervezet jelezte, hogy szeretnének síremléket is állítani az újonnan kialakított sírhelyre, amit intézetünk támogatna, azonban ezzel kapcsolatban azóta sem a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, sem pedig a NÖRI felé nem érkezett újabb megkeresés.”
Nehéz volt támogatni
– Derkovits egy sajátos, stílusában a kortársaitól is elkülönülő alkotó volt, akit a festői modora alapján a Gresham-körbe szoktak sorolni, vagyis a Gresham Kávéház asztaltarságába, melynek tagja volt többek közt Bernáth Aurél, Berény Róbert és Egry József, de Derkovits a proletár öntudata miatt nem járt közéjük – mondta lapunknak Molnos Péter művészettörténész, a Derkovits – Szemben a világgal című 2008-as monográfia szerzője. – Sokáig úgy tartották, hogy a festőt a korszak mecénásai, műgyűjtői nem becsülték, de én a kötetemben kimutattam, hogy őt nagyon is pártolták, vagyis pártoltak volna. Sőt Fruchter Lajos gyűjtő havi apanázzsal látta volna el, csak Derkovits annyira megvetette a nagypolgári réteget, hogy nehéz volt őt segíteni. És noha a korszak nagy gyűjtői, mint Hatvany Ferenc báró, Márton Ödön és az említett Fruchter keresték őt, és vásároltak tőle, nem tudták annyiszor támogatni, mert Derkovits azt sok esetben visszautasította – mondta Molnos.