Ha ez megtörténik, akkor a 2025-ös év beíródhat a magyar történelem pozitív fordulatainak sorába.
Az egyidejűség fontossága
Történelmi példák alapján állítható, hogy egy diktatúra, így az Orbán-rezsim megbuktatásához is minimum három tényezőnek egyidejűleg kell fennállnia.
Elsőként szükség van a változtatás kikényszerítéséhez is elégséges kritikus nagyságot elérő társadalmi akaratra, amit nevezhetünk elégedetlenségnek, vagy dühnek is. A társadalmi akaratot számos, spontán összeállt és/vagy közjogilag is szervezeti formát öltő kisebb-nagyobb közösség (civil szerveződések, pártok, mozgalmak, szakszervezetek, szakmai szervezetek, munkaadói szerveződések, a művészet, a kultúra, a média szerveződései, a tudományágak képviseletei, stb.) jeleníti meg. Egy önkényuralmi rendszer léte feltételezi ezt a szervezeti széttagoltságot, sőt, tudatosan szervezi is a sokszorozódását. Az egységgé formálódó társadalmi akarattal szemben a diktatórikus hatalom eszköztelen.
A diktatúra megdöntése rendszerváltást és nem kormányváltást jelent. Éppen ezért nélkülözhetetlen, hogy az egyes társadalmi csoportok tagjainak és vezetőinek döntő többsége felismerje a változás szükségességében a saját felelősségét, hogy a cél érdekében ún. társadalmi szövetséget kössenek, és együtt cselekedjenek. Fontos, hogy az eredeti csoportképző célok mellett, átmenetileg akár annak elsődlegességét is feladva, az össztársadalmi cél szerint határozzák meg cselekvési terveiket. Ma ugyanis az elsődleges cél az Orbán-rezsim lebontása!
Vélelmezhető, hogy az egyes csoportokban az elsődleges cél megváltoztatása átmenetileg együtt fog járni azzal, hogy a csoporton belül azon tagok, akik bármely okból is, de erős kötelékkel kapcsolódnak a diktatórikus hatalomhoz, el fogják hagyni a csoportot, azaz a tagság számossága átmenetileg csökken. Ugyanakkor a közösség egységessé is válik, ami a demokratikus változtatáshoz kikerülhetetlen feltétel. A már létező rendszerváltó erő, akarat, düh valódi nagyságát ugyanis az egyes közösségek értelemszerűen csak együtt képesek felmutatni, és az elnyomó rendszerrel szembeállítani.
A csökkenés átmeneti lesz, mert a nyíltan felvállalt elköteleződés a demokratikus elvek, értékek mentén sok, korábban a csoporton kívül maradt, a tagság fontosságát nem látó érintett számára teszi immár fontossá, hogy a közösség tagjává váljon.
Végül szükséges egy közösen elfogadott, kizárólag az egységes cél érdekében kidolgozott, arra szorítkozó közös program, forgatókönyv. Tévhit, hogy kizárólag egyetlen közös program dolgozható ki. Jó, egymástól akár jelentősen is eltérő megoldás, lehet több is, de azokból a közös bölcsesség segítségével ki kell választani az egyiket, és ezt követően már közösen kell azt az utat bejárni. Vitathatatlan, hogy a társadalmi erő valós nagyságát csak egyetlen, közösen kiválasztott és képviselt program képes a hatalmat bitorló rezsim számára is nyilvánvalóvá tenni.
A kritikus tömeg
A kritikus tömeg ma már kétségtelenül létezik, sőt folyamatosan növekszik. Ugyanakkor a rendszerváltás kisajátítása egy csoport által, erkölcsileg elfogadhatatlan. Az is tény, hogy a kizárólagosság mellett szerveződő közösség esetleges sikere esetén a jövő demokratikus hatalomfelfogása sem látszik túl biztatónak. Meggyőződésem, hogy a rendszerváltás kisajátítása a legjobb szándék mellett is az önkényuralom fennmaradását segíti, a változás bukását valószínűsíti.
Ne veszítsük el a történelmi emlékezetünket! Ebbe a hibába szinte az összes – nevezzük így – hagyományos ellenzéki párt beleesett, sőt, ma is benne van. 2017 szeptemberében, a ma 1 százalékos, akkor legerősebbnek látszó párt, az MSZP elnöke, Botka László diktátumként ajánlotta fel a listás helyek 50 százalékát a többieknek, kifejezve ezzel, hogy az MSZP a rendszerváltó erő Magyarországon. Kampánynyilatkozataik szerint 2014-ben és 2018-ban a Jobbik és az LMP úgy gondolták, egyedül fogják leváltani Orbánt. A 2022-es választást követően a Demokratikus Koalíció is a saját célkitűzésévé tette, hogy az ellenzéken belül olyan szintre emelkedjen, amivel már egyedüli kihívója lehet Orbánnak. Az elmúlt tizenöt év magyar demokratikus közéletének tragédiája, hogy sem a politikai pártok nem értették, és ma sem értik, hogy nincs rendszerváltás egy olyan társadalmi összefogás nélkül, melynek nem teljes jogú tagjai a civil szervezetek, de a civil szervezetek is úgy gondolták, és többségükben gondolják ma is, hogy ők a pártok nélkül fogják kikényszeríteni a rendszerváltást.
