letartóztatás;Kiss László;Óbuda;korrupciógyanú;Sára Botond;

Sára Botond érkezik Orbán Viktor évértékelőjére a Várkert Bazárhoz 2023. február 18-án

- Sára Botond visszakövetelné a börtönben ülő DK-s polgármester fizetését

A főispán úgy véli, az ellenzéki politikus jogtalanul veszi fel járandóságát. 

Amennyiben az óbudai képviselő-testület továbbra is támogatja, hogy Kiss László óbudai polgármester fizetést kapjon azért, mert a börtönben ül, akkor érvényt fogunk szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse - közölte egy Facebookon közzétett csütörtöki nyilatkozatában a budapesti főispán. 

A Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló III. kerületi polgármestert az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy a 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további, az önkormányzatnál dolgozó hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A nyomozók szerint gyanújukat videó- és hangfelvételek is alátámasztják. 

Sára Botond álláspontja szerint a polgármester letartóztatása miatt mentesül a munkavégzés alól, hiszen nem tud dolgozni, így fizetés sem jár neki. Ennek ellenére ő felveszi a tiszteletdíját, a cafeteria-juttatást és a költségtérítést. Budapest kormányhivatala úgy döntött, hogy törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület, mint munkáltató felé és követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket a politikus fizesse vissza - mondta a főispán.

Kiss Lászlót vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják, amelyekért akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphat.

Az egykori NAV-elnök Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb agrárportfólióját összefogó Talentis Agro Zrt.-ben igazgatósági tag.