Nekem ma is elsődleges célom az Orbán-rendszer leváltása egyszer és mindenkorra, ezért ma is arra törekszem, hogy a kritika mellett, illetve ha lehet, helyette, inkább egy lehetséges megoldást próbáljak felmutatni, ami ha jelentősen más, mint amit a demokratikus gondolkodók, pártok és civil szervezetek éppen tesznek, egyúttal a kritikára is felhívja a figyelmet. Ezért elsődleges célom az Orbán-rendszer leváltásához ma megkerülhetetlen Tisza Párt és Magyar Péter segítése akkor is, ha igényt tart rá, és akkor is, ha nem. De tény, hogy a jelzett tévúton a Tisza Párt is követi, sőt felül is múlja elődeit, és igyekszik kisajátítani Orbán rendszerének leváltását. Elvben erre minden korábbinál több esélye van, de csak elfogadhatatlan és indokolhatatlan veszteségek mellett.
A Medián legutóbbi, november 20-26. között készült felmérésének eredménye szerint a hétmillió-hatszázhatvanezer választópolgár 59 százaléka, azaz négymillió-hatszázezer ember az Orbán-rezsim leváltásának szükségességét a jövőnk érdekében fontos társadalmi elvárásként fogalmazta meg, és e változást akarók száma növekszik. A kritikus tömeg biztos megléte mindannyiunk történelmi esélye és felelőssége. A Medián kutatása szerint ma kétmillió-hatszázezer választópolgár támogatását bírja a Tisza Párt, ami ugyan magasabb, mint a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatóinak létszáma, viszont megegyezik a Fidesz-KDNP, a Mi Hazánk Mozgalom és az LMP együttesének támogatottságával – e pártok ma természetes szövetségesei Orbán bűnszervezetének.
Számomra megmagyarázhatatlan, hogy miért nem tűnik fel sem Magyar Péternek, sem a többi ellenzéki pártnak, demokratikus elköteleződésű politikai elemzőknek, sem a civil szervezeteknek, hogy a rendszerváltást akaró, azaz a tudatos véleményt már kialakított választópolgárok száma közel kétmillióval magasabb, mint akik elkötelezték magukat a Tisza Párt mellett. Nem az a legnagyobb baj, bár elfogadhatatlan gondolat Magyar Pétertől, hogy számos kiváló politikust akar kiírni a magyar politikai közéletből, hanem az, hogy kétmillió választópolgárt akar megfosztani a választás szabadságától.
Komolyan le kell, le lehet mondani kétmillió demokratikusan elkötelezett választópolgárról? Én nem hiszem. Tényleg elég lenne nekik annyit üzenni, hogy nem érdekes, kiben bíznak, vagy kiben nem, szavazzanak a Tisza Pártra, vagy maradjanak otthon? Ez az üzenet, ha minden érintett magáévá tenné (nem teszi), akkor azt érné el, hogy a jelentős többségű ellenzéki akarat ellenére a Tisza Párt, illetve Orbán a szövetségeseivel együtt fej-fej mellé kerülnének, azaz vagy lesz váltás, vagy nem. Egyszerű önbecsapás nem látni, hogy a többség nem fog a demokratikus elveivel szembemenő felhívásnak eleget tenni, ami önhibájukon kívül, e súlyosan téves felszólítás okán fogja Orbánt segíteni.
Számomra vállalhatatlanok azok az érdekek, melyek akadályozzák például annak a felismerését, hogy több mint egymillió demokratikusan elkötelezett választóról tudjuk, hogy nem csak a Tisza Párttal szemben van ellenérzésük, hanem minden politikai párttal szemben. Ők azok, akikről okkal feltételezhetjük, hogy akkor és csak akkor vesznek részt aktívan az Orbán-rendszer leváltásában, ha létrejön egy olyan választási szövetség, amelyben a civil szerveződések egyenértékű félként szerepelnek. Ha a választási szövetség vezetésében és jelöltjeik között is meghatározó súlya lesz a civil szférának. Ennek részleteit igyekeztem bemutatni a Népszavában négy hete publikált írásomban (Ki lesz az ellenzék 2026 után?, Szép Szó, 2024. 12. 14.).
Ennek lényege az volt, hogy a Tisza Párt mellett a demokratikus elkötelezettséggel jellemezhető ellenzéki pártoknak és civil szervezeteknek egy második ellenzéki tömörüléssé kellene összeállniuk, például egy olyan irányt mutató, megkérdőjelezhetetlen erkölcsű vezető személy garanciája mellett, mint Iványi Gábor. E szövetség vezetői és jelöltjei lehetnének olyan elismert, közéleti szereplők, szakértők, pártok szakértői és politikusai, akikről a Tisza Párt kijelentette, hogy nem tart rájuk igényt. Egy ilyen szövetség választási lehetőséget biztosítana a pártokat általában is elutasító, a civil szervezetekben, a szakértői kormányban megoldást látó választópolgároknak, illetve az elmúlt tizenöt év ellenzéki pártjaiban és vezetőiben ma is bízó, szintén közel egymillió választónak.
Ezáltal egy olyan demokratikus jövőkép is kialakulhatna, amelyben a választást követően a társadalmi többséget megszerző egyik demokratikus tömörülésre szállna a kormányzati felelősség, míg a másikra a demokratikus ellenzék szerepe várna. Mert ugye a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere nem csak kormányon nem maradhat, de a szervezett bűnözők előtt a parlamenti ellenzékiség lehetőségét sem szabad megnyitni. A változáshoz szükséges, valamint az ún. nemzeti minimum kérdéseiben pedig, egyeztetéseket követően az ellenzék támogatni tudná a szükséges törvényi, alaptörvényi változtatásokat.
Előrehozott választás
Magyar Péter az újévet köszöntő beszédében az október 23-i ünnepi megemlékezésen kifejtett álláspontját feladva bejelentette, hogy már nem lehet további egy évig elviselni az Orbán-rezsim cselekvőképtelenségét, és mindennapossá vált bűneit, ezért előrehozott választást kell követelni. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ezt követően Magyar Péterrel egyetértve jelentette be, hogy a DK határozati javaslatban fogja mindezt előterjeszteni.
Az elmúlt napok kérdéscunamija az volt, hogy vajon a Tisza Párt felkészült-e már egy előrehozott választásra, mivel tény, hogy a Fidesz-KDNP szervezettsége alapján akár képes is lehet rá. Én azonban úgy tenném fel a kérdést, hogy a demokratikus ellenzék felkészült-e az előrehozott választásra. Mert a demokratikus ellenzék egyik fele, a Tisza Párt akár össze is kaphatja magát. Ugyanakkor az ellenzék közel másik felét képviselő szervezetek még fel sem fogták a pártok és a civil társadalom választási szövetségének szükségességét.
Kérdés továbbá, hogy a Tisza Párt és a demokratikus közösség komolyan hihet-e abban, hogy Orbán átadná-e a hatalmát egy mai feltételekkel között megtartott, számára vesztes választás után. Mert szerintem biztosan nem! Kérdés tehát az is, hogy felkészült-e, illetve miként cselekedne a Tisza Párt és a demokratikus közösség a hatalomátadás megtagadása vagy egy elhalasztott választás, esetleg egy olyan választás esetén, amelyből a hatalom kizárná a politikai kihívóit. Szerintem egyik esetre sem készültek fel, és válaszuk sincsen.
Számomra kérdés az is, hogy egyáltalán miért is kellene egy Orbán feltételei melletti választást tartani. Ma a demokratikus váltásban elkötelezett társadalom közel kétharmados többségben van. Így kézenfekvő lenne, hogy egy előrehozott választás kikényszerítése helyett első lépésként összefogva, országos tüntetések és országos sztrájkok mellett a választás szabályainak és feltételeinek a megváltoztatását kényszerítse ki a társadalom többsége. Követelje a rendkívüli jogrend azonnali beszüntetését, a kétfordulós választást, a közös társadalmi felügyelet melletti médiairányítást, a pénzügyi keretek ellenőrzését, a kormány tájékoztatási tevékenységének beszüntetését, továbbá a külföldön élő, dolgozó, tanuló mintegy nyolcszázezer választópolgár számára az online voksolás lehetőségét – hogy csak a legszükségesebbeket említsem. A választási környezet megváltoztatásának előrehozatala, okkal vélhetően, sokkal hatékonyabb rendszerváltó választáshoz vezetne. A követelések megtagadása esetén az országos tiltakozás pedig Orbán hatalomvesztését eredményezné a demokratikus jogok bármelyikének „átmeneti” figyelmen kívül hagyása nélkül is.
Lehetséges közös program
A teljesség igénye nélkül igyekeztem felvázolni egy lehetséges és megvalósítható, a rendszerváltást nem kisajátító, és ezáltal sokkal szélesebb társadalmi támogatottságot maga mellé állító program legfontosabb kereteit. Lehet másképpen is! A közös gondolkodás akár ezen a programkereten, annak hatékonyságán is még nagyon sokat tudna erősíteni. Mindez azonban feltételezi, hogy sürgősen összeálljon a közös gondolkodás és közös fellépés keretrendszere. Ennek létrejötte nem Orbánon, hanem kizárólag rajtunk, a demokratikus gondolkodó társadalom tagjain – pártokon, civil szerveződéseken, szakszervezeteken, szakmai és vállalkozói, tudományos szövetségeken, és médiamunkásokon – múlik. A lakmuszpapírt én teleírtam, a Népszava leközölte, most Ti jöttök! Rám továbbra is számíthattok!